Az adó, 1925 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 2-3. szám - Az aranymérleg kérdése a társulati adó szempontjából

Kálmán Béla: Az aranymérleg kérdése a társulati adó szempontjából. szerepelt papírokkal s mivel a beszerzett újak más fajtájúak, mint a régi eladottak, pusztán ennél az oknál fogva kénytelenek vagyunk így számítani: Uj papírok értéke 900 millió mostani korona, eladottak leltári értéke régi 100 millió különböző értékű korona, tehát nyereség 800 millió mai korona, ami pedig nonsens. 5. Egyik házát, melyet a háború előtt 60.000 koronáért építtetett s mely 40% leírás után 3ö.000 koronával szerepel utolsó mérlegének aktívái közt, eladja a társulat, hogy tizemét nagyobbíthassa. A 400 millió korona befolyt összegdöl gépeket és egyéb üzemi eszközöket szerez be. A valóságos eredmény ez: A 400 millió mai korona értékű új berendezés aranyértéke á 17.000 = 23.530 aranykorona, ezzé? szemben a ház leltári értéke 36.000 aranykorona volt és így 12.470 aranykorona az effektív veszteség. Adózásra azonban kénytelen a társulat 399,964.000 papírkorona nyereséget mutatni ki, mert a fennálló szabályok szerint a befolyt és az üzem nagyobbítására befektetett 400 millió papírkorona értékű vagyonszaporulatból le-vonva 36.000 aranykorona értékű vagyonapadást. marad 399,964.000 papírkorona felesleg. 6. A társulatnak a békeidőből 10.000 aranykorona követelése van. mely ugyanilyen összeggel áll az utolsó mérlegben s melynek valorizált visszafizetése iránt a társaság pert indít. A per folyamán egyezség jön létre, melynek értelmében az adós 4272 millió koronával kiegyenlít. Ez a 42Va millió papírkorona 2.500 aranykoronát érvén: a társulat effektive veszít 7.500 aranykoronát. Az adózási szabályoknak azonban más a logikájuk. Szerintük, ha a vagyon 42V2 millió papírkoronával gyarapszik és 10.000 aranykoronával csökken, akkor 42,490.000 tiszta nyereség marad. Stb., stb. Folytathatnánk a példákat, de minek? Eléggé látható ebből a kevésből is, hogy a jelenlegi társulati adózás terén merőben tarthatatlan a helyzet. Mily rikító ellentétben áll ez a bánásmód azzal, amelyben a földadó alanyai részesülnek! Azokat nem vexáljik, azoknak nem kell könyveket vezetnők, azoknak nem írnak elő minuciózus rendszabályokat, azok adója nem progresszív, azoknál nincsen nyereségtöbbletadói, azoknál nem nézik, hogy a termények ára ma — aranyban — jóval nagyobb, mint a földkataszter szerkesztésének, illetve revíziójának idejében. És mellékes, hogy a földmíves a föld hozamán kívül nagy bevételekre tesz szert a tej-, vajtermelésből, tojáscbdásból, baromfinevelésből, hizlalásból, állattenyésztésből, méhészetből, selymészetből stb. És míg ő, akinek üzemi rizikója legfeljebb a termés megsemmisülésére szorítkozik, ami azonban biztosítás útján eliminálható, és aki évtizedes súlyos terheitől más társadalmi rétegek kára árán játszva megszabadult, 20—30% engedményt kap, ha adóját idejében fizeti, addig a kereskedő, a gyáros, kinek üzleti tőkéje maga is állandó rizikó alatt á-! és kinek tőkéje a nagy gazdasági összeomlás közepette részben tényleg veszendőbe is ment, adó címén még ennek a leolvadt tőkének egy részét is kénytelen sok esetben, mint mutattuk, odaadni. A végrehajtási utasítás súlyos bűntettnek minősíti az adó megrövidítésére irányuló szándékkal tett hamis bevallást. De ugyanakkor maguk a szabályok valótlan, hamis képű nyereségkimutatásra kényszerítik a társulatot. Nem akarjuk azt mondani, hogy e kényszerítés az adó növelésére 2—3. sz. 105