Az adó, 1923 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 4-5. szám - Jövedelmi adó kérdések

Dr. Huppert Leó: Jövedelmi adó kérdések. kormányzatunk az adóalany kikutatása céljából intézményekben, törvényekben és rendeletekben létesített. Még nem tudjuk, hogy mit fog e részben a készülő novella hozni. Ha azonban az 1922 : XXI. t.-c. (földadó) 2. §. 1. bekezdésében történt rendelkezés folytán tényleg 100.000 koronában állapíttatik meg a létminimum s negyven milliónál éri el a progresszió a 40%-ot: úgy eleve nem sok kilátás van arra, hogy a fenti hibák orvosoltassanak. Az 1920: XXIII. t.-c.-kel szemben ez a létminimum határának nem felemelése, hanem igen lényeges leszorítása volna. Köztudomás szerint az elsőrendű életsziikségleti cikkek árai a tízszeresükön felül emelkedtek 1919. óta, tehát ha javítani nem is akarunk, csupán konzerválni, akkor is 200.000 korona körül kell megállapítani a létminimumot. A védendő kozépjövedelem felső határát pedig legalább két millióra kell felemelni s ez összeg után 5—6—7%-ban az adótételt megállapítani. Viszont két millión felül rögtön 10%-kal volna sújtandó a jövedelem, amely más-rnás skála szerint emelkednék 10, azután 20 s így további milliók után. (Pl. 2 milliótól 10 millióig 500.000 koronánkint V2%-kal, 10 milliótól 20 millióig minden millió után 1%-kal, 20—30 millióig 2 millió koronánkint l3/4%-kal, 30—50 millióig 5 miiliónkint 2%-kal emelkednék, ami azt jelenei, hogy 2 milliónál 10%, 10 milliónál 18%. 20 milliónál 28%. 30 milliónál 3575%, 40 milliónál 3975% s 50 milliónál s azon felül 4375% volna az adótétel, feltételezve természetesen, hogy maga a törvényi rendszer, az adóalap kikutatása és megállapítása nem változnék. Az itt elmondottakhoz csak még az a hozzátenni valóm, hogy a progressziónak a 10 millión felüli jövedelmeknél való gyors és nagymértékű emelkedését lehetségesnek azért tartom, mert ily nagyságú jövedelmeknél az adóalap már alig eltitkolható s ha az erre való hajlandóság kétségtelenül meg is van, viszont itt már kifizetődik s érdemes az államnak az eltitkolás elhárítására megfelelő apparátust mozgásba hozni. Attól sem iéiek, hogy e rendkívüli igénybevétel a vállalkozási kedvnek útját állná vagy a helyrepótlást és a felújítást a vállalatoknál lehetetlenítené. Ez utóbbi törvényünk alapján adózatlanul eszközölhető, ami pedig az első ellenvetést illeti, arra az adóskála ditferenciációjáról elmondandók adják meg a választ. B) Jövedelmi adótörvényünk az adó mértéke tekintetében egy minőségi megkülönböztetést tesz. Nevezetesen a család nélküli adóalannyal szemben mérsékelt adótétel alá vonja, aki egy családtaggal, s még mérsékeltebb alá, aki több családtaggal bír. E rendelkezés helyessége és jogossága vitán felül áll. Az utolsó, a háború óta eltelt évek tapasztalatai azonban kényszerítő szükséggel felvetik azt a kérdést, hogy vájjon a jövedelmi források szerint nem-e kell, nem lehetséges-e megkülönböztetést tenni? Első pillanatra kétségtelenül idegenszerű a gondolat. A foglalkozási ágak klasszifikálása, osztályok teremtése a társadalmi osztályokon belül: egyfelől új ellentétek forrása, másfelől igen nehezen megoldható törvényhozási és adóközigazgatási feladat. Azonban a jelenleg kialakult gazdasági rendben — legalább is átmenetileg — mellőzhetetlen szükségszerűségnek látszik. Ha egy keresztmetszetben tekintjük azt a konglomerátumot, amit kereső népességnek nevezünk, akkor nagy általánosságban a következő három réteget találjuk jövedelem szempontjából: a) szakképzett munkás, hivatalnok, lateiner, b) kereskedő, iparos és földbirtokos, c) nagybirtokos, nagykereskedő, nagyiparos és végül d) tőzsdejátékos. Ha pillanatnyilag eltekintünk az átmeneti alakzatoktól, például az ügyvéd, aki a tőzsdén játszik, vagy földbirtokos, akinek mezőgazdasági iparvállalatai annak, akkor is az első, de egyszersmind döntő kérdés e skatulyázással szemben az lesz: vájjon miféle minőségi különbség van e három kategória jövedelme közt, amely az adóztatás mértékén túlmenő különbségtevést enged. E különbség szerintünk abban van, 'hogy míg az első két kategóriánál a munka játssza a vezetöszerepet a jövedelem létrehozásában, addig a harmadik kategóriánál a töke s az organizatorius erő a főfaktor. 126 4-5. SZ.