Az adó, 1925 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 2-3. szám - Az általános és fényűzési forgalmi adó mai rendszerének hiányai és a reform irányelvei [2. r.]

Dr. Bodroghy J.: Az ált. és fényűzési iorg. adó mai rendszerének hiányai. fellendülésérc már most lehetne egy adóvisszatérítési megoldáson is gondolkodni az utolsó ügylet mentesítésén kívül. Lehetne elméletileg intézkedni úgy, hogy az országból kivitelre kerülő áru vételárának néhány százalékát visszatérítse a kincstár az áru kiszállítójának éppen azon a címen, hogy az áru vételárában forgalmi adó foglaltatik és ezáltal az exportképesség csökken. A gyakorlatban azonban ez a megoldás teljesen kivihetetlen. A kivitelre kerülő árura vonatkozólag hitelt érdemlően sohasem lehet megállapítani azt, hogy a belföldön hány kézen megy keresztül, hány forgalmi adóval terheltetett. Egy átlagos visszatérítési százaléknak a megállapítása pedig a gyakorlatban csak igazságtalanságra vezet, mert hiszen egyik esetben az államkincstár kárára a tényleg kiadott forgalmi adóösszegeknél nagyobb összeget kapna vissza az áru kiszállítója, a másikban pedig a visszautalt összeg kevesebb lévén a tényleg lerótt adónál, nem lenne elegendő a versenyképesség fokozására. Minthogy tehát gyakorlati megoldás az exportképesség mövelésére jelenlegi forgalmi adórendszerünk fennállása alatt el nem képzelhető, ez a rendszer szükségképen maga után vonja azt, hogy a magyar ipar és a magyar kereskedelem a külföldi piacokon versenyképességét elveszíti. De a külkereskedelem másik oldalánál, az árubehozatalnál ismét a magyar kereskedelem és a magyar ipar kerül hátrányos helyzetbe a külföldi importőrökkel szemben. Az 1921 : XXXIX. t.-c. 38. §-a kimondja azt, hogy az áruk behozatala alkalmával az első belföldi szerző a vámkezelésnél a vételár után forgalmi adót fizet. A törvény tehát ugyanazon forgalmi adókulccsal rója meg a vámvonalon keresetül behozott árucikket, mint amilyen kulccsal a belföldi áruforgalmat adóztatja meg. Ez az adózás bizonyos fokig meg akarja könnyíteni a belföldi kereskedelem és ipar versenyképességét a külfölddel szemben. Ez a kiegyenlítés azonban a törvénynek ezen intézkedése által egyáltalában nem sikerül. Mert eltekintve attól, hogy a behozatalnál fizetendő vámot ugyanúgy köteles megfizetni a belföldi szerző, akár kereskedő az, akár a külföldi által közvetlenül kiszolgált fogyasztó, ennek a rendelkezésnek egyéb hátránya is van. Mert pl., ha a vámvonalon át készáru jön be az országba, ez a készáru a vámvonal átlépésénél 3% forgalmi adót fizet, akkor, amikor az első belföldi szerző kezébe kerül. Ha ugyanez a készáru Magyarországon készült, akkor addig, amíg az ezen árut a külföldről beszerző kereskedőnek, vagy kisiparosnak a kezébe került volna, már nyersanyag, félgyártmány és esetleg készgyártmány alakjában is több ízben fizetett 3%-os forgalmi adót és ennek következtében magasabb áron áll ugyanannak a belföldi beszerzőnek a rendelkezésére. Elegendő tehát a külföldi áru olcsóbb voltához az, hogy az illető árucikk származási országában ugyanolyan forgalmi adórendszer legyen életben, mint a mi rendszerünk, csupán alacsonyabb adókulcs alkalmazásával. Minthogy azonban Németország forgalmi adótörvénye a miénknél alacsonyabb százalékú adókulccsal operál, Ausztriában más rendszer 82 2—3. SZ.