A kartel, 1931 (1. évfolyam, 1-7. szám)

1931 / 1. szám - Az államhatalom kettős feladata

4 A KARTEL 1. sz. mert ez utóbbi szigorúan jogi alapon hivatott eljárni és semleges hatóságként törekszik az érdekek kiegyenlítésére. Mindenesetre teljesen hamis azon ipari köröknek felfogása, amely változatlanul teljes autonómiát követel kartelpolitikája számára. Ez a felfogás nem számol a kultúrállamokban napjainkban mind erősebben észlelhető gazdasági és szociális tendenciákkal. A kartelek elterjedése és hatalmuknak a belföldi piacon való növekedése, még mérsékelt árpolitika esetén is, olyan egyoldalúságra vezethet, hogy meg kell állapítanom, miszerint a kartelprobléma területén éppoly kevéssé nélkülözhető az államhatalom beavatkozása, akárcsak a munkapiac viszonyai tekintetében. (Befejező közlemény következik.) Az államhatalom kettős feladata. Irta: Dr. Kelemen Sándor ügyvéd. Kuncz Ödön hívta fel először a figyelmet a Kereskedelmi Jog szeptemberi számában arra a gondolatra, amelyről alább szó lesz. Kifejezést adott ugyanis annak, hogy az államhatalom beavatkozása a kartelek ellenőrzése terén nem lehet csak negatív irányú, nem szorítkozhatik a visszaélések megtorlására, hanem, hogy ha már beavatkozik a magángazdaság működésébe, úgy ez történjék alkotó pozitív irányban is. Tehát ott, ahol a gazdasági élet sürgetően kívánja a kartel megalakulását, lépjen közbe az állam, hogy a közérdekűnek felismert kartel tényleg létre is jöjjön, illetve egyes vállalkozók egyéni, önző szempontja kedvéért ne bomoljék fel! Arról ugyanis világszerte nagy vita folyik, hogy egyáltalában kívánatos-e, hogy a magángazdaság mozgási szabadságát állami ellenőrzés és törvényes szabályozás korlátozza a kartelek terén. De ha egy országban felülmaradnak azok, akik, bár az állami ellenőrzésben sem látnak tökéletes megoldást, de mégis szükségesnek látják a magángazdaság egyes hatalmi alakulataival szemben a közérdek szempontjainak intézményes érvényrejuttatását és ezért a törvényhozás megalkotja a karteltörvényt, akkor ez a beavatkozás terjedjen ki arra is, hogy az illetékes szervek befolyásukat és hatalmukat állítsák a közérdekűnek felismert kartel megalakulásának szolgálatába. Az államhatalom feladatának ilyen kettős irányú felfogása: elég újszerű! Ugyanis az első törvény, amely a szabad verseny kikapcsolását célozó gazdasági egyesülésekkel foglalkozott, az amerikai Antitrust törvény volt és ennél, miként már a neve is mutatja, a törvényes szabályozás egyértelmű volt a nyilt harccal az ilyen alakulatok ellen. így történhetett meg, hogy a törvényes szabályozás követelménye menthetetlenül összeforrt az ezen gazdasági alakulatokkal szemben való ellenségesség fogalmával. (Jelen sorok íróját is az a sors érte, hogy notórius kartelellenségként szerepel, csakis azért, mert kifejezést ad abbeli felfogásának, hogy a kartelek működésével kapcsolatban felmerülnek olyan jogi és gazdasági problémák, melyekkel a törvényhozásnak foglalkoznia kell! Pedig azt hiszem, rövid néhány esztendő múlva el fogunk jutni az egész világon oda, hogy a legtermészetesebb lesz az, hogy a karteltagok jogait és kötelességeit és a 'kartel-outsider jogi helyzetét stb. stb. mindenütt törvény szabályozza.) Felfogásunk szerint azért szükséges a karteltörvény, — mert kartelek léteznek — és működésük gazdasági életünkben jelentős szerepet játszik. Hiszen a részvényjog sem azért szükséges, mert visszaélésekkel vádoljuk a társaságokat, hanem működésük számára fel kellett állítani a törvényes korlátokat és kautálékat. Ha végigtekintünk az egyes államok részvénytörvényein, azokban a részvénytársasági forma egész gazdasági történetét leszűrődve találjuk. Minden nagyobbszerű szédelgő alapítás, és az abból merített utólagos tapasztalatok kifejezésre jutnak. Azok a visszaélések, melyek annak idején, részvényjog hiányában a közönségnek mérhetetlen károkat okoztak, John Law-tó\ kezdve egy évszázadon keresztül, ezek a szélhámosok a részvényjog alapelveinek voltaképeni megteremtői: megmutatták azoknak a visszaéléseknek lehetőségeit, melyek ellen a közönséget meg kell védeni, ahhoz, hogy a részvénytársasági forma, mint olyan, megfelelhessen fontos nemzetgazdasági feladatának. Az alapítók felelőségének megállapítása, a tényleg befizetendő összeg biztosítása, az apportok kérdésének szabályozása — mindez védekezés a múltban sűrűn előforduló súlyos visszaélések ellen. Mégsem lehet azt mondani, hogy a részvénytársaságok törvényes szabályozása, az államhatalom ellenőrzési hatásköre, a céghivatal, a cégbiztos stb., mindez megbénítja a részvénytársaságok működését, „elijeszti a külföldi tökét", megöli a vállalkozási kedvet stb. Érdekes stúdium volna utánanézni, hogy vájjon abban az időben, mikor az első részvényjogok megalkotásáról volt szó Európában, mit szóltak az érdekelt részvénytársaságok? Talán ugyanolyan meggyőzően állították, hogy minden részvényjogi törvény „az ipari fejlődést derékén kettétöri" (lásd a Gyosz bírálatát a karteltörvényjavaslatról 17. o.). Nagy haladásnak tekintenők, ha a kartelérdekeltségek elfogadnák azt a tételt, hogy a kartelek törvényes szabályozásának követelése ép oly kevéssé egyértelmű a kartelellenességgel, mint ahogy részvényjog sem jelenti a részvénytársaságok halálát!