Az adó, 1932 (20. évfolyam, 1-10. szám)
1932 / 1-2. szám - Egyházi adók rendezéséről
14 Dr. Diczijg Alajos: Az egyházi adók rendezéséről. végrehajtást szenvedő halála, vagy a munkabérviszony megszűnése folytán bekövetkezhetik a behajthatatlanság, akkor azonban már az elsőség szintén elenyészett. * Jogelvi szempontból nem tekinthető szerencsésnek a fizetésre közvetlenül kötelezettekről (adóstársakról) szóló 21. §. (2) bekezdése sem. Ellentétben van ugyanis az itt megállapított egyetemlegesség az ugyanitt kimondott, egyébként helyes szabállyal, hogy az illetéket elsősorban az azt magánjogilag magára vállaló, ilyennek hiányában pedig a szerző tartozik megfizetni. Ugyanaz a helyzet itt, mint a 22. §. (2) bekezdésénél. Az, hogy az egyetemlegesség elvének fenntartása mellett a pénzügyi hatóságok az illeték követelésénél és esetleg behajtásánál is a£ illetékkötelezettek között bizonyos sorrendet tartsanak be, az igazságosság és méltányosság szempontiából nagyon helyes, üdvös és kívánatos intézkedés lehet, az ilyen intézkedés azonban nem a jogelvek alapján felépülő törvénybe, hanem a pénzügyi hatóságokhoz irányított végrehajtási utasításokba való. Egymásnak ellentmondó, a jogelvekkel ellentétes rendelkezéseknek jogszabályokként törvénybe való felvétele alkalmas a törvényhozó valódi intencióinak homályba borításához, ami a gyakorlatban félreértéseket, egymással ellentéset magyarázatokat és ugyanilyen intézkedéseket eredményez. X Egyházi adók rendezéséről* Irta: dr. Diczig Alajos ker. és iparkamarai h. titkár. Országos és általános a panasz a magas közterhek miatt. Az adózók hol az egyik, hol a másik közteher ellen támadnak és teherviselőképességük végsőkig kimerítését majd ebben, — majd abban az adóban látják. Az utóbbi esztendőkben mindig íöbb szó esik az egyházi adók súlyosságáról, azokról a néha abnormisan magas kulcsokról, amelyek szerint egyes helyeken hol ennek, hol annak a felekezetnek hívei adóznak. Az adóalany a közteher viseléslében homo oesonomikus. Ha az egyházi adót a ,mélyebb hitéletet élő ember hite érdekében hozott áldozatnak, egyes egyházjogi irók szerint «önkéntes felajánlásnak* tekinti is, — mégis a magas adó, nevezzék azt bár egyházi adónak, arra indítja az adózót, hogy panaszának olykor túlságosan is hangosan kifejezést adjon, — ha történetesen épen itt szőrit nagyon az adócsavar. Az egyházak, mint általában minden közület, az elmúlt évtizedben a hívek anyagi erejét erőteljesen igénybe vették. A befektetések, beruházások, tatarozások igazán szent lázában iskolákat, (templomokat, lelkészlakokat építettek, a régieket tataroz-