Az adó, 1925 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 2-3. szám - Az aranymérleg kérdése a társulati adó szempontjából

Kálmán Béla: Az aranymérleg kérdése a társalati adó szempontjából. návai -van értékelve, elad ma IV2 millió papírkoronáért, melyet pénztárában rezervál, akkor a könyvszerü vagyonszaporulat IV2 millió korona készpénz, a könyvszerü vagyonapadás pedig 100 korona eladott vagyonrész. így mutatja ezt a megrendszabályozott könyvelés. Fordított helyzetben, ha a korona pl. hamarosan aranyértékét érné el, a v&gyonszaporulatok mutatkoznának kisebb koronaösszegben, a vagyonapadások ellenben a régi nagyobb koronaösszegben. Ha ilyenre változna át a helyzet, a kincstár nyomban megértené, hogy a vállalatok mérlegei torzképet mutatnak és azonnal meg tudná tenni a helyes intézkedéseket, melyek betartásával a valóságos eredmény kimutatható lenne. Ha már most, visszatérve példánkhoz, meg akarjuk állapítani, vájjon több-e ma a társulat vagyona, mint azelőtt, akkor nem mondhatjuk azt, hogy a 100 aranykorona értékű megszűnt vagyonrész helyett ma IV2 millió papírkorona értékű új vagyonrészünk lévén: vagyonunk 1,499.900 papírkorona értékkel nagyobbodott. Hiszen ugyanaz volna ez, mint azt mondani, hogy, ha eladunk 20 dollárt 1,400.000 koronáért, akkor nyerünk 1,400.000 korona — 20 dollár == 1,399.980 koronát, vagy, ha eladunk 100 kg. lisztet 600.000 koronáért, akkor nyerünk 600.000 korona — 100 kg. = 599.900 koronát. Hanem úgy kell okoskodnunk, hogy a régi 100 aranykorona értékű megszűnt vagyonrész mai papirkoronában való értéke, mondjuk, 1,700.000 korona volna, ezzel szemben az új vagyonrész értéke 1,500.000 korona, tehát vesztettünk mai 200.000 koronát; vagy pedig azt kell mondanunk, hogy az új vagyonrész értéke, átszámítva aranykoronára, 88 aranykorona és, mivel a régi, megszűnt vagyonrész 100 aranykoronát ért, ennélfogva 12 aranykorona veszteség mutatkozik. De azt is tehetnénk, hogy úgy az új vagyonrész mai korona értékét, mint a régi vagyonrész régi korona értékét dollárra, vagy bármi más értékmérőre számítjuk előbb át és csak azután hasonlítjuk a 2 értéket össze. Tehát vagy felértékeljük a régi korona értékét a mostani koronaértékre, vagy leértékeljük a mostani koronaértéket a régi koronaértékre, vagy pedig mindkettőt átszámítjuk egy harmadik értékre: közös nevezőre hozzuk, mert lényeg szerint csak így hasonlíthatunk össze. De épp oly természetes, hogy az ilyetén lényeg szerint való összehasonlítás nem szorííkozhatik egy egyetlen vagyonrészre, hanem magától értődőén az átváltozott összes vagyonrészekre ki kell terjednie, ha azt akarjuk konstatálni, hogy a vagyon összessége szaporodott-e. Képtelenség azt mondani, hogy az egyik vagyonrész átváltozásánál kutassuk, vájjon lényegileg, valósággal több értékű-e az új vagyonrész, mint a régi, ellenben a többi vagyonrész átváltozásainál csupán azt állapítsuk meg, vájjon pusztán semmit mondó számokban többet mutatnak-e az új vagyonrészek, mint a régiek. És képtelenség azt mondani, hogy az eme egyetlen vagyonrész átváltozásánál valósággal mutatkozó effektív többértékhez hozzáadandó a többi vagyonrész átváltozásainál pusztán számokban mutatkozó többlet és, hogy az így nyert eredmény képezi a valóságos nyereséget. Már pedig a társulati adóról szóló törvény és a vonatkozó rendeletek erre az abszurd számítási módra kényszerítik az adóalanyokat. Néhány, typikus példa mutassa be szembetűnőbben a helyzet elviselhetetlen nehézségét: E példáknál 1 aranykoronát 17.000 papírkoronával értékelünk. 2—3. sz. 103