Az adó, 1921 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1921 / 1. szám - A "megmérgezett" harmadosztályú keresetiadó

Dr. Khig Emil: A „megmérgezett" harmadosztályú kereseti adó. XA „megmérgezett" harmadosztályú keresetiadó. K Irta: dr. Klug Emil ügyvéd. Dr. Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter „Pénzügyeink és az­adóreform reformja" című tanulmányában, amelyet az Adó- és illetékügyi Szemle 1914. évi évfolyamában közölt, a következőket írja: „Mindenütt kivétel nélkül, azt láttuk, hogy adóink siriylődése és a közigazgatás bántó ingadozása elsősorban egy föokra vezethető vissza s ez abból áll, hogy mihelyt a jövedelmi adórészecskék bele­hullottak egy-egy hozadéki adóba, s mindenütt, ahol belehullottak, úgy hatottak, mint az erjesztő spórák, zavarossá tették az adó­állapotot és aránytalanná az adót. Bármit csináljunk is, bármint forgassuk is a dolgot, ez állapotból csak egy kivezetést találunk s ez kérlelhetetlenül azt kívánja, hogy sorra a hozadéki adókból kimetszessék minden jövedelmi adóelv, részlet és darab; mindeu tárgyi adó megtisztuljon a jövedelmi adónak beléje törött félelvétőL s ezáltal megmaradjon annak, aminek lennie kell, állandó és biztos hozadéki adónak." Ezt a tételt a pénzügyminiszter úr tulaj donképen már 1896-ban állította fel a Budapesti Szemlében és 18 évvel később a fentiekben nemcsak teljességében fentartotta és még határozottabban formu­lázta imigyen: „Rendületlenül tartom azt, hogy a progresszív jöve­delmi adót be tudjuk akkor hozni, ha a kereseti adó kérdését a legegyszerűbb s legmaradandóbb tárgyi alapon oldjuk meg." Az 1916. évi háborús adóreform egyik része az 1916. évre követelt harmadosztályú kereseti adó érvényének íentartásáról szólt. A törvény még csak egy ciklusra, az 1917—1919. évekre akarta fentartani a régi kereseti adókat újabb kivetés nélkül és csak kivételes esetekben, az adóköteles foglalkozás terjedelmének változása vagy aránytalanság - esetén vagy konjunkturális foglal­kozások után engedte meg a kereseti adónak újabb kivetését. A kereseti adónak fentartását azzal indokolták, hogy az állam szorult pénzügyei mellett pillanatnyilag nem mondhat le a belőle elérhető bevételekről minden elavultsága és igazságtalansága dacára. Hegedűs Lóránt, a javaslatnak képviselőházi előadója, azt a kínos ellentétet, amely tudományos meggyőződése és a gyakorlati állam­pénzügyi követelmények között felmerült, úgy kívánta kiküszöbölni, hogy a régi 10%-os adótételek megmerevítését, „petrifikálását" állította fel általános parancsként és megtiltotta, hogy a kereseti adó esetleges felemelése a hadinyereségadó és a jövedelemadó kivetése alkalmával a fél által adott vallomás, illetőleg másként beszerzett adatok alapján történhessék. A képviselőház 1916. évi aug. 1. sz. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom