Az adó, 1922 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1922 / 6. szám - A részvénykamatok fajai és illetékezése
Dr. Perényi József: A részvénykamatok faijai és illetékezése. akár van nyereség, akár nincs; ez pedig a K. T. 165. §-ában foglalt rendelkezésbe ütközik. 5. Továbbá visszakövetelhetök sem volnának a kamatok, ha az utólag elkészült mérleg szerint a tiszta nyereségből fedezet nem mutatkoznék, pedig a K. T. 167. §-a ily esetekben a visszafizetési kötelezettséget határozottan megállapítja. A betétkamatok teóriája tehát a hitelezők megrövidítésére vezethet és a K. T. 218. §-a ellenére az igazgatóság felelősségét is illuzóriussá tenné. 6. Az sem érv, hogy az új részvénytőkének nem volt része az évi üzemben és nem részesedhet a régi töke gyümölcsét képező üzleti nyereségben. Ez az állítás csakis akkor volna igaz, ha az új részvénytőke után kamatok sem fizettetnének. A nyereség fogalma a részvénytársaságnál egységes. Az új tőkének a nyereményben való részesítése a gazdasági érdekek által megállapított jogokon, de sohasem annak a termelésben való részvételén alapszik. A nyereményrészesedés tekintetében fennálló bármily joggal szemben hasztalan igyekezet á részvénytőke termelési képességére hivatkozni már azért is, mert a részvényeseknek a nyereményben való részesedése üzemek szerint fel nem osztható és az alapszabályszerü részesedés csakis az össznyereségből folyósítható, tekintet nélkül az üzemek különböző hozadékképességére és a részvénytőke bizonyos csoportjának ezen üzemekben való elhelyezésére. Az alapszabályok a kereskedelmi jogunknak azt a legfőbb jogelvét, hogy a részvényesek a társasággal szemben egyenlő jogokkal birnak, kivételekkel áttörhetik, de azt nem rendelhetik el, hogy a megállapított jogok az üzemek szerint alakíttassanak, sem azt, hogy a részvényeseknek juttatott összegek a törvénnyel ellenkezőleg ne a tiszta nyereségből fizettessenek. Amint egyrészt a részvényeseknek az alapszabályok által megállapított kivételes külön jogai tekintetében vélelemnek nincs helye, úgy másrészt az is kétségtelen, hogy a részvényesek külön jogai csakis a részvénytársaság létfeltételét képező általános jogszabályok keretén belül képzelhetők el. Ha tehát az alapszabályok és az azt kiegészítő közgyűlési határozatok azt rendelik, hogy az új részvényesek nem osztalékban, hanem kamattérítésben részesítendők, úgy azt vélelmezni, hogy a tiszta nyereségből semmivel sem részesednek, merőben lehetetlen. Ezen jogi érvek kétségtelenné teszik, hogy a kamattérítéseket nem lehet betétkamatoknak tekinteni, hanem azok az osztalékjogosultságra vezethetők vissza, mely nélkül jogilag nem is követelhetők. Mindezek dacára gazdasági érvekkel is megtámadják'ezen igazságot,' azt állítván, hogy a kamattérítések nem az üzleti nyereségből, hanem az üzlet forgalmából fizettetnek, tehát üzleti terhet képeznek és voltaképen, azt a nyereséget, melyből kizárólag a régi részvényesek részesednek, valósággal csökkentik. Az igaz, hogy a kamattérítések az üzleti forgalomból fizettetnek ki, mert a fizetés annak az évnek folyamán történik, amely év mérlegének eredményétől van függővé téve annak jogossága. Az előrelátható nyereségre tekintettel már előzetesen van kiutalványozva. Nem áll tehát az, mintha a kamattérítések a nyereséget valósággal csökkentenék, mert hiszen magukban is nyereséget képviselnek. Az üzlet forgalmát csak azért terhelik, mert ugyanabban az évben fizetendők előre, amely év nyereségében annak jogossága gyökerezik. Az előre fizetett részvénykamatok könyvelési módja nagy figyelmet igényel, mert a kiadási tétel ugyanabba a mérlegbe kerül bele, melynek alapján annak jogszerűségét meg kell állapítani. Azokat feltétlenül az egyéb passzív kamatoktól elkülönített számlán vagy az osztalékszámlán lehet helyesen könyvelni, mert a K. T. 167. §-a értelmében a mérleg szerint mutatkozó veszteség esetén azokat a részvényesektől vissza kell követelni. A kamattérítések tehát sem a betétkamatszámlára, sem a költségszámlára nem könyvelhetők. Az üzlet forgalmából fedezett kamattérítéseknek tehát csak az lehet a következménye, hogy a könyvelés helyességére a kellősúlyt kell helyezni. 194 6. sz.