Az adó, 1923 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 2-3. szám - Az árúbeszerzésekre fordított összegek a kereseti adónál

Dr. Szekerke L.: Az árúbeszerzésekre fordít ott összegek a kereseti adónál. Itt már azután a törvény 13. §. 2. bek. 1. pontban foglalt szabály sem segít, mert az árúbeszerzésre fordított összeg már egy ízben le van vonva, az adózó tehát nem igényelheti más címen ugyanannak az összegnek újból való levonását. 3. Példa. Fenti példákat azzal az esettel akarom még kombinálni, ami a gyakorlatban szintén sűrűn fordul elő, nevezetesen, hogy a kereskedő elegendő készpénzzel nem rendelkezik, hanem az évközi árúbeszerzést kölcsönpénzen eszközli. A tényállás tehát a következőkép alakul: év elején raktárkészlet = 800.000 K, kölcsön = 400.000 K, amelyet árúbeszerzésre fordít és az egész árúkészletet értékesíti a 2. példában mondott nyereséggel 1,600.000 koronáért úgy, hogy az, év végén nem lesz árúja, csak 1,600.000 K készpénze és -100.000 K adóssága. A kereskedelmi mérleg tehát így alakul: Vagyon: Tartozás: Készpénz .... 1,600.000 K Töke 800.000 K Hitelezők .... 400.000 ., Nyereség . . . 400.000 „ 1,600.000 K 1,600.000 K Az adómérleg ezzel szemben következőkép alakul: nyers bevétel 1,600.000 K árú vásárlás 400.000 „ adóalap . . . 1,200.000 K A kölcsönvett 400.000 K levanása nincs megengedve még akkor sem,, ha ezt az összeget a nyers bevételből visszafizette volna, mert a kereseti adótörvény 13. §. 2. bek. 1. pont szerint az üzleti adósságok törlesztésére fordított összegeket nem lehet a nyers bevételből levonni. A fenti példák elég világosan mutatják, hogy sem a V. U., sem a törvény szabálya nem alkalmas a tiszta jövedelem megállapítására, mert az év elején meglévő raktárkészlet értékét egyáltalán nem veszi tekintetbe és minthogy az év folyamán elért nyers bevételben a kezdő árúraktár értéke is bennioglaltatik, ennélfogva a végeredmény a kezdő árúraktárból évközben eladott árúk értékével nagyobb lesz, mint a valóságos nyereség. Ügy tudom, hogy a V. U. 48. §-ában foglalt korlátozás azt célozzo, hogy az adózó ne rejthesse el a tiszta jövedelmet oly módon, hogy az év utolsó napjaiban nagy mennyiségű árút vásárol. Ennek a célnak bizonyára meg is felel ez a szabályozás, azonban egyidejűleg a másik végletbe esik, mert jövedelemként adóztatja meg azt az összeget is, ami egyáltalán nem tekinthető jövedelemnek, mert csupán az árúkészletben fekvő üzleti vagyon ellenértéke. Sokkal célszerűbben és a kereskedelmi könyvvitel szabályainak megfelelőbb módon szabályozza a tiszta jövedelem kiszámításának kérdését a német jövedelemadó törvény, amelynek 33. §-a következőkép rendelkezik: „Als steuerbares Einkommen aus dem Berieb eines Gewerbes oder des Bergbaues kommt der Qescháftsgewinn in Ansatz. Der Gescltáftsgewinn ist durch Vergleich der Betriebseinnahmen und der Betriebsausgaben unter Berücksichtigung des Unterschiedes in dem Standé und Werte der Erzeugnisse, Waren und Vorráte des Betriebs sowie des beweglichen Anlagekapitals am Schlusse des Geschaftsjahre gegenüber derén Standé und Werte am Anfang desselben festzustellen." Erről az összehasonlításról a mi törvényünk egy szóval sem tesz említést; pedig az egyszerű könyvvitel szabályai szerint vezetett könyvek adataiból a tiszta nyereség, vagy jövedelem az év elején és végén meglevő vagyonállapot összehasonlítása nélkül meg sem állapítható. A törvény ezen hiányára szükséges volt reámutatni, mert a V. U. 86. §. I. és II. A—B.> valamint a 89. §. I. pontjaiban előírt könyvek csupán az egyszerű könyvvitel szabályai szerint vezethetők és így azok csupán az év üzleti eseményeiről tájékoztatnak, de a tiszta jövedelmet ki nem mutatják. 2 — 3. SZ. 85