Az adó, 1923 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 4-5. szám - Az 1000 holdon felüli mezőgazdasági ingatlanok vagyonváltsága a bírói gyakorlatban

Rüsida Üszkiindzsüj. Sárga, öreg fóliánson olvasom ezt az évezredes históriát és boncolom a világbölcsnek mély gondolatát. Az ő halálával a kalifa birodalma összerogyott, mint a tót orgona és negyedszázados uralmából nem maradt más hátra, mint az ő igazságossága és tudományossága. Pedig ez nem volt más, mint a rásida üszkiindzsüj: a törvények alkotásának tiszta és szent egyszerűsége. Az országlás eszménye: egyszerű és tiszta rendelkezésű törvényekkel szabályozni azt, amit az alattvaló az országlónak robotban, adóban és vámban beadni köteles, hogy mindenki tudhassa, mivel tartozik „nekem". Igaz és nagy örömmel olvastam az 1922. évi adóreform egyik részének indokolásában a pénzügyminiszternek azt a törekvését, hogy adórendszerünket egyszerűsíti, a harminckilencfelé szétágazó egyenesadószálakat összefonja egy hatágú coffba, amely a maga egyszerűségében és tömörségében gyönyörűségére szolgálhat minden igazhívőnek. A rásida üszkündzsüj, a sancta simplicitas, a szent egyszerűség fog végigömleni a mi törvényeinken és meg fogja indítani a gazdasági fellendülés áradatát az a biztonság, amely abból ered, hogy mindenki könnyen és tisztán tudja, mit fizet Allahnak és az ő földi helytartójának, A szándék szép és tiszteletreméltó volt, de ha a véghezvitelt nézem, azt kell hinnem, hogy a gonosz dsinnek űztek durva játékot ezzel a jóakarattal. Ezek a kígyószemű, hitetlen pokolfajzatok, — miután Allah kiűzé őket az ezerhuris paradicsomból —, most belefonják magukat a mi adózásunkba és itt folytatják ádáz és gonosztevő játékaikat. íme egypár példa arra nézve, hogy ezek a gonoszéletűek miként munkálkodnak. A régi boldog időkben a házadót háromévenkint vetették ki. Nem volt semmi gyakorlati szüksége és indoka ugyan, de az első dsinn, mely az 1909 : VI. törvény komoly köntösét lopta magára, már keresztülvitte azt, hogy ezt az adót évenkint kell kivetni. Azt a munkát tehát, amelyet azelőtt háromévenkint egyszer kellett nyélbeütni, 1910. évtől kezdve a maga minden lajstromkitételével, fellebbezésével és panaszával, becsléseivel és kiigazításaival évenkint újra, meg újra meg kell ismételni. Ekkor jön az 1922 : XXII. törvény a maga tényleges gyakorlati egyszerűsítéseivel. A törvény meggyilkolja az általános jövedelmi pótadót és az országos betegápolási pótadót, az adó alapja pedig az adóévet megelőző év utolsó negyedében élvezett bérjövedelmének négyszerese, illetve a november hóban fizetett bérösszegnek, vagy fennálló bérértéknek tizenkétszerese. Tehát sem az adóévi bérjövedelem, sem pedig az előző évi bérjövedelem, hanem egy imaginárius valami, amelyik sem a mult év valóságos hozamával, sem az adóév valóságos hozadékával nem egyezik. Bár az évenkinti kivetéses rendszerben kétségtelenül helyesebb és logikusabb volna egyszerűen a mult évi hozadékot adóalappá tenni, a törvénynek ezt az elvét annál kevésbé kifogásolom, mert hiszen az 1909 : VI. törvény óta már eddig is egészen jól megvoltunk ebben a paradicsomban. Fizetjük tehát (már akik fizetjük) a házadót és annak községi pótadóját békességgel az előző évi utolsó negyedévi bér négyszerese után. Nagyobb baj az, hogy ennek a főadónak még sallangjai is vannak. Ezek között előljár a kincstári házhaszonrészesedés-nek nevezett dsinn. Hogy a házadó mellett ennek az adónak hol van a létjogosultsága és az erkölcsi alapja, azt igazán csak a benfentesek tudnák megmondani; én ezt meg nem találtam, pedig jó két éve meditálok e kérdés felett. És mi a kivetési alapja? Az 1918. évi házadó kivetésénél alapul vett lakásbér, illetve haszonérték, tehát az 1917. évi novemberi negyedben fizetett bér négyszerese, amely 60%-os részesedés alá esik; de ehhez az alaphoz még hozzácsatlakozik az időközben felemelt lakbér is, amely logaritmusos és differenciális számítás szerint további 20—20% alá esik. A házadó kiszámításának egyszerűségével szemben a kincstári házhaszonrészesedés kivetése olyan komplikált müvelet, amely többszörösen kimeríti a legigazhívőbb türelmét is. Hogy a dsinnek játéka tökéletesebb legyen: ezt az adót a háztulajdonos terhére vetik ki, az is tartozik befizetni, de a lakó köteles 140 4—5. sz.