Az adó, 1922 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 2. szám - Az 1921. évi házbéradó alapja és a vagyonváltság

Dh Baumgarten Nándor: Az 1921. évi házbéradó alapja és a vagyonváltság. orvoslattal nem éltek, oly következmények (magasabb vagyonváltság) érik, melyekre ők a jogorvoslat elmulasztása idején nem számíthattak. A jogorvoslati (fellebbezési) határidő ugyanis az 1909 : XI. t.-c. 13. §-a szerint az adóív kézbesítését, illetőleg a megkísérelt kézbesítést követő 15. nap. Hogy ezek a kézbesítések és különösen kézbesítési kísérletek mily módon történnek, az köztudomású. Itt az adókezelési törvény a felekre hátrányos, midőn nem írja elő az ajánlott levél útján történő személyes kézbesítést, hanem megelégszik a kifüggesztéssel, vagy 22. §-a értelmében a 12. évet meghaladó gyermek, a cseléd, sőt a házmester kezéhez való kézbesítéssel is. A jogorvoslati határidő elmulasztása esetén az adókezelési törvény ugyancsak szigorú rendelkezése szerint az igazolási kérelemnek véghatárideje az elmulasztott határidő utolsó napját követő 15. napon jár le, holott a polgári perrendtartás szerint az igazolási kérelem határideje a mulasztás tudomásul vételekor kezdődik. A legtöbb érdekelt részére jelenleg már az igazolási határidő is letelt; így ezek a jogorvoslattól végleg elestek és ennek a vagyonváltságra való kihatásáról csak annak idején a javaslat törvénnyé válása után fognak értesülni. Tudjuk, hogy a legtöbb adózó az adóívből, mely az adókezelési törvény 22. §. 6. pontja (és 1913. évi 50.000. sz. rendelet 56. §. 2. b) pont) ellenére egy összegben tünteti csupán fel a kivetett adókat — azoknak adónemenként való részletezése helyett, — nem is sejti, hogy mily összegben állapították meg az 1920. évi haszonértéket (házbérjövedelmet) és miben tértek el az általa adott házbérvallomási ív adataitól. Az adózó tehát, a vele közölt adatok hiányossága folytán valóságos kelepcébe esik és az adóívben kiírt végöszszegből még tájékozódást sem nyer. Elég szigorú eredmény az, hogy az adózó ennek következményeit az 1921. évi házbéradó kivetésénél viseli. Teljesen indokolatlan volna azonban, hogy már most ezen túlmenőleg is a vagyonváltságjavaslat jelenlegi szövegé értelmében ugyancsak ezen az alapon tetemesen emelkedő — az adott példában 154.000, illetve 100.000 koronával magasabb — vagyonváltságot kelljen fizetnie, amely alapon a vagyonváltságkivetést jogorvoslattal meg sem támadhatja. A vagyonváltságjavaslat idézett szövege tehát igen nagy méltánytalanságot rejt magában, ezért a leghelyesebb volna a Hegedűsféle szövegre való visszatérés. Ha-azonban ez nem történnék meg, legalább is külön törvényes rendelkezéssel a feleknek, akik az 1921. évi házbéradó-kivetés ellen jogorvoslattal nem éltek, minthogy ennek hatását a vagyonváltságra nem is tudhatták, sőt az akkor közzétett Hegedüs-féle javaslatból éppen ennek ellenkezőjét következtethették, módot kellene adni arra, hogy ezen házbéradó-kivetés ellen a jogorvoslatot a törvény életbeléptétől számított záros határidőn belül beadhassák. A mai gazdasági viszonyok mellett teljesen érthető a pénzügyi kormánynak az a törekvése, hogy a vagyonváltság megfelelő ma4y 2. SZ.