Az adó, 1923 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 2-3. szám - Az árúbeszerzésekre fordított összegek a kereseti adónál

ür. Szekerke L.: Az árúbeszerzésekre fordított összegek a kereseti adónáL V. U. vonatkozó rendelkezése megfelelően módosíttassék. De ezen felül szükséges ez még azért is, mert a V. U. fenti szabálya a tiszta jövedelem megállapítására egyáltalán nem alkalmas és a gyakorlatban teljesen téves eredményre vezet. E tételem igazolására néhány példát fogok felhozni, amelyek azt mutatják, hogy a V. U.-ban foglalt szabályozás mai formájában fenn nem tartható, mert az esetek nagy többségében az adózók hátrányára szolgál. Kiindulok abból az általános és leggyakoribb esetből, hogy valamely kereskedőnek az üzleti év elején árúkészíete és készpénzkészlete is van. Egyszerűség kedvéért úgy konstruálom a példát, hogy az egész üzleti évben csak egy vétel és csak egy eladás történik, mert az esetek ismétlődése a végeredményt nem befolyásolja. /. példa. A feltételezett esetben az árúraktár értéke 800.000 K. a készpénzkészlet pedig 400.000 K. Ez utóbbi összegen a kereskedő árút vásárol az év folyamán, majd később az eredeti raktárkészletét 200.000 K nyereséggel eladja, úgy hogy az árú értékesítéséből 1,000.000 K nyers bevételre tesz szert. Év végén tehát van 1,000.000 K készpénze és 400.000 K értékű árúraktára. Ennek az üzletnek a mérlege a kereskedelmi életben szokásos számítás szerint tehát a kövekezőkép alakul: Vagyon: Tartozás: Készpénz .... 1,000.000 K Tőke 1,200.000 K Árú 400.000 „ Nyereség . . . . 200.000_,._ 1,400.000 K 1,400.000 K A V. U. 48. §. 2. bek. szerint összeállított adómérleg azonban ezzel szemben egészen más eredményt mutat. Arra való tekintettel ugyanis, hogy a példaképpen felhozott esetben a kereskedő csupán az év elején már raktárán volt árút értékesítette, míg az év folyamán beszerzett árúkészlet teljes egészében raktáron maradt, ennélfogva az 1,000.000 K nyers bevételből árúbeszerzés címén semmit sem lehet levonni, mert a V. U. 48. §. 2. bek. szerint ez a kiadás csak akljor volna levonható, ha a beszerzett árumennyiséget az év végéiig tényleg értékesítette volna. Ez a kereskedő tehát 1,000.000 K után fog kereseti adót fizetni, holott valóságos nyeresége, illetve tiszta jövedelme csak 200.000 K volt. A teljesség kedvéért megemlítem még, hogy ennél az esetnél talán segítségül lehet hívni a törvény 13. §. 2. bek. 1. pontját és minthogy az évközben beszerzett árúk a „régi leltári tárgyak pótlásának tekinthetők", ennélfogva az árúbeszerzésre fordított 400.000 K levonható a nyers bevételből, úgy hogy csak 600.000 K marad adóalapul, ami természetesen még mindig nem helyes eredmény. 2. példa. Ugyanez a kereskedő az év folyamán beszerzett árúkat is értékesíti 200.000 K nyereséggel, úgy hogy e címen további 600.000 K, vagyis összesen 1,600.000 K nyers bevétele lesz. Az év végén tehát semmi árúraktára és 1,600.000 K készpénze lesz. Ennek az üzletnek a mérlege a szokásos számítás szerint következőkép alakul: Vagyon: Tartozás: Készpénz .... 1,600.000 K Tőke 1,200.000 K Nyereség . . . 400.000 „ 1,600.000 K 1,600.000 K Az üzlet adómérlege ezzel szemben egészen más eredményt fog mutatni. A V. U. 48. §. 2. bekezdése alapján levonhatjuk ugyan az 1,600.000 K nyers bevételből az árúbeszerzésre fordított 400.000 koronát, mert a beszerzett árú az év folyamán értékesítve lett, de a maradványból további levonásnak helye nincs és így adóalapul 1,200.000 korona marad. 84 2—3. sz.