Az adó, 1923 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 2-3. szám - A magyar egyenes adórendszer (Folytatás.) 3. r

Benedek Sándor: A magyar egyenes adórendszer. A magyar egyenes adórendszer. Benedek Sándor, a m. kir. közigazgatási bíróság másodelnökének az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülésben tartott előadása. (Folytatás.) III. Az adózás rendszerint a politikai irányhoz s a gazdasági fejlettséghez igazodik. Magyarország 1848. előtt arisztokratikus állam volt. A nemességé volt az egész politikai hatalom, a nem nemes osztályok ki voltak zárva az alkotmány sáncaiból. Még olyan liberális államférfiú is, mint felsőbüki Nagy Pál, megtagadott minden közösséget a demokráciával. Panaszkodott, hogy „minden el van telve a demokratikus elvvel, mely terjed, mint a tűzvész s végpusztulással fenyegeti arisztokráciái rendszerünket." Gazdasági fejlettségünk pedig igen alacsony szinten állott. Az akkori adórendszer egyszerű volt, de aránytalan és igazságtalan. Éppen a teherbíró osztály nem adózott s az adóteher a szegény nép vállaira nehezedett. Kossuth Lajos mesterileg jellemezte ezt a helyzetet. „A magyar adórendszer — mondá — nem egyéb, mint rendszeresített mesterség, attól elvenni valamit, akinek semmije sincs." Az 1848: VIII. t'.-cikk új adórendszert statuált, midőn elrendelte, hogy „Magyarország s a kapcsolt részek minden lakosai minden közterhet különbség nélkül egyenlően és aránylagosan viseljenek." Ez azt jelenti, hogy az adófizetési kötelesség általános és aránylagos. Adót fizetni tartozott minden honpolgár, még pedig jövedelméhez viszonyítva aránylagosan. Ez a tiszta arányos adórendszer, a progresszív adórendszer ellentéte. Mindig ugyanolyan hányadrészt kíván az adóalany jövedelméből, akármilyen nagy, vagy akármilyen kicsiny legyen az. Az osztószám mindig állandó, csak az osztandó mennyiség változik. Abban az időben ez volf a pénzügyi jog irányelve. A mult század második felében új adójogi irány keletkezett. A szociálpolitikai szempontok utat törtek maguknak s az adózásban mindinkább tért foglalt' az a szociális gondolat, hogy a megélni is alig tudó gyenge elemeket kímélni kell s a jövedelem arányában emelkedő kulccsal, tehát progresszív emelkedő adóval terhelni meg az erősabb vállakat. így fejlett ki a progresszív adórendszer a maga létminimumával és emelkedő adótételeivel. A régi iskola sokáig kitartott az arányos adórendszer mellett. Az európai hírű pénzügyi jogászok közül Leroy-Beaulieu kemény harcot indított a progresszió elve ellen; Stuart Mill is csak az örökösödési adót tartotta alkalmasnak arra, hogy a progresszió pillérein épüljön fel; Smith Ádám pedig ingadozott és óvatosan csak annyit mondott, hogy: „nem nagyon észszerütlen intézkedés az, ha a gazdagok nemcsak jövedelmük arányában, hanem azon túl is 2—3. sz. 45