Az adó, 1938 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 7. szám - A szegényjogos fél perbeli ellenfelének illeték fizetési kötelezettsége

Dr. Szüts: A szegényjogos ellenfelének illetékei 211 viszonyai védelmének megállapítása céljából tartatnak fenn természetes, hogy az állam külön ellenszolgáltatásokat kíván azoktól, kik ezen szervek működését igénybe veszik. Az a kérdés, hogy ez ellenszolgáltatást a két perben álló fél közül melyiktől vegyük követelésbe elvben attól függ, hogy egyrészt mennyiben volt jogos keresete felperesnek, másrészt, hogy egyáltalán szükség volt-e arra, hogy az magánjogainak védelmére a bíróság munkáját vegye igénybe? E két körülményt a bíróság ítéletében mérlegeli és e mérlegelés eredménye a perköltségről szóló rendelkezésben tükröződik vissza. A Pp. 425. §-a általános szabályként állítja fel, hogy a vesztes fél a nyertes fél költségében elmarasztalandó, de azonnal kiemeli a törvény, hogy csak annyiban, amenynyiben ezt a költséget a bíróság a jog célirányos érvényesítésére, vagy a védelmére szükségesnek ítéli. Ha például felperes visszvégrehajtási jogának megléte mellett is perel, bár keresetére nézve pernyertes, a költségekben még is marasztaltatni fog, mert jogának célirányos érvényesítése szempontjából a perre szükség nem volt. A budapesti tábla döntése szerint: ha a felperes a kereseti jogát előző bírói eg3'esség alapján végrehajtás útján is érvényesíthette volna, felperes pernyertessége mellett is az alperesnek okozott perköltségben marasztalható. Természetes, hogy az államháztartás szempontjából szükség van arra, hogy a perben felmerülő illetékeket még az ítélet meghozatala előtt általában a felperestől vegyük követelésbe, addig lényegében nem lehet akadálya annak, hogy a feljegyzett illetékeket ne attól vegyük követelésbe, kit a bíróság ítéletében — a jogosság és célirányosság együttes mérlegelése után — a perköltségben marasztal. Ugyanis a fent említett két esetben a szegényjogos felperes ellenfele, mint pervesztes — a Te. 8. §-a alapján — illetékkel lesz terhelve, pedig a bíróság munkáját egyedül a szegényjogos fél helytelen eljárása okozza. Ebből a szempontból tehát helyesebbnek lehet mondani az 1914. évi XLIII. t. c. 77. §-ának hatályon kívül helyezett azon rendelkezését, mely a szegényjogos fél ellenfelének fizetési kötelezettségét csak akkor állapította meg, ha a bíróság őt a költségben, vagy annak egy részében elmarasztalta. Azonban a casus legis szempontjából vizsgálva a Te. 8. §-ának azon rendelkezését, hogy — szemben az előző jogáilapottal — a szegényjogos fél ellenfelének fizetési