Az adó, 1922 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 6. szám - A részvénykamatok fajai és illetékezése

Dr. Perényi József: A részvénykamatok fajai' és llleiékezése. „Az elsőfokú hatóság ezt az 5% kamattérítést a részvénytársaság által a részvények után kifizetett kamatnak, illetve osztaléknak tekintette s az után az illetéki díjjegyzék 89. tételének IX. pontja értelmében járó II. fokozatú szelvényilletéket szabott meg s azt az illetékes pénzügyigazgatóság is fenntartotta." „A panaszos részvénytársaság a fenti illetéknek egészben való törlését kéri, mert szerinte az egyes részvényesek az általuk jegyzett részvényeket 1911. január 1-én tartoztak volna befizetni, de mivel előbb fizették be és ezeket az összegeket az intézet az év végéig mint betéteket (!?) használta is, a kérdéses 5% kamatot a részvényjegyzőknek a befizetés napjától az év végéig járó kamatjövedelem fejében fizette, az ilyen kamat pedig szelvényilleték alá nem vonható." „Ezt a Tí'éremet jogosnak kellett felismerni. Az Hl. díjj. 89. t. IX. p. ugyanis olyképen rendelkezik, hogy a részvénytársulatok a, részvények után járó kamatok és osztalékok minden egyes szelvényétől a II. fokozat szerinti bélyegilletéket tartoznak a fizetés lejártakor készpénzben befizetni. Ebből nyilvánvaló, hogy a törvény a vállalat nyereségéből az egyes részvényeseknek a közgyűlés által kiutalványozott osztalékot (kamatot) akarta illetékezés alá vonni s mivel az osztaléknak (kamatnak) kiutalványozása szelvények útján történhetik (!?!), azért minősíti a törvény ezt az illetéket szelvényilletéknek." (?) „Kétségtelen tehát, hogy az intézet ezt az 5% kamattérítést a részvények előjegyzőinek tisztán az előbb befizetett tőkének a befizetés uapjától az év végéig való használatáért járó kamat fejében és nem az 1910. évi üzleti nyereségből erre az időre eső részesedés címén fizette ki. Tévesen minősítette tehát a kir. pénzügyigazgatóság ezt a kamattérítést az üzleti nyereségből való részesedésnek^ vagyis osztaléknak. Annál is inkább, mert ezen kamatok, mint az intézetnél elhelyezett más betétek után fizetett kamatokkal teljesen egyenlő természetűek, az 1910. évi üzleti nyereséget, melyből kizárólag a régi részvényesek részesedtek, csökkenthették." „Mely indokokból az ítélet rendelkező része értelmében kellett határozni." Ha az előbbiekben kifejtetteket helyesnek elfogadnók, következetesen alkalmazva ellentétbe kerülnénk a kereskedelmi törvény rendelkezéseivel és a dilemmák egész sorának tennők ki magunkat. A következő főbb jogi érvek szólnak ezen felfogás ellen: 1. A kölcsönt vagy betétet fel lehet mondani és vissza lehet követelni, ellenben a> befizetett részvénytőke a K. T. 163. §-a szerint vissza nem 'követelhető, még ha előreíizettetett is. A részvénytársaság a kölcsöntőkére tulajdonjogot nem szerez, a befizetett részvénytőke azonban tulajdona a társaságnak és ez képezi a hitele alapját. Nagyon fontos ez a csődjog szempontjából is,1) mert az alaptőke kizárólag a hitelezők biztosítására szolgál. Az alaptőkéből tehát a részvényeseknek semmiféle címen sem lehet kifizetést teljesíteni, mert ezt a K. T. 165. § határozottan tiltja.*) 3. A követelt kamatok betétkamat jellege ellenmondásban volna azzal a főelvvel, hogy a részvényesek nem hitelezői a részvénytársaságnak.**) Az új részvényes a társasággal szemben kétféle jogi helyzetben volna: mint hitelező betétkamatra (tehát nem nyereségrészesedésre) és később mint valóságos részvényes osztalékra (tehát nyereségrészesedésre) volna igénye. Evvel szemben a K. T. 163. §-a világosan úgy rendelkezik, hogy a részvényes: „a társaság fennállása alatt csak azon tiszta haszonra tarthat igényt, mely az alapszabályok szerint a részvényesek között felosztás alá kerül", az állítólagos „betétkamat" tehát szintén nem lehet más, mint a tiszta haszonnak erre a célra fordított egy része és semmiképen sem oly tehertétel, mely üzleti veszteség esetén is jogosult lehetne. 4. A betét- vagy kölcsönkamatok feltétlenül kifizetendők volnának, ') 1881. évi XVII. t.-c. és 1875. évf XXXVII. t.-c. 187. §. és 218. §, 7. pontja. *) V. ö. Nagy id. m. I. r. 378. old. '*! V. ö. Neumann id. m. I r. 496. old. 6. SZ. 193