Adó- és illetékügyi szemle, 1912 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1912 / 1. szám - Az új tökekamat- és járadékadóról szóló végrehajtási utasítás

Fraenkel: Az új tőkekamat- és járadékadóról szóló végrehajtási utasítás. értő mikor és mennyi napidíjat igényelhet s hogy azt a pónzügyminister rendeleti úton szabályozza. S íme, mit mond az itt tárgyalt utasítás 20. §-a és a házadóról szóló törvény végrehajtása tárgyában kiadott utasítás 67. §-a? (A jövedelemadóról szóló törvényre vonatkozó utasítás ez idő szerint — október hó első felében — még nem adatott ki.) A pénzügyminister egyszerűen mellőzte ezen tárgy rendeleti úton való szabályozását s ehelyett kimondotta, hogy a tanú vagy szakértő napidíjat rendszerint nem kap és napidíj engedélyezésének és helyben nem lakóknál a felmerült útiköltségek megtérítésének csakis a szakértő kívánatára, és ez esetben is akkor van helye, ha műszaki vagy ehhez hasonló más szakvélemény beszerzésére van szükség és ha a tanú vagy szakértő vallomása eddig nem ismert fontos adatok és bizonyítékok birtokába juttatja a pénzügyi hatóságot. Nyilvánvaló, hogy ez nem rendeleti szabályozása annak a kérdésnek, hogy a tanú vagy szakértő mikor és mennyi napidíjat igényelhet. Hiszen, hogy a szakértő műszaki vagy más szakvélemény, pl. könyvvizsgálati eredményről szóló vélemény elkészítésére díjazás nélkül nem kényszeríthető, vitatásra nem szorul, de hogy a ((helyben)) lakó tanú nemcsak a fővárosban, hanem egyéb helyeken is létező nagy távolságok mellett útiköltségeket, t. i. kocsidíjakat ne kapjon és sajátjából tartozzék viselni a megjelenéssel járó kiadásokat, mikor pedig a pénzügyi közegek «helyben» is nagyobb távolságokra kocsidíjakat számíthatnak, az csak a pénzügyi közigazgatást átható fiskális szellem megnyilatkozása, amit legjobban bizonyít az U. azon rendelkezése, hogy a tanúk vagy szakértők ilyetén megengedett «díjazása» tárgyában esetről-esetre felterjesztés alapján a pénzügyminister határoz. Az U. díjazásról beszél, holott a T. a tanú vagy szakértő által igényelhető napidíjakat említ. Az U. nyilván nem célzatosság nélkül állítja be a díjazást, amely a szakértő munkája tárgyában ugyan még napidíjul is megállhat, de azon tanúra nézve, aki csak akkor kap díjazást, ha vallomása a pénzügyi hatóságot eddig nem ismert fontos adatok és bizonyítékok birtokába juttatja, nagyon megközelíti a feljelentésért adandó jutalmazás fogalmát és viszont mellőzi a tanúnak keresetében szenvedett károsodása fejében feltétlenül járó napidíj szabályozását. Arra nézve is hiányzik a felvilágosító kitanítás, hogy a polgári peres eljárásban ki nem hallgatható ki tanúképen vagy mint szakértő, illetőleg ki tagadhatja meg jogosan a tanúskodást vagy véleménynyilvánítást ? Ezt, tekintettel a pénzügyi közegek jogi ismereteire, kár volt elmulasztani. Könnyen el lehetett volna kerülni ezt a hiányt, ha akár a sommás eljárásról, akár az új polgári perrendtartásról szóló törvény erre vonatkozó szabályait sorolták volna fel. Ezenkívül a tanú ok nélkül való elmaradása, a tanúságtétel jogosulatlan megtagadása, a tanú vagy szakértő meghiteltetóse körüli eljárás szabályozását sem foglalja magában az U. s így félő, hogy a pénzügyi hatóságok ezen eljárásban a jövedéki vizsgálat szabályait fogják követni, ami azonban meg nem engedhető. Az U. célja által követelt egyik kelléknek hiányát látjuk a 25. §-ban. A T. 22. §-a szerint ugyanis, ha az adós csődbe jutott, 23