Az adó, 1938 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 1. szám - Az illetékekről szóló törvényjavaslat előadói tervezete

18 Az illetékekről szóló törvényjavaslat előadói tervezete. vegye azon állam pénzügyi hatóságainál, amelynek ő pol­gára. Ha a panaszt az illető állam pénzügyminisztériuma, amelynek polgára, indokoltnak tartja, úgy ez a miniszté­rium érintkezésbe léphet a másik állam legfelsőbb pénz­ügyi hatóságával azon célból, hogy a fennálló szabályok­nak megfelelő adóztatás vitessék keresztül, illetve a két­szeres adóztatás elkerültessék. A jogsegély tekintetében a Német Birodalommal, Ausztriával és újabban Romániával különleges megálla­podások állanak fenn. Azokban a szerződő államok arra kötelezik magukat, hogy egymásnak mindennemű adó­ügyekben, és pedig úgy a kivetésnél, mint az adók biz­tosításánál és behajtásánál és a jogorvoslati eljárás során is kölcsönösen jogsegélyt nyújtanak. A Romániával léte­sült megállapodás a jogsegélyt a fogyasztási adókra és vámokra is kiterjeszti. Magyarország az ő adóügyi egyezményeivel az egyes államokkal kétségtelenül szorosabb összeköttetésbe került. Ezek a megállapodások a több államban gazdaságilag ér­dekelt személyeknek adóügyeik tekintetében teljes jogbiz­tonságot adnak és ezáltal előbbre viszik azt a törekvést, hogy az államközi kölcsönös vonatkozások mindjobban kialakuljanak és kitágíttassanak. Az illetékekről szóló törvényjavaslat előadói tervezete* Végre megtörtént az első lépés az egységes illeték­törvény megalkotása felé. A pénzügyminiszter az illeté­kekről szóló törvényjavaslat előadói tervezetét hozzászólás céljából kiadta a szakembereknek és az érdekelteknek. Mielőtt a tervezet részleteit ismertetnénk, röviden ösz­szefoglaljuk a magyar illetékjog múltját. Magyarországon már az 1850. év előtt is voltak bizo­nyos törvénykezési és közigazgatási tevékenységért sze­dett u. n. taksák, továbbá már akkor is díjakat kellet* fizetni a fejedelmi kegyadományozásról és az egyházi ja­vak adományozása után, azonban ezeknek államháztartási szempontból jelentőségük nem volt. Az 1850. augusztus hó 2-án kelt nyilt parancs — a krakkói nagyhercegség részére az 1833. szeptember hó 16-án kiadott bélyegtörvény mintájára — a magyar szent korona országaiban is rendszeresítette a jog- és bélyeg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom