Az adó, 1926 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 10. szám - A társulati adó reformja

Gazda Károly: A társulati adó reformja. esetekre, midőn a tulajdonos társulati adó alá esik; a társulati adóra kétszeres lerovásának elkerülésére nézve pedig az 1909 : VIIí. t.-c. 17. §. 4. pontja visszaállítandó lenne. É törvényszakasz levonási tétel gyanánt deklarálta a következőket: „Más hazai s viszonosság esetén külföldi vállalatok részvényei vagy üzletrészei után élvezett osztalékok, abban az esetben, ha az illető hazai vagy külföldi vállalat részvényeinek, vagy üzletrészeinek több, mint egy ötöde az adóköteles vállalat tulajdonát képezi, vagy ha az illető hazai vagy külföldi vállalat részvényeinek, illetve üzletrészeinek több, mint 15%-a már az 1915-i üzletév végén a vállalat tulajdonát képezte és azóta állandóan a tulajdonában van." A következő szakasz e levonási tételt oly módon minősíti, hogy ennek alapján 1911. év után legfeljebb 30%-kal kisebbíthető a "kivetési adóösszeg. Véleményem szerint ezzel kongruens rendelkezés hozandó az 1922 : XXIV. t.-c. rektifikációja gyanánt is. Ha ez nem tétetnék meg, számolnunk kell azzal, hogy fúziós úton részvény társulataink száma a közel jövőben jelentékenyen csökkenni fog, mert kizárólag adómegtakarítás céljából az anyavállalatok leányintézeteiket be fogják magukba olvasztani. így fiskális szempontból, ha a többszörös adózást fenn is tartja a pénzügyi kormány, ez a kincstárnak aligha fog jelentős eredményt biztosítani, de gazdasági szempontból, ott is, ahol nyomós érdekek a mellett szólnának, hogy a társulatok ne egyesíttessenek egymással, a többszörös adózás elkerülése parancsolólag fúziókra fog vezetni, amely, gazdasági érdekekkel ellentétes kényszerfúziók semmiképen sem kívánatos jelenségei lesznek a gazdasági életnek. c) Lehetetlennek vélem továbbá a társulati adótörvény ezidőszerint érvénybn lévő adókulcsát. Miként fentebb niár jeleztem, ezen túlmagas adókulcsok az inflációs nagy nyereségek megadóztatása szempontjából indokoltak lehettek, most azonban, midőn a gazdasági életünk visszatérni igyekszik normális, medrébe, amikor a kamatláb, bár lassú, de kétségtelenül konzekvens tendenciával békebeli szintjére leszáll, a társulati nyereségek excesszikus voltáról szó sem lehet. Országunk, területének 2/3 részét elvesztette és így a lekapcsolt részek iparunk és kereskedelmünk elhelyezési lehetőségeit összeszükítették; de ezzel kapcsolatban a megmaradt terület lakossága, főleg pedig a városok polgársága is elvesztette fogyasztási képességének jelentékeny részét; ennek következtében iparunk és kereskedelmünk produkálási kapacitása jelentékenyen meghaladja a felvételre kerülő árumennyiségeket. Ez a tőkék egy részének palagon heverését jelenti. A nagy ipari tőkéket reprezentáló részvénytársulatok tehát egész tőkéjük után relatíve alacsony nyereségre tehetnek csupán szert és gazdaságilag mindenképen lehetetlen volna, hogy akkor, amidőn a társulati nyereségek minimális összegre szállnak le, ezen minimumokat még az eddig érvényben lévő roppantul magas adókulcsokkal megtámadni. Nem akarván ismétlésekbe bocsátkozni, e helyütt a „Társulati adó az aranymérlegek szempontjából" c. tanulmányomra utalok, 10. sz. 399