Az adó, 1928 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 8-9. szám - A váltóbiztosítéki jelzálogos okiratok illetéke

Dr. Tihanyi Lajos: A váltóbiztositéki jelzálogos okiratok illetéke. megy keresztül, az áthárítási lehetőség annál csekélyebb, viszont ha a cserék száma viszonylagosan csekély, akkor az áthárításra is kedvezőbb az eshetőség. Ezt a nagy általánosságú megállapítást természetesen ezerféle zavaró körülmény befolyásolhatja: az áru teimészete, minősége, a termelő, illetve a kereskedő egyénisége stb. stb. Mindezektől a körülményektől, még az egyugyanazon viszonyok között forgalomba hozott ugyanazon árura nézve is, függ az áthárítás lehetősége. Egészen más a helyzet, ha a kereslet és kínálat nincs megfelelő egyensúlyban. Ha valamely árura, vagy szolgáltatásra vonatkozó kereslet a nagyobb, akkor az adó minden nehézség nélkül, esetleg minden aktusban áthárítható lesz. Viszont ha a kínálat erősebb, úgy az adó áthárításának lehetősége valószínűleg az első forgalmi aktusnál megakadhat. Konkrét esetet tekintve: hazánkban ma körülbelül az a helyzet, hogy az általános forgalmi adót már igen kevés esetben fizeti a fogyasztó. Az inkább a termelőt, de főként a közvetítő osztályt terheli. •iiiiliiiitiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiHiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifiiiiiaiiMií A váltóbiztosítéki jelzálogos okiratok illetéke. Irta: dr. Tihanyi Lajos budapesti ügyvéd, Pest vármegye tb. tiszti ügyésze. Az 1928. évi Országos Jogászgyűlés pénzügyi bizottságának tanácskozásai során felmerült a pénzügyi jogi praejudiciális per eszméje abban a formában, hogy bárkinek jogában álljon az illetékkiszabási elsőfokú hatóságoknál okirattervezet illetékére nézve elvi döntést kérni s ez ellen egészen a m. kir. Közigazgatási Bírósághoz vihető jogorvoslattal élni. Ez eszmével szemben az Elnöki Székből az az aggáy emeltetett, hogy az ilymódon a pénzügyi hatóságok s a Közigazgatási Bíróság a felek fogalmazási kísérleteinek volnának a puszta próbakövei s így ez eszme megvalósítása a gyakorlatban csupán a pénzügyi hatóságoknak s a Bíróságnak olyan megterhelését jelentené, melyet semmiféle komoly méltánylást érdemlő érdek nem indokol. Az eszme a Jogászgyülés részéről nem is talált kedvező fogadtatásra. Mai jogunkban annak kétségtelen biztonságú megelőzésére, hogy a felek egy jogalap vagy összeg tekintetében vitás illetéktartozás ügyében bírság terhét viseljék, csak két mód van. Az egyik mód: az okiratnak, ha lehetséges, illetékezési vitát kizáró szövegezése, a másik mód: a vitatható illetéki alapot be kell jelenteni, illetőleg be kell mutatni illetékkiszabás végett s amikor a jogszabály birtokon kívüli, illetőleg már csak birtokon kívüli jogorvoslatot enged, a kincstárra kedvezőbb álláspontnak megfelelő befizetést eszközölni. 8—9. sz, 317