Adó- és illetékügyi szemle, 1915 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1915 / 8. szám - A részvénykibocsátási illeték 2. [r.]

Vargha: Á részvénykibocsátási illelék. zésével szemben ma már fölösleges, hiszen az illeték esedékessé válta előtt nem is szabad a részvényeket kibocsátani. Jelentősége csak akkor volna, ha a bírósági gyakorlat is arra az álláspontra helyezkednék, hogy az illeték a kihirdetéstől számított 30 napig fizetendő be, mert ebben az esetben ennek az volna a következménye, hogy a 30 napon belül is meg kell fizetni az illetéket, ha a részvénytársaság a részvényeket a 30 napon belül bocsátaná ki. * Úgy az alaptörvény, mint az 1869. évi XVI. t.-c. az illeték fizetésére nézve azt a kedvezményt nyújtja, hogy azt nem egyszerre kell befizetni, ha a betéteket is részletekben fizetik a részvényesek, hanem az egyes fizetések lejáratszerü teljesítésekor a befizetés arányához képest, részletekben. Ez a rendelkezés egy újabb kételynek a forrása. Megtörtént ugyanis, hogy a részvénytársaság bármi okból a teljes névérték befizetését nem kívánja. Vitássá vált tehát, hogy ilyen esetben lehet-e, és mikor lehet a be nem fizetett részlet után illetéket követelni. Ha semmi egyebet nem tekintünk, mint a fent idézett rendelkezést, az első gondolat az volna, hogy természetesen illetéket sem lehet ilyenkor követelni. Van már közigazgatási bírósági ítélet is, amely erre az álláspontra helyezkedik. Amint azonban alább kifejtem, ez a felfogás nem felel meg teljesen az idézett rendelkezésnek sem, de különösen ellentétben áll az illetéki szabályok egész rendszerével, alapelveivel. A forgalmi adó természetével még össze volna egyeztethető ez az álláspont, mert a vagyonbetét tényleg csak az lehet, amit valósággal befizettek, tehát az ember önkéntelenül is arra a következtetésre jut, hogy ennél több betét, nagyobb összeg után illetéket sem lehet követelni. Sajnos azonban, az illetéki szabályokban az egyszerű, józan logika nem mindig áll meg, a tételes szabályok többször felborítják, így van ez ebben az esetben is. Az illetéki szabályok általános alapelve, hogy az illeték a jogügylet megkötésének idejében ismeretes viszonyok szerint jár. A részvényes akkor, mikor a részvényt jegyzi, az egész érték befizetésére vállal kötelezettséget. Az eredeti szabály teljesen meg is felelt ennek, mert az illeték alapjáúl a kikötött vagyonbetétet tetíe. Az újabb szabály (1869. évi XVI. 1.) ezt csak annyiban módosítja, hogy a kikötött vagyonbetét helyére a kifejezett értékösszeget tette. A kincstár tehát e szerint is az egész alaptőke után követelheti az illetéket. Ha már most a később beállott körülmények miatt az egész alaptőke befizetése nem történt meg, ez lényegében nem más, mint a jogügylet részleges meghiúsulása. Az illeték megfelelő része tehát csak abban az esetben volna törölhető, ha a részleges megszűnés 385