Adó- és illetékügyi szemle, 1912 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1912 / 1. szám - Illetékügyünknek mai állapota és reformszükségletei. 1. [r.] A bélyeg- és jogilleték tárgya. 2. [r.] Az illetéklerovás módja

Főző: Illetékügyünknek mai állapota és reformszükségletei. eltérésektől eltekintve (pl. 100 K értókig 40 f, 100 K-t meghaladó érték után 1 K stb.) egy bizonyos állandó, tehát változás alá nem eső^ fix-összegben meghatározott érték szerint jár. Értékfokozat és értékszázalék szerinti levonás illetőleg fizetés alatt pedig azt, amikor az illeték az illetékköteles irat, vagy jogügyletben meghatározott legmagasabb, vagy összesítendő értékhez képest az illetéki díjjegyzék kiegészítő részét képező I., II. és III. fokozatos táblázatokban kitüntetett mérvben, illetőleg a díjjegyzéknek a kérdéses jogügyletre vonatkozó tételében meghatározott százalók szerint jár. A tételes felsorolás arra nézve, hogy mily alakban és mily összegig rovandó le az illeték feltétlenül bélyegjegyekben és mikor fizetendő készpénzben, úgy a 4-ik, mint az 5-ik szakaszban határozott, világos és könnyen meg is érthető. Ezeknek a szakaszoknak a hiányát csak abban találom, hogy a különböző iratoknál és ügyleteknél nem egységes, hanem változó összegekben (50, 52, 56 K) állapítja meg azt a határvonalat, amely értékig az illeték feltétlenül bélyegjegyekben rovandó le, továbbá, hogy amikor bizonyos esetekben a felek szabad választására bízza, hogy az illetéket a feltétlenül bélyeg jegyekben lerovandó összeget meghaladó összegben is bélyegjegyekben avagy készpénzben való fizetés által róhatják le, nem határozza meg egyúttal azt is, hogy amennyiben a lerovás ilyen esetekben az irat vagy okirat kiállításakor nem teljesíttetett, a választás megtörténtnek tekintendő, s a lerovás nem teljesítése folytán az irat vagy okirat illetékkiszabás végett feltétlenül bejelentendő. Erre azért volna különös szükség, mert abban a kérdésben, hogy az ilyen esetekben, amikor t. i. az illeték lerovási módja közötti választás a felek tetszésére van bízva, de sem a lerovás, sem pedig a bejelentés meg nem történt, vájjon a mulasztás megtorlásául az ált. szabályok 103. §-a alapján felemelt illeték, avagy pedig az ilL szab. 129. §-ául felvett 1881. évi XXXIV. t.-c. 10. §-a alapján bírság alkalmazandó-e, egységes felfogás a gyakorlati alkalmazásban még máig sem forrt ki, jóllehet azt, hogy ilyen esetekben bírság alkalmazásának van helye, már a volt pénzügyi közigazgatási biróság kimondotta volt 1890. évi 1545. sz. elvi jelentőségű határozatában, s ezt a gyakorlatot a m. kir. közigazgatási biróság is fennállása óta folyton követi. Ennek dacára a pénzügyigazgatóságok közül igen sok még ma is ragaszkodik ahhoz, hogy ily esetekben felemelt illeték alkalmazandó, s ezt a felfogást tartja helyesnek még oly kiváló szaktudós is, mint László Pál, a m. kir. központi díj- és illetékkiszabási hivatal főnöke, akinek magyarázata és gyűjteménye ma a hivatalos összeállításokat is kiszorítva, csaknem kizárólagos használatban van. De hogy mennyire nincs egységes felfogás ebben a kérdésben, annak tanúsága az, hogy ugyanezt a kérdést egy másik változatban, t. i. hogy az ilyen okiratok és ügyletek illetéke mikor évül el, a m. kir. közigazgatási biróság az 1897. évi 58. és 1903. évi 555. sz. alatt az elvi jelentőségű gyűjteménybe is felvett határozataiban — de amelyeknek elvi álláspontját ma már a gyakorlatban nem követi — a fentebb ismertettel ellentétes alapon akként oldotta meg, hogy az ilyen okiratok illetéke a .kiállítástól számított 5 év alatt 57