Az adó, 1923 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 4-5. szám - Jövedelmi adó kérdések

Dr. Hnpperí Leó: Jövedelmi udó kérdések. A polgári megélhetés határán túl a különbségtevésnek több módja kínálkozik. Egyfelől a tisztán szellemi munkából, vagy elsősorban a tőke forgatásából származik-e a jövedelem, továbbá vájjon mekkora személyzettel dolgozik az adóalany, vagyis mennyiben segíti elő mások megélhetését, termel-e, vagy közvetít, importál-e, vagy másodkézből eladó, stb. Azok számára, akik e különbségvetést kicsinyesnek tartják azon következményekhez képest, amelyek nyomukba járnának, meg kell jegyeznem, hogy az alapgondolat az, hogy azok a jövedelmek adóztassanak meg különösen, amelyek a tőkének önmagát, munka hozzáadása nélkül szaporító természetéből, valamint kivételes gazdasági viszonyok (izolált gazdasági helyzetünk, pénzünk értékének leromlása) pillanatnyi kiaknázásából származnak. Az elmondottakban csupán egy ideát óhajtottam szolgáltatni azok számára, akik a pénzügyii politikában az állam strict gazdasági érdekein túlmenő, nevelő és igazságosztó tényezőt is látnak. III. A jövedelem igazságos megadóztatásának nagy problémájában egyike azoknak a részletkérdéseknek, amelyek állandóan a viták homlokterében állanak: a közös háztartás megadóztatásának kérdése. A vita a körül forog: van-e jogosultsága, s ha igen: kiknél és mily jövedelmeknek egybeszámításához? A kérdés csak progresszív adóskála mellett bír jelentőséggel, arányos adóztatás mellett elvileg nincs különbség az egyéni, vagy családfő jövedelmébe beszámított közös adózás között. Lényegileg abban áll a közös háztartásban való adózás ténye, hogy mindazok, akiknek jövedelme egy háztartásfő kezeihez folyik be, nem önállóan, hanem a közös háztartás fejével együtt adóznak. A tagok jövedelme a háztartásfő jövedelmét szaporítja s utóbbi ezen megnövekedett jövedelem után tartozik adózni. Ennek a szabályozásnak igazságtalansága kézenfekvő. Elsősorban is a szegényebb és gyámoltalanabb néprétegek ellen irányul, miként azt a kérdéssel foglalkozó pénzügyi írók kiemelik.* Mert hiszen a közös háztartásban a munkaképes kor elérése után is csak azok a családtagok maradnak, kik egyedül nem bírják a lét minden feltételét megszerezni, vagy akik ilyképen a munkaképességében csökkent családfőt akarják a család fentartásában támogatni. Ma pedig a milliós lakás-lelépési díjak s a lakáshivatal intézményének korában egyenesen a lakosság legszélesebb rétegei ellen irányuló institúció, mert a benne rejlő igazságtalanság egy egész csekély töredékét a lakosságnak kivéve, mindenkit érint, miután a háztartások együvé költözése a lakáshiány egyetlen hatékony ellenszere. Találóan emeli ki ezzel kapcsolatban Menger, hogy két ember a házasságuk előtt kevesebb adót fizet külön-külön, mint a házasságuk után együtt. Törvényünk (1909 : X. t.-c. 3. §.) túlmegy a közös háztartás körének megállapításában a „rokonok" legszélesebb körben megvont fogalmán is. Negatív irányban akként intézkedik (3. §. út. bek.), hogy a fizetés, vagy bér fejében a háztartásban alkalmazottak, a kosztosok. albérlők s ágybérlők nem tartoznak a közös háztartáshoz. Pozitív irányban viszont a közös háztartáshoz tartozó tagokról és nem rokonokról beszél s a közös háztartáshoz tartozó „tagok" körét a végtelenbe nyújtja, mikor zárójelek között e kört „fel- és lemenők, oidalrokonok, stb." szavakkal jelöli meg. A fent kiemelt hibát tehát tetézi és pedig szerintem igen szerencsétlenül, mert ezek a „stb." szócska alá vonható s a rokonság jogi fogalma alá nem vonható személyek többnyire azok köréből kerülnek ki, akik szerény vagyonuk átengedésével biztosítanak maguknak tartást, vagy olyan egyedülálló személyek, többnyire nők, akik a közös háztartás anyagi gondjainak megosztásával biztosítják maguknak a családi otthon melegségét. A törvény kétségtelenül enyhít a rendelkezés igazságtalanságán, mikor a 3. §. 3. bek. a) pontjában adómentesnek, illetve a háztartás fejének jövedelméhez nem számítandónak nyilvánítja a tag jövedelmét, ha az a tartására fordított összeget túl nem haladja. Nem határozza meg, ) L. ennek összeállítását Földes »Finanzwisszenschaft« 226. és 227. oldal. 128 4—5. SZ.