Az adó, 1938 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1940 / 2. szám - Az 1939. év vámügyi krónikája

1939. év vámügyi krónikája. 29 Az 1939* év vámügyi krónikája* Az 1938. évi beszámolónkai azzal az óhajjal fejeztük be, hogy bár csak a magyar vámterületnek további kiterjedését hozná meg az 1939. év. Ez az óhajunk teljesült is, amennyiben a világj:oliLikai események következményeképen Kárpálalja is visszatért Szent István koronájá­nak birodalmához. Ez az esemény a legkiemelkedőbb az 1939. évben. Már a m. kir. honvédvezérkar főnökének 1939. évi március 21.-én kelt rendelete az akkor még katonai igazgatás alalt álló területrészeket vám­igazgatásiig és vámjogilag — ideértve a magyar vámtarifái is. vala­mint a forgalmi korlátozásokat — egyesítette, majd a m. kir. minisz­térium 1939. július 26.-án 6.400 M. E. sz. a. kibocsátott rendeletének 18. §-a ugyanezt a rendelkezést megerősítette, kimondván, hogy a meg­szűnt korábbi magyar-csehszlovák vámhalár helyébe az új magyar országhalárral egyező vámhalár lép. Természetesen a régi haláron felállított vámhivatalok megszűntek, az új határvonalon pedig új hivatalok lettek megszervezve. Egyébként a vámlarifális rendelkezéseket az országnak a fenyegető háborús védelemmel kapcsolatosan átállított lermelési követelményei jellemzik. 2 kormányrendelet. 5 larifális döntvény, 16 kötelező jog­hatályú felvilágosítás és számos vámtarifamagyarázat-módosító intéz­kedés rendelkezett e téren. Különösen emlílésremélló a személyautók vámjának 16°,o-os értékvámra történt leszállítása, továbbá a teher­automobilalvázak és a repülőgépek, valamint az ezek alkatrészei vám­jának átmenetileg történt felfüggesztése. Végül széles kihatású rendel­kezés volt a kávénak és teának külön illetékkel (feloldási, illetve rend­kívüli behozatali engedélyilletékkel) történt megterhelése, amelynek összege az egyes kávé- illetve teamennyiségek 1939. évi augusztus 26.-Í kereskedői árának 200<>'o-ával nyert megállapítást. \ RENDELETEK A visszacsatolt felvidéki és a visszatért kárpátaljai területeken az 1938. és azt megelőző évekről fennálló közadó hátralékok rendezése. A pénzügyminiszter 190.000/1939. VIII. a. szám alatt kiadott rendelete szerint a visszacsatolt felvidéki, valamint a visszatért kárpátaljai terü­leteken fekvő községekben és városokban adórendezést kell folyamatba tenni. Az adórendezés kiterjed az 1938. vagy azt megelőző évekre előírt egyenesadók. pótlékok és járulékok, valamint ezekkel egy fő­könyvben kezelt őstermelői forgalmi adókból, a vármegyei központi forgalmi adóhivataloknál nyilvántartott forgalmi adókból, végül egye­nesadó- és forgalmiadó birság, az alkalmazottak levonás utján fizetett jövedelemadója, vagyondézsma és vagyonértéknövekedési adó stb. cí­men nyilvántartóit tartozásokból az 1939. év végén még fennálló hátra­lékokra

Next

/
Oldalképek
Tartalom