Az adó, 1920 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1920 / 3-4. szám - A hátralékos adókivetés

Benedek Sándor: A hátralékos adókivetés. iák s akiknél a liadikár nern volt egyéb, mint kedvező jogcím az ndó mértékének leszórttásáia. Elképzelhetjük most, hogy a különben sem valami magas íokon álló állampolgári kötelesség általános lezüllésc között, hányan fogiák felhasználni ezt a jogcímet, midőn vagyoni romlásoknak egész láncolatával állunk szemben s vannak a háború alatt, a Károlyi-forradalomban, a kommunista sáskajárás alatt s az ellenségeink által megszállott területeinken okozott káraink.* Alanyi adótörvényeink eddig módot nyújtottak arra, hogy a valóságos hadikárok utólagosan is érvényesíthetők legyenek. A 6. és ad 6. pontok alatt már kifejtettem, hogy az erre vonatkozó jogszabályokra az utólagos adóztatási rendszerben nincs szükség, mert a liadikár már a kivetési eljárásban igazolható. A kérdés csak az, hogy a hadikárok mennyiben vehetők az adókivetésnél figyelembe? A közigazgatási bíróságnál az a gyakorlat fejlett ki, hogy a bíróság különböztet aszerint, hogy a hadikár a vagyonban történt-e, vagy a jövedelemben. A \agyoni kárt a jövedelemadónál nem veszi figyelembe, a jövedelmi kárt igen. Bizonyos azonban, hogy a vagyoni és jövedelmi kár sok esetben összefoly s a szeparáció igen nehéz; S lehet a vagyoni kár olyan súlyos, hogy a bíró finomult méltányossági érzete ellentétbe kerül a most jelzett bírói gyakorlattal is. Megjegyzem, miszerint a nyilvános számadásra kötelezett \ állalatoknál nem lehet keresztülvinni ezt a disztinkciót, mert ezek mérlegük alapján adóznak s hadikáraik a mérlegben kifejezésre jutnak, akár a vagyonban történik kár, akár a jövedelemben. Különös elbírálást igényelnek e vonatkozásban a proletárdiktatúra által kommunikált üzletek és gazdaságok számlájára csinált bankadósságok, melyeknek adócsökkentő hatását az dönti el, hogy kit terhel a bankadósság kifizetésének kötelezettsége. Az bizonyos, hogy a hadikárok kérdését az adókivetés előtt tisztázni kell. Az értékpapírok értékelése a vagyonadó kivetésénél egyik alapvető tényező. Jelentőségét emeli az a körülmény, hogy a háború milliárdokra menő új értékpapírokat termelt. A vagyonadóról szóló 1916. évi XXXIÍ. t.-cikk 16. §-a ezt a kérdést következőleg oldja meg: „Értékpapírok, ha tőzsdei árfolyammal bírnak, az adóévei megelőző év utolsó tőzsdei árjegyzése szerint, ellenkező esetben forgalmi értékük szerint veendők számításba." Normális viszonyok között a kérdésnek ez az elintézési módja teljesen alkalmas s a végrehajtásnál nehézséget nem okoz. A rendkívüli viszonyok miatt azonban már a vagyonadó első kivetése alkalmával, az 1917. évben sem volt egészben érvényre emelhető. Sem ebben, sem az előző 1916. évben ugyanis nem volt tőzsdei árjegyzés, s így a tőzsdei árjegyzés szerinti értékelést a gyakorlatban azokra a papírokra nézve sem lehetett keresztülvinni, amelyeknek rendes körülmények között tőzsdei kurzusok van. A pénzügyminiszter ezen úgy segített, Jiogy a gyakrabban előforduló értékpapírok forgalmi értékét, 3—4. sz. 73