Az adó, 1932 (20. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 1-2. szám - NÉHÁNY BÜNTETŐ BÍRÓSÁGI ELJÁRÁSBAN LEROVANDÓ TÖRVÉNYKEZÉSI ILLETÉKEK

Joggyakorlat. 47 bályozni, hogy a meghatalmazásnak visszavonás vagy felmondás következtében megszűnése mely időpontban válik az ellenféllel — tehát nem a meghatalmazóval — szemben hatályossá és ezen szabályozásnál abból indult ki, hogy a visszavonás, vagy felmondás nem válhatik hátrányára az ellenfélnek, aki azokra semmi befolyást sem gyakorolhat". E törvény rendelkezésének célja tehát kizárólag az; hogy a meghatalmazás visszavonásával vagy felmondásával ne lehessen megakasztani a per rendes folyását és hátráltatni annak befejezését. E szerint a törvényhozásnak ezen rendelkezése azt célozta, hogy olyan perekben, amelyekben az ügyvédi képviselet kötelező, a meghatalmazásnak visszavonása, vagy felmondása folytán megszűnése dacára, azután is, formálisan képviselje a lemondott ügyvéd a felet a per folytathatása érdekében mindaddig, amíg a fél új ügyvédet bíz meg a képviseletével. Ezt bizonyítja az idézett törvényszakaszra vonatkozó miniszteri indokolás további része is, amely kiemeli, hogy a meghatalmazó és meghatalmazol közötti viszonyt ez a szakasz nem érinti és hogy erről a magánjog, illetőleg az ügyvédi rendtartás 41. §-i intézkedik. A hivatkozott miniszteri indokolásból tehát világosan kitűnik az, hogy az ügyvédnek pertechnikai okokból ezen formális képviseletre való köteleztetése semmi tekintetben sem változtathatja meg a panaszos, mint meghatalmazott és az ügyfél, mint meghatalmazó közötti jogviszonyt. Miután pedig az ügyvédnek az illetékért való felelőssége ezen jogviszonyban gyökeredzik és miután a pa naszosnak jogában állott ezen jogviszonyt felbontani és végül miután a felbontás úgy a bíróság, mint az ügyfél által tudomásul vétetett, ennélfogva nincsen jogalap panaszosnak a felmondási határidő letelte után felmerült törvénykezési illetékkel való megterhelésére. Éppen ezért a panasznak részben helyet adni és a rendelkező részben írt módon kellett határozni. (M. kir. közigazgatási bíróság 6170/1931. P.) Törvénykezési illeték. 1914:XLTII. t. c. 55. §. 12. Egymagában az a körülmény, hogy az illeték elsősorbani fizetésére kötelezett meghalt, nem bizonyítja az illeték behajthatatlanságát. Indokok: A kérdéses ítéleti illetéket az 1914 : XLIII. tc. 55. § második bekezdése alapján azért vétették ki a perben pernyertes panaszosra, mert a perköltségben is marasztalt perbeli ellenfele a fizetési meghagyás kézbesítése előtt elhalt. Minthogy azonban az 1914 : XLIIf. tc. 55. § második bekezdése alapján az a fél, akinek az ítélet valamely értéket ítélt meg, a megítélt értéknek, vagy egy részének megkapása esetében is, csak másodsorban és akkor köteles a készpénzben járó ítéleti illetek megfizetésére, amikor az illetékért elsősorban felelős féltől azt beszedni nem lehetett, az a körülmény pedig, hogy az elsősorban felelős fél elhalt, még nem igazolja azt, hogy az illetéket a hagyatékából, illetőleg az örököseitől behajtani nem lehet: azért panaszosnak az illeték fizetése iránti kötelezettsége még be nem állt, s annak vizsgálása nélkül, hogy panaszos a megítélt értékből kapott-e? a rendelkező rész szerint kellett határozni. (M. kir. közigazgatási bíróság 14.898/1929. P.)