Adó- és illetékügyi szemle, 1912 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1912 / 1. szám - Az új tökekamat- és járadékadóról szóló végrehajtási utasítás

Fraenkel: Az új tőkekamat- és járadékadóról szóló végrehajtási utasítás. hatályosan nem rendelhet. A törvényben foglalt felhatalmazás alapján (például T. 20., 31. és a 33. §. összefüggésben a már említett 1909: XI. t.-c. 101. §-ával) azonban a végrehajtással megbízott ministernek joga és kötelessége a törvényt ki is egészíteni, aminek mellőzése lényegileg a törvény végrehajtásának e részben való elmulasztását jelenti. Amennyiben pedig az utasítás a törvénnyel ellenkezik vagy azt felhatalmazás nélkül kiegészíti (szigorítja vagy enyhíti), nem lehet kötelező ereje és minthogy a közigazgatási bíróság az 1896: XXVI. t.-c. 6. §. és illetőleg az 1869: IV. t.-c. 19. §-a révén feljogosítva van a rendeletek törvényessége felett egyes esetekben ítélni, ebben a tekintetben a kellő alkotmányjogi biztosíték megvan. A közigazgatási bíróság az új adótörvények közül legelsőnek életbe léptetett házadótörvényre vonatkozó Utasítással szemben már nem egyszer mondotta ki épen hivatkozással az előbb idézett törvényhelyekre, hogy annak illető rendelkezéseit, mint a törvénnyel ellenkezőket figyelembe nem veheti (legújabban például a 615/1912. P. sz. ítéletének indokolásában). Hogy azután ezen törvényen alapuló birói gyakorlatot az U. — amint alább látni fogjuk, — egyáltalában figyelembe nem veszi és ezzel az adózó polgárokat arra kényszeríti, hogy a feltétlenül végrehajtható másodfokú határozat ellen a panasz jogorvoslatával éljenek, mindenesetre helytelen dolog, és nyilvánvalóan a közigazgatási hatóságok minden fokának körében a bírósággal szemben még mindig észlelhető, mondjuk, hatalmi vagy legalább hatásköri szempontból kiinduló ellenszenvnek tulajdonítható, ami azonban a pénzügyi hatóság iránti bizalmat és így közvetve az adómorált is hátrányosan befolyásolni alkalmas. Egy másik szempont, amelyből az U-t bírálat tárgyává kell tenni, a célszerűség szempontja. A vallomási ívek formája s tartalma, a vallomások beadásának ideje, a kivetési eljárás részletes szabályozása, a nyilvántartás sat. szintén érinti az adóalanyok jogbiztonságát. De ezek lényegükben inkább formalitások, és főképen a célszerűség szempontjából vizsgálandók. Leglényegesebb e részben az, hogy az adóalanyok felesleges zaklatása elkerültessék. Figyelembe kell még venni azt is, hogy míg a tőkekamat- és járadókadóról szóló 1875: XXII. t.-c. 8. §-a a pénzügyministert felhatalmazta, hogy ennek a törvénynek megfelelő újabb gyakorlati szabályokat kiadjon, amelyek «Az egyenes adótörvények és szabályok hivatalos összeállítása» címú kiadványba fel is vétettek, és amelyeket az új U. 39. §-a kifejezetten hatályon kivül helyez, addig az 1909 : VII. t.-c. 35. §-a csupán a törvény végrehajtásával bizza meg a pénzügyministert és igazságügyministert. Ez egyrészt az új törvény részletesebb rendelkezésekben való bővelkedése által indokolt, másrészt az Utasításnak fentebb körvonalazott határait szűkebbre szabja. Egyebekben az új^ törvényben kimondott feltétlen és korlátlan vallomási kényszer és a tőkekamat- és járadékélvezetnek a jövedelemadó kivetése céljából is szükséges kiderítése indokolttá teszi az U.-ban észlelhető azt a törekvést, hogy az illető jövedelem lehetőleg teljes összegében megállapíttassék. Az adójognak teljes mértékben való gyakorlása állami érdek épúgy, mint az igazságosság követelménye, mivel az állam szükségletei fedezésének imperativuma folyón