Az adó, 1928 (16. évfolyam, 1-10. szám)
1928 / 10. szám - A m. kir. Budapesti Vámmentes Kikötő
Vegyes közlemények. Ha a kérelem előterjesztéséig a folyamodó zenetanítással még nem foglalkozott, az engedély csak feltételesen, az utólagos ellenőrzés eredményétől függően adható ki; 2. énekoktatók, ugyanúgy mint a zeneoktatók; 3. a Zeneművészeti Főiskola és tanítóképző intézetek növendékei; a főiskola, illetve intézet igazolása alapján; 4. tánctanárok, ha intézettel bírnak; rendőrségi igazolás alapján, utólagos ellenőrzés mellett; 5. tanítók és tanárok, ha intézetük igazgatóságával! igazoltatják, hogy az intézetben ének, zene, tánc vagy ritmikus torna tanítására vannak kötelezve; 6. ritmikus tornát tanítók, ha intézettel bírnak; helyhatósági bizonyítvány alapján, utólagos ellenőrzés mellett; 7. színházak, kabarék, mozik, kávéházak és vendéglők; helyhatósági bizonyítvány alapján, utólagos ellenőrzés mellett; 8. iskolák (intézetek) zene, ének és ritmikus torna tanítása céljából, utólagos ellenőrzés mellett; 9. magánintézetek, tanfelügyelői igazolás alapján, zene, ének és ritmikus torna tanítása céljából, utólagos ellenőrzés mellett; 10. egyesületek, dalárdák; alapszabályaik bemutatása mellett, helyhatósági bizonyítvány alapján; 11. színészek (rendezők), ha igazolják, hogy énekes szerepeket játszanak (rendeznek); 12. hivatásos zenészek; az alkalmazó igazolása, zeneszövetségi igazolás és rendőrségi működési engedély alapján; 13. cigányzenészek; a cigányzenészek szövetségének igazolása alapján. III. Fényűzési forgalmi adó alá eső bútorokra, szőnyegekre, tükrökre és egyéb felszerelési (berendezési) tárgyakra és díszítési cikkekre fényűzési adómentes beszerzési engedélyt kaphatnak: 1. éttermek, kávéházak, szállodák, penziók és egyéb vállalatok; a felhasználás igazolásának és utólagos ellenőrzése mellett; 2. színházak és kabarék — a berendezési tárgyakon kívül selyemruhákra, szőrmékre, csipkékre stb. is — a felhasználás igazolásának kötelezettsége és utólagos ellenőrzése mellett; 3. iparosok (szabók, borbélyok); iparigazolvány alapján, a felhasználás utólagos ellenőrzése mellett; 4. vasutak; raktárkönyv vezetésének kötelezettsége és utólagos ellenőrzés mellett. A sportversenyek győzteseinek adandó fényűzési tárgyak adómentes beszerzésére az engedély szintén megadandó. Az üzletátruházás forgalmi adókötelezettségét megállapító rendelkezés értelmezése. Felmerült esetben a pénzügyminiszter a következő álláspontot foglalta el: Az 1921 : XXXIX. t.-c. 30. §-ának (5) bekezdésében foglalt rendelkezést nem lehet olyan sui generis és speciális intézkedésnek tekinteni, amelynek következtében üzletátruházás esetén forgalmi adó alá kellene venni az üzletátruházás keretében átruházott olyan áruk ellenértékét, amelyeknek a keresetei tevékenység körében való üzletszerű átruházása speciális jogszabályok értelmében általános forgalmi adómentesen történik. Az idézett törvénycikk 30. §-ának (5) bekezdése olyan jogszabálynak tekinthető, amely az említett szakasz (1) bekezdésében foglalt jogszabályt tágítja ki abból az okból, hogy az egyébként forgalmi adó alá eső áru átruházás ne essék az adótárgyak keretén kívül azért, mert az az üzletátruházás, amelynek keretén belül az áruátruházás történt, a 29. §. rendelkezései alá tartozó kereseti tevékenységnek nem minősíthető. Ilyen 10. sz. 383