Az adó, 1923 (11. évfolyam, 1-10. szám)
1923 / 4-5. szám - Jövedelmi adó kérdések
Dr. Huppert Leó: Jövedelmi adó kérdések. adóra csak akkor és ott van szükség, amikor és ahol a többi adónemek tökéletlenségük folytán funkciójukat betölteni nem tudják s'oly jövedelmeket hagynak érintetlenül, melyeket adó alá vonni az elmélet és gyakorlat jogosnak tart.*) Éppen ezért az elmélet legsarkalatosabb tétele a jövedelmi adót illetőleg, hogy kulcsának alacsonynak kell lennie. Következik ez abból, hogy már adó alá vont vagyonrészeket érint s abból, hogy szerkezeténél, természeténél és feladatánál fogva legközelebb van az adóalany — hogy úgy mondjuk — testéhez s mennél magasabb az adó;, annál nehezebben férkőzhetik hozzá a testhez, az adóalanyhoz. Hogy miként egészíti ki egymást a kereseti és jövedelmi adó, arra világosan rámutat Földes Béla „Finanzwissenschaft"-ja (Jena. G. Fischer 192Ö.) 411. oldalán, mondván: „... ez az adó (t. i. a kereseti adó) leggyorsabban veszi fel a személyes adó jellegét s így bizonyos fokig átmeneti állomást jelent a hozadéki adóktól a jövedelmi adóhoz." Más szóval, miként fentebb említettem, a kereseti adó, legalább is az elmélet eddigi állásfoglalása szerint, a személyes adók felé hajló, bár a hozadékra kivetett adónem volt, melynek az egyéniesítést nélkülöző Hiányait a jöve•delmi adó pótolta. A jövedelmi és kereseti adók ezen egymást kiegészítő természetére való utalást egész természetesnek és indokoltnak kell tartanunk, ha egy régebbi időből származó statisztikát, szóljon az a magyar, a szász, vagy porosz kereseti adó adatokról, kezünkbe veszünk, vagy ha emlékeztetek a következő pénzügyminiszteri rendeletre: „A p. ü. igazgatóság az adózókat üzleti mérlegeik bemutatására az adókiszámítási javaslatok készítése alkalmává! fel nem hívhatja (1890. évi 14.704. sz. rend.).*) Az alább kifejtendőkhöz szükséges még emlékeztetnem arra is, hogy eddigi kereseti adórendszerünk egy minimális kereseti nyeremény rendszerint konstruált (pl. a hely s a lakosszám szerint a levágott marnák száma után: mészárosoknál, a hajók hordképessége szerint: hajósoknál, lakás- és irodabér szerint: szellemi foglalkozást vagy kereskedelmet űzőknél, stb.) s a legtöbb esetben a gyakorlatban tényleg ez s nem a valóságos jövedelem volt az adóalap. Aki a jövedelmi adóról s a kereseti adóról szóló hatályos törvényeinket, de különösen azok végrehajtási utasításait végig olvassa, csak egyszer is, legott meggyőződik, hogy ezek míg egyfelől a legszigorúbb vallomásadási kötelezettséget statuálják, másfelöl minden lehetséges eszközt .a pénzügyi hatóságok rendelkezésére bocsátanak a valóságos jövedelem kipuhatolására. Sőt pillanatnyilag (a jövedelmi adónovella megalkotásáig) a helyzet az, hogy ezen a legaprólékosabb kutatásig menő vizsgálódásban a kereseti adótörvény tovább megy. mint a jövedelmi adótörvény, megcáfolásául az elmélet fentebb vázolt álláspontjának. Ezt az állításomat onnan merítem, hogy míg a kereseti adótörvény általános könyvvezetési kötelezettséget statuál, a jövedelmi adótörvény ily szabályt íel nem állít, valamint abból, hogy míg a jövedelmi adótörvény végrehajtási utasítása a regieköltségek levonása után jelentkező jövedelem bevallását kifejezetten megengedi (1921. évi 52.000 sz. p. ü. n. rend. 32. §. C. 4. p.). add-ig a kereseti adóról szóló törvény végrehajtási utasítása ezt néni engedi meg. (1922. évi 180.000. sz. p. ü. m. rend. 104. §-a.) Közhelyeket sorolnék fel e Szemle olvasói előtt, ha akár ama válogatott eszközök sorozatát ismertetném, amelyeket e törvények a kivető hátóság rendelkezésére bocsátanak a valóságos jövedelem megállapítása céljára, akár azokat a — minden bürokráciát megszégyenítő — „fogá*) Amennyire követni tudtam, a jövedelmi adó ezen természetére L. von Stein mutat rá először »Finanzwissenschaft«-ja 3. kiadásában (Ausg. F. A. Brockhaus Leipzig. 1875—647 S.). Legalább is G. Schmoller, aki »die Lehre von Einkommen in ihren Zusammenhangé mit den Grundprinzipen der Steuerlehre« (Tübingen 1862.) c. munkájában először végzett speciális kutatásokat a jövedelmi adó természetét illetőleg, a Steini felfogás világosságáig nem jut el. *) Idézve Exner K. »M. pénzügyi jog« Bpest, 1901, 4—5. SZ. 123
