Az adó, 1920 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1920 / 3-4. szám - A hátralékos adókivetés

Benedek Sándor: A hátralékos adókivetés. 13.093 adott adóbevallást. Ha most fontolóra vesszük, hogy ezeknek az adóbevallásoknak is igen nagy része teljesen megbízhatatlan és a törvénynek meg nem felel, úgy biztosan felállíthatjuk azt a tételt, hogy az adóbevallások benyújtását és törvénynek megfelelő szerkesztését a bírságok mértékének felemelésével kell biztosítani. Arra nézve, hogy a vagyonadókötelezettek közül hányan adtak megfelelő bevallást, ez idő szerint statisztikai adatunk nincs. Ha e tekintetben nagyon kedvezőtlen volna a helyzet, egyáltalában nem volna csodálatos, mert hiszen az 1916. évi XXXII. t.-c. 25. §-a az adóbevallás benyújtásának elmulasztását a kivetés során megállapított adó l'Vo-ával s ha az adóalap 200.000 koronát meghalad, 5%-ával bünteti. Az ilyen alacsony, teljesen jelentéktelen bírságösszegek nem hathatnak serkentőleg az állampolgár kötelességérzetére, sőt inkább kaput nyitnak arra, hogy az adó alóli kibúvás jövedelmező üzlete továbbra is vígan grasszáljon. Tételes törvényeink az alanyi adóknál ugyanazon természetű mulasztásokra különböző büntetési kulcsokat alkalmaznak, ami a kezelésben zavart okoz s adójogi szempontból sem indokolható. Nem látom át, hogy miért ne lehetne az adóbevallási ívek beadásának elmulasztását ugyanazon kulcs szerint járó bírsággal megtorolni, akár a jövedelemadóra, akár a vagyonadóra, akár a hadinyereségadóra vonatkozólag követtetik el a büntetés alapját képező delikturn. Ha tényleg magáévá tenné a pénzügyi kormány és a törvényhozás a három évre eszkÖzlendŐ qgyesített adókivetés eszméjét, fel kellene menteni a mulasztás büntetőjogi következményei alól azokat az adóköteles feleket, akik az 1918. és 1919. évekre nem adtak vallomást, ha mulasztásukat az 1920. évi adóbevallás benyújtásával egyidejűleg pótolják. Adótörvényeink hiányai, a joggyakorlatban be nem vált jogszabályai, az indokolatlan kivételek, az alig érthető és kétértelmű fogalmi meghatározások elég alkalmat nyújtanának arra, hogy az anyagi jog terén, a 7—9. pontokban foglaltakon felül, más módosításokat is szóba hozzak. Súlyt helyesek azonban arra, hogy az anyagi jogszabályok a folyó átmeneti évben, az egyesített három évi adókivetés korszakában, minél kevésbé változzanak, nehogy a különben is sok nehézséggel járó tömegkivetés penzumát eddig ismeretlen, új jogszabályok is szaporítsák. Mégis van két kérdés, melyet kikerülni nem lehet és nem is szabad, mert ezek természetüknél fogva domináló szereppel bírnak az 1918—1920. évi adókivetés processzusában. Az egyik a hadikárok figyelembe vételének, a másik az értékpapírok értékelésének ügye. Már az 1916. évi első román betörés alkalmával tapasztalhatták a gyakorlati pénzügyigazgatás közegei, hogy a szenvedett hadikároknak az adóalapból levonása iránti igény az adóalanyok igen széles körében megnyilatkozott. Bizonyára olyanoknál is. akik szenvedett kárukat bizonyítani nem tud72 3—4. SZ.