Az adó, 1923 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 2-3. szám - Az árúbeszerzésekre fordított összegek a kereseti adónál

J)r. Szekerke L.: Az árúbeszerzésekre fordított összegek a kereseti adónál. törvény 11— 13. §-ai foglalják magukban, amelyek részletesen felsorolják azokat a tételeket, amelyek a „nyers bevételből" levonhatók, illetve amelyeknek levonása különösen nincs megengedve. Az egész kereseti adó tehát lényegében az adómérleg helyes felállításán alapul és így az adózóknak fontos érdekük, hogy egyrészt az adómérleg felállítására vonatkozó szabályok világosak és szabatosak legyenek, úgy, hogy azok alkalmazása tekintetében a legkisebb kétely se merülhessen fel; másrészt pedig, hogy ezek a szabályok a tiszta jövedelem megállapítására valóban alkalmasuk is legyenek. Nézetem szerint az általános kereseti adóról szóló törvény vonatkozó szakaszai ebből a szempontból nagy haladást jelentenek a jövedelemadóról szóló törvény 12., illetve 14. §-aival szemben, mindazonáltal az árúbeszerzésekre fordított kiadások kérdésében máris olyan kétségek merültek fel, amelyeknek tisztázása éppen az adózók érdekében fontosnak látszik. A törvény 11. §-a e kiadásokra vonatkozólag úgy rendelkezik, hogy a nyers bevételből levonandók „az anyagkészlet és árúkészlet beszerzésére, karbantartására, megújítására, pótlására és kezelésére fordított kiadások". , E törvényhely helyes értelmezése tehát az adómérleg alakulása szempontjából alapvető fontosságú, mert nyilvánvaló, hogy úgy a kereskedő, mint az iparos kiadásainak túlnyomó részét „az anyag- és árúkészlet beszerzésére, megújítására és pótlására fordított kiadások" képezik. Az adózónak tehát nem szabad kétségben maradnia, hogy a "törvény ezen rendelkezése miképpen fog érvényesülni a gyakorlatban, mert különben az adó lrivetésénél igen kellemetlen meglepetésben lehet része. Azt kell hinnem, hogy a törvény fent idézett rendelkezése nem elég határozott, mert már eddig is különböző magyarázatokra adott alkalmat, sőt maga a végrehajtási utasítás is oly módon értelmezi a törvény ezen szabályát, ameiy egyrészt egyenes ellentétben áll a törvény szövegével, másrészt pedig a gyakorlatban helytelen eredményre vezet. A végrehajtási utasítás 48. §-a ugyanis úgy magyarázza a fent idézett törvényhelyet, hogy az anyag- és árúkészlet beszerzésére fordított kiadásnak csak az a része vonható le feltétlenül, amely az év folyamán beszerzett és az év végéig értékesített anyag- és árúkészletre esik; míg az anyag- és árúkészlet beszerzésére fordított kiadásnak az a része, amely az év végéig még nem értékesített anyag- és árúkészletre esik, nem vonható le a nyers' bevételből. A levonható összeg megállapítása céljából a végrehajtási utasítás 48. §. 2. bek, ehhez képest azt rendeli, hogy az év folyamán anyag- és árúbeszerzés címén kiadott összegből levonandó a ínég nem értékesített anyag- és árúkészlet beszerzési költsége és a maradvány a nyers bevételből a törvény 11. §. 4. bek. 1. pont alapján levonható. Véleményem szerint a végrehajtási utasítás túlmegy a törvény 11. §-ában foglalt rendelkezésen akkor, amikor az anyag- és árúkészlet beszerzésére fordított összegekre vonatkozóan különbséget tesz a szerint, hogy a beszerzett anyag- és árúkészlet értékesítve lett-e az év végéig, vagy sem. A törvény ilyen megkülönböztetést nem tesz és így a V. U. 48. §. 2. bekezdésében foglalt korlátozásnak tulajdonképpen nincs törvényes alapja. Teljesség kedvéért felemlítem még, hogy a törvény azt a korlátozást állítja fel a 13. §. 2. bek. 1. pontjában, amely szerint a leltári tárgyak beszerzésére fordított kiadások csak annyiban vonhatók le a nyers bevételből, amennyiben a régi leltári tárgyak pótásának tekinthetők. Világosan következik ez a felhívott törvényhely azon rendelkezéséből, hogy csak az olyan új leltári tárgyak beszerzésére fordított kiadások nem vonhatók le a nyers bevételből, amelyek nem tekinthetők a régi leltári tárgyak pótlásának. Minthogy pedig az anyag- és árúkészlet is a leltári tárgyak közé tartozik, ennélfogva fenti szabály az anyag- és árúkészletre is vonatkozik. E két törvényhely egybevetése nyomán tehát alig lehet kétségbe vonni azt, hogy a végrehajtási utasításban foglalt megkülönböztetés csak növeli a zavart. Ez a körülmény már magában véve is indokolná, hogy a 2—3. sz. 83