A kartel, 1931 (1. évfolyam, 1-7. szám)

1931 / 1. szám - Az államhatalom kettős feladata

1. sz. A KARTEL 5 Ezzel összefüggésben foglalkoznom kell a német szociáldemokrata párt parlamenti frakciója által benyújtott karteltörvénytervezettel. Szándékosan választom tételem igazolására ezt a pártot, melyet a kapitalista világrendtől súlyos elvi felfogáskülönbségek választanak el, mert erről feltételezni lehetne, hogy e párt fogalmazásában a kartelek törvényes szabályozása valóban egyértelmű lesz a kartelek elleni éles harccal. De éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk, A javaslat igyekszik a két nagy érdek között bizonyos egyensúlyt teremteni: a fogyasztók széles rétegeinek érdeke a kartelek ellenőrzését kívánja, az ipari munkásság érdeke az ipar békés fejlődését, ez pedig manapság kartelek nélkül lehetetlen. A javaslat minden sorában azt látjuk tehát, hogy a párt mennyire törekszik ezt a két érdeket összhangba hozni. Ennek megfelelően a javaslat intézkedései két részre bonthatók: a kartelellenőrzés intézményeire és a kartelpártolás szempontjaira. A kartelellenőrzésre vonatkozó rendelkezéseit cseppet sem tartom szerencsésnek, amellett elgondolása nem is mondható eredetinek, tehát nem is foglalkozom vele. Csupán annyit jegyzek meg, hogy egy kartelhivatal felállítását javasolja, amely roppant tágkörű intézkedési jogok gyakorlására nyer felhatalmazást: működését kiegészíti még a gazdasági miniszter és egy csökevény kartelbíróság. Érdekes azonban a javaslatban, éppen újszerűségénél fogva, az államhatalom pozitív szerepe a kartelfejlődés előmozdításában. Az első fejezet a kartelellenőrzés céljáról szól és ezt következőképen fejezi ki: ,.Zweck der Reichsaufsicht ist. Schadigungen von sozialen und gemeinwirtschaftlichen Interessen zu verhindern und Zusammenschlüsse und Vereinbarungen im socialen Interessé, im Interessé der Gesamtwirtschaft oder des Gemeinwohles zu fördern." A legfőbb elv. tehát a közjó, a közgazdaság egyetemének érdeke. Az állami ellenőrzés feladata eljárni a kartelek ellen, vagy síkra szállni értük, aszerint, hogy a fenti .,suprema lex"-nek szempontjából mi a kívánatos. De a javaslat 12-ik szakasza kifejezetten is kimondja, hogy a ,,kartelhatóság " akár saját iniciativájából, akár a közgazdasági miniszter felkérésére tartozik minden olyan kartelmegállapodas létrejövetelénél közreműködni, amely közérdekből kívánatosnak látszik. A továbbiakban is tartalmaz a javaslat olyan rendelkezést, amely a kartelek fennmaradásának érdekét szolgaija. Ismeretes ugyanis a német karteljognak a „fristlose Kündigüng" nevű intézménye, melynek alapján nyomós okra való hivatkozással a kartel| tag visszaléphet a kartelszerződéstől. Ez a jogelvet a szociálista javaslat is átveszi, mégis azzal a módosítással, hogy a kartelbíróság a hozzá érkezett ilyen tárgyú kérelemről tartozik a ,,kartelhivatalt" értesíteni. Ez utóbbi megvizsgálja az ügyet és jogában áll a kartelbíróságot arról értesíteni, hogy a közjó stb. érdekében szükségesnek tartja a kartel fennmaradását. Ha ezt a határozatot a kartelhivatal -3 szótöbbséggel hozta, akkor a kartelbíróság határozatában ehhez kötve van, köteles a felmondást érvénytelennek nyilvánítani, tehát a kartelszerződés változatlanul fenn fog hatályában állani. Aki akár a gyakorlati életből, vagy a bőséges külföldi judikaturából ismeri a kartelek belső harcait tagjaival és az outsiderekkel, az tudja, hogy egyes vállalkozók rövidlátó, vagy tudatosan és közérdekellenesen önző állásfoglalása mennyi nehézséget okoz, és el fogja ismerni a karteltörvény ilyen pozitív rendelkezéseinek szükségességét. A „jó és rossz" kartelek megkülönböztetése szánalmas erőlködés volt mindaddig, amíg saját magát minden kartel ,,jónak'" — a másik kartelt ellenben „rossznak" tartotta. Azonban nem ! voltak olyan elvek, amelyek e tekintetben irányadóul szolgálhattak volna és nem volt fórum, amely ezen stabil elvek alapján a megkülönböztetést keresztülvitte volna. De ha egy helyesen megkonstruált karteltörvény lehetővé teszi, hogy a ,,rossz", káros és közérdekellenes kartelek megkülönböztethetők legyenek a gazdasági fejlődést szolgáló „jó" kartelektől, akkor ezen megkülönböztetésnek megfelelően az utóbbiak létrejövetelénél és fennmaradásánál az illetékes szerveknek közre kell működni. Az elmondottak illusztrálására szolgáljon a következő példa: Gyakran halljuk a kartelkérdés törvényes szabályozásának diszkreditálására felhozni azt, hogy amidőn a német kormány a legjobban hangoztatta a kartelek letörésének szükségét, ugyanakkor a német cukoriparban a puszta árkartel helyében egy kontingens kartelt akart létrehozni, ha kell — kényszerkartel formájában. Az ellentmondás azonban csak látszólagos. Mult év őszén, mikor a német kormány tényleg kényszerkartel alkotásával fenyegette a gyárosokat, arra az esetre, ha nem tudnak önként megegyezni, olyan volt a világpiac helyzete, hogy az export minden addigi mértéket meghaladó módon veszteséges volt. 1926 óta a cukornak export útján elérhető ára 18.5 márkáról 7 márkára süllyedt. Minthogy Németország termelésének csak 10—12%-át exportálta, tehát lehetséges volt arra gondolni, hogy erről a veszteséges exportról mondjon le a cukoripar/' * Ezt az esetet csak példaként hozzuk fel, az itt leírt helyzet aktualitását erősen befolyásolja az idc| közben létrejött nemzetközi cukoregyezmény.