A kartel, 1933 (3. évfolyam, 1-5. szám)

1933 / 2. szám - A Kartelbizottság újjászervezése

2 A KARTEL 2. szám óta kifejlődött perjogi kautéláival együtt megvalósítani. A rendelet fenti intézkedése egy alig észrevehetően kicsiny rést tör a „rólunk-nélkülünk" való miniszteriális elintézés kartelügyékben megdönthetetlennek látszó ideológiáján. Egyelőre csak az Árelemző bizottságról van szó, — de ott is már eredményként kell üdvözölni, hogy az ellenérdekű feleket is meghallgatják. Ez az első lépés a szerintünk egyedül helyesnek tartott fejlődés útján. De tartalmaz a rendelet egy második, nem kisebb fontosságú lépést is, amely alkalmas arra, hogy kissé áttörje a sürü sötétséget, melybe eddig a karteleilenőrzés burkolózott. Gazdasági és jogászi körök állandó sérelme volt, hogy csupán napilapok gyér és kétes megbízhatóságú híreiből volt kénytelen meríteni tudomását a kartelek frontján történtekről. A nyilvánosság teljes kizárása a közéleti morál szempontjából is kifogásolható' volt, mert azt a hitet kelthette a közönségben, hogy semmi sem történik a fogyasztói érdekek védelmében és a különböző tereken leleplezett panamáktól bizalmatlanná tett közvélemény könnyen hajolhatott volna arra a nyilván teljesen alaptalan meggyőződésre, hogy karteiek és ellenőreik a zárt ajtók mögött igen jól megértik egymást. De ettől eltekintve, a karteltörvény egyes rendelkezésének értelmezése tekintetében teljes jogbizonytalanság áll fenn, mert az ellenőrzésre hivatott hatóságok és az érdekelt körök között semmiféle nexus sem állt fenn. Csak éppen akire vonatkozott valamely konkrét döntés, csak az szerezhetett róla tudomást. Már pedig valamely esetleg elvi jelentőségű döntésnek nemcsak az a hivatása, hogy a konkrét vitát elintézze, hanem, hogy számtalan más esetben a vita felmerülését eleve kizárja és az illető kérdés tekintetében jogbiztonságot teremtsen. A nyilvánosság ezen jogos követelményével számol a rendelet, midőn előírja, hogy a kereskedelmi miniszter és a Kartelbíróság határozatait nevek nélkül nyilvánosságra kell hozni. Ezt a rendelkezést őszinte örömmel üdvözöljük és nagyon sajnáljuk, hogy itt sem maradhatunk egyedül az elismerés talaján. Ugyanis a rendelet ugyanezen pontjának van egy furcsa intézkedése is. Míg a Kereskedelmi miniszter és a Kartelbíróság határozatai minden további nélkül hozhatók nyilvánosságra, addig a Kartelbizottságra nézve ugyanez a szakasz kimondja, hogy ennek határozatai csakis akkor kerülhetnek a nyilvánosság elé, „ha azokkal a m. kir. kereskedelmügyi miniszter egyetért". Ezek után igazán nem értjük, hogy milyen szerepet szán a kormány a Kartelbizottságnak?! A törvény eredetileg annak ellensúlyozására, hogy az egész kartelellenőrzést a kereskedelmi miniszter háziügyévé avatta, alkotott ez utóbbi mellé egy „független" szervet, mely a miniszteriális mindenhatóság mellett az érdekelt gazdasági csoportok kiváló reprezentánsaiból áll. Igaz, hogy ennek a bizottságnak nincs döntési joga, de legalább a látszat azt mutatta, hogy a miniszteri határozat hozatalában szava van ennek a tekintélyes erkölcsi súllyal rendelkező testületnek. Ezen hitből hamarosan ki kellett ábrándulni! Az első csapást a függetlenségben rejlő erkölcsi tóke ellen, maga a bizottság mérte, mely, miként lapunk utolsó számában sajnálkozással regisztráltuk, a Károlyi-kormány bukása után az új kormánynak felajánlotta lemondását. A bizottsági tagság „főispáni" értelmezésének neveztük ezt a gesztust, melyből megállapítható, hogy a bizottság szerepét nem abban látja, hogy a kormányt ellenőrizze a kartelek szabályozásának terén és vétót emeljen, ahol arra okot lát, — hanem kezes bárányként veti magát alá a kormány akaratának. — Eddig azt hihettük, hogy a Bizottság nem a kormány szócsöve akar lenni, hanem tagjainak egyéni tekintélyével fogja pótolni azt a kissé soványra méretezett hatáskört, melyet a törvény „tanácsadói szerv"-ként a bizottságnak juttatott; reméltük, hogy „tanácsainak" olyan erkölcsi súlyt fog tudni adni, hogy ez elől a kormányzat már csak a közvélemény nyomása miatt sem fog tudni kitérni. Ez a reménység nem valósult meg. A helyzetet most megkoronázza a rendelet fentebb ismertetett látszólag apró, de igen jellemző intézkedése, mely szerint a Kartelbizottság intézkedése, mely amúgysem kötelező senkire nézve sem, még csak nyilvánosságra sem hozható, ha azzal a miniszter nem ért egyet. Ezek után nevezzük a nevén a gyereket és mondjuk meg, hogy a Kartelbizottság hatásköre minden újjászervezése dacára vagy éppen annak kö-vetkeztében — teljesen megszűnt! A szakkérdéseket, melyek 90%-a az árelemzés, külön bizottság hatáskörébe utalták, az elvi döntés eddig is a miniszter kezében volt, de most a véleményadás értékét is devalválja az a körülmény, hogy az a nyilvánosságra csakis akkor kerülhet, ha a miniszter vele egyetért. Miért nem szüntetik meg inkább mindjárt ezt a bizottságot?! Mi célja van az egyik kézzel az alkotmányos látszat kedvéért egy független tanácsadó-szervet alkotni, ugyanekkor a másik kézzel még a nyilvánossági jogot is miniszteri aprobációval függővé tenni, nehogy a közvélemény tudomást szerezzen a Kartelbizottság olyan állásfoglalásáról is, mellyel a miniszter nem ért egyet. Pedig a