Az adó, 1923 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 4-5. szám - Jövedelmi adó kérdések

Dr. tfuppéft Leó: Jövedelmi adó kérdések. Ez azonban önmagában még nem indokolna talán különbségtevést. Indokolttá az teszi, hogy pénzünk vásárló erejének csökkenése folytán, melynek hol s mikor megállása kiszámíthatatlan, minden tőkebefektetés rizikómentes s azon törvényi suppositiónál fogva, hogy korona egyenlő korona, a vállalkozó, a tőkés legfeljebb azt a veszélyt viseli, hogy az üzletbe fektetett pénzeért, mikor pénzét ismét visszakapja, nem kap ugyanannyi árút, mint a befektetéskor kapott, ellenben az a faktor, mely hasznát azelőtt igazolta, t. i. a termelési viszonyok és feltételek okozta le- és felfelé való árhullámzások hiányzanak. Ha a tőkét önmagában, a munkához való viszonya nélkül is vizsgáljuk, látjuk, hogy egy ma igen jelentékenynek mondható része, a termelési lehetőségek csökkenése s a nemzetközi gazdasági relációk megakadása folytán, egy egészen sajátos, a termelő tökétől (ipar, kereskedelmi export-import) különböző önmagáért és önmagának való életet él, melyet produktívnak a nemzet szempontjából egyáltalán nem mondhatunk. Ha a spekulációnak arra a százféle válfajára utalok, amely az arbitrage-üzletben, az arannyal s általában a nemes fémekkel való kereskedésben, a tőzsdei különbözeti üzletekben s végül, de nem utoljára a pénzkölcsönzés különböző elnevezésű, de mindég 100%-on felül jövedelmező válfajaiban az utolsó években kifejlődött, úgy e gyenge példálódzások egy sugarat vetnek az irányba, ahol a különbséget kell keresni a békebeli s a háborús és háború utáni töke, illetve annak egy jelentékeny része között. Hogy evvel szemben a munkának, akár a kézi, akár a szellemi munkát tekintjük, feltételei és lehetőségei hová sülyedtek, arról teljesen felesleges szólni. Eltekintve olyan kirívó példáktól, mint a biráké s fix fizetéses hivatalnokoké, ha egy mai orvosnak, ügyvédnek, mérnöknek a keresetét s életstandardját, akár a békebeli keresetekkel, akár a fennebb érintett többi kereseti osztályok jövedelmeivel összehasonlítjuk, úgy már az összegben^ — a kereseti mód, a reá fordított szellemi és testi munka különbségeitől el is tekintve, — áthidalhatatlan különbséget találunk. Érzem, hogy az elmondottak nem adják kimerítő indokolását a tőke és munkából származó jövedelmek különböző megadóztatási rendszerének. Főkép az vethető ellene, hogy a tőke produktív felhasználása egy bizonyos fokon túl oly magas szellemi kvalitásokat, olyan energiát és — sokszor — intuitív erőt kíván, hogy ezt munkájában egy súlyosabb adórendszerrel gátolni, öngyilkos pénzügyi politika volna. Azonban nem is ezt a magas intenzitású termelő tőkét vélem érinteni. Erre nézve jórészt közömbös lesz egy igazságosan szigorú, sőt a munka adózásától megkülönböztető jövedelmi adórendszer. Ellenben más adózást sürgetek azzal a tőkével szemben, amelynek szerepét mindnyájan látjuk, érezzük, s melynek működése ma már nem szórványos jelenség egyes szerencsés fezőrők kezében a mindennapi pezsgő s a végső revolvergolyó megszerzésére, hanem egy általános gazdasági életünket át meg átható tünet. Természetesen az ügydöntő kérdés az, van-e gyakorlati eszközünk e különböző adóerejű adóforrások kikutatására. Van. Ez pedig a kötelező könyvvezetés minden szabad foglalkozást űző számára. Bizonyos jövedelmeket lehet kisebbíteni, lehet eltitkolni, de nem lehet könyveket akként vezetni, hogy azok a jövedelmek, melyekre fentebb céloztam, eltüntettessenek. A kereseti adótörvény s főként végrehajtási utasítása e részben jó nyomon jár. A legnehezebb kérdés mindenesetre az, hogy hol végződnék a határa az egyik adóztatási rendszernek s hol kezdődnék a másik, valamint az, hogy miben álljon a különbségtevés. A két kérdés egymásba kapcsolódik. Van egy bizonyos határ, ameddig a jövedelem teremtésének az eszköze közömbös. Ha igaz az a fentebbi állítás, hogy körülbelül két millióra tehető ma a védendő középjövedelem felső határa, úgy e határiig a különbségtevést, ha bizonyos ethikai szempontok indokolnák is, úgy pénzügy-politikai és adóigazgatási szempontok ellenzik. 4—5. sz. 127