Az adó, 1930 (18. évfolyam, 1-10. szám)
1930 / 6. szám - Belső tőkeképződés és pénzügyi jogunk
Dr. Nyulászi J. : Pénzügyi jog és a belső tökeképz. 183 külföld az állami bevételek egy jelentékeny részét el nem viszi, akkor már magábanvéve tisztán az állami gazdálkodás révén a mobil töke állandóan és folyton gyarapszik. Minden egyes évnek a költségvetési összegéből egy bizonyos hányad megsemmisül, de egy másik igen jelentékeny rész — még pedig azt hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, hogy a jelentékenyebb — továbbra is bennmarad a nemzet vérkeringésében és szaporítja a rendelkezésre álló mobil eszközöket. Ha azonban az állami bevételeknek egy része kimegy az országból, akkor ez végeredményben lassú elvérzést jelent, mert a nominativ tökének csökkentését effektív tökének értékesítése útján kell pótolni, ami mindenkor valóságos elszegényedésre vezet. Az államnak magának is szüksége van tőkére. Mégpedig úgy effektív, mint nominativ tőkére, pénzre. Az effektív tőke tekintetében leghatalmasabb alkotása az államgazdaságnak az államvasúti rendszer. Utóbbi vonatkozásban pedig nagy jelentősége van azoknak a tőkebefektetéseknek, melyeket az állam a különféle, úgynevezett altruista vállalkozásoknak juttatott. A magyar állam az utolsó pár év alatt körülbelül egy milliárd tökét fektetett be különféle új alkotásokba. Ebből a milliárdból igen jelentékeny részt képviselt az az összeg, melyet az OKH., a P. K., a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete, a Faksz, az lOKSz, a Gazdák Biztosító Szövetkezete és más rokonalkotások céljaira használt fel. Ebben a formában az állam a kényszertakarékosság egy formáját valósítja meg s az adózók pénzét felhasználja arra, hogy abból konszolidált állandó tőkevagyon alakuljon. Helyes-e ez? Sokan vannak, különösen a szociálisták táborában, akik azt mondják, hogy az ellentétes rendszer mellett az állam a maga mobiltőke szükségletét csupán kölcsönök útján fedezheti, s ezzel a magántőke fejőstehene lesz. Ez a rendszer, szerintük, odavezet, hogy a magántőke az államot teljesen kisajátítja, azt a maga kizárólagos érdekeinek hordozójává teszi. Az ellentétes nézet hirdetői sem maradnak adósok az érvekkel. Az ily gazdálkodás a gazdasági verseny szelektáló hatását elpusztítja. A gazdasági kérdéseket sokszor kizárólag politikai szempontokból bírálják el. Jogosulatlan protekcióban részesítik azokat, akiknek politikai érdemeit akarják jutalmazni. A legnagyobb baj az, hogy az ilymódon egybegyűlt pénzíölösleg könnyelműségre, pazarlásra csábít és ha valamelyik politikusnak van egy ötlete vagy bogara, úgy könnyebben tudja ezen ötletnek megvalósítása céljából az állami tőkét megszerezni, mint sem megszerezhetné az óvatos magántőkét. Talán úgy jellemezhetnők az előbbi formulát, hogy az állam a kapitalizmusnak tárgya, az utóbbi: hogy alanya. Az előbbi a magángazdaság szempontjából negatív, az utóbbi pedig pozitív kapitalizmus. Nem akarom most ezt a kérdést eldönteni, megelégszem azzal, hogy kiélezzem. 13*
