Az adó, 1935 (23. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 1. szám - Illetékügyi események az 1934. évben

Dr. Sz. Nagy: Illetékügyi események az 1934. évben 13 hogy a közszállitás keretében átruházott gyógyszerek és végzett gyógyszerészeti munkák ellenértéke után — 1935. évi január hó Í-tői a szerződési illetéket nem kell leróni. Nagy vitaanyagot semlegesített a 142.000/1934. sz. püm. rendelet (1934. évi Adó 224. o.) azzal, hogy a birói letét kiszolgáltatását elismerő okiratok (nyugták, átvételi elismer­vény ek) illetékét részletesen szabályozta. Társulati illetékek. A részvénytársaságok és szövetkezetek egyesülésének illetékmentességre vonatkozóan a 1079/1933. P. M. sz. rendeletben foglalt szabályok (1933. évi Acló 252. o.) időbeli hatályát az 1937/1934. P. M. sz. rendelet az 1935. évi június hó 30-ig meghosszabbította (1934. évi Adó 222. o.). A vállalati alkalmazottak illetményei után járó nyugtaille­tékről a pénzügyminiszteri rendelet (szövegét 1. az Adó mai számában), 2.943/1934. P. M. sz. alatt ismét megjelent. A rendelet, nem ugy, mint az elmúlt években kiadott ilyen ren­deletek, évre való hivatkozás nélkül általánosságban és további intézkedésig szabályozta ezt az illetéket. Ebből a körülményből arra kell következtetnünk, hogy mindaddig, mig ennek az illetéknek anyagi jogi vagy alaki részében jelentősebb mó­dosítás nem szükséges, a rendelet évenkénti kiadása elmarad. Érdekessége a rendeletnek, hogy közölte a közigazgatási biró­ság 185. számú jogegységi megállapodásának indokolását és ehhez a pénzügyi hatósági gyakorlat egységes kialakitása ér­dekében hozzáfűzte, hogy a jogegységi megállapodás alkal­mazása szempontjából kit kell közönséges munkásnak és kit napszámosnak tekinteni. Kartelilleték. Ennél az uj illetékfajtánál csak az év végére sikerült a végrehajtási utasitás (151.000/1933. sz. püm. ren­delet, 1934. évi Adó 45. o.) eredeti és mondhatni szándékos hiányosságait pótolni. A 188.800 1934. sz. püm. rendelet (szö­vegét i. az Adó mai számában) a szívósan küzdő érdekeltsé­geknek csaknem összes kivánságait teljesítette, nevezetesen: mentesitette az illeték alól a kiviteli forgalmat, az illetékalap­ból levonhatóknak nyilvánította az állami fogyasztási adókat és kimondotta, hogy ha ugyanazon árunak forgalombahozását vagy ugyanazon szolgáltatásnak teljesítését több megállapodás vagy határozat szabályozza, az illetéket az árura vagy szolgál­tatásra kikötött ellenérték után a megállapodások vagy határo­zatok száma szerint csak akkor kell külön megfizetni, ha a megállapodás vagy határozat a forgalomnak más szakaszára vonatkozik. Ezeknek az engedményeknek azonban ára is volt, mert a 11.080/1934. M. E. sz. kormányrendelet a kartelilleték kulcsát, az 1935- évi január hó 1 -tői, 0.25%-ról 0.50/0-ra felemelte. Törvénykezési illetékek. Itt két rendelet érdemel említést. Az egyik a büntető bírósági eljárásban lerovandó törvény­kezési illetékekről szóló 7.400 1931. P. M. sz. rendeletet ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom