A kartel, 1931 (1. évfolyam, 1-7. szám)

1931 / 3. szám - Nemzetközi kartelek, mint a dumping ellenszere

20 A KARTEL 3. sz. szaporodása okozza, fontos tehát, hogy a termelés megindításához bizonyos nagyobb tőke szükségeltessék, melyet nem egykönnyen veszélyeztet valaki a kartellal való veszélyes harcban. Mindezen futólag vázolt előfeltételek hiányoznak a mezőgazdaság terén: Olyan kartelszervezetet elképzelni, amely nagy-, közép- és törpebirtokost egységes irányárak betartására kötelezne alig lehetséges. Ha mégis felmerülhet egy nemzetközi búzakartel gondolata, ennek az a magyarázata, hogy egész más erő tartaná össze ezt a szervezetet mint az ipari kartelek túlnyomó többségét. Ismét a törvényhozó gépezetnek kell megindulni és törvény erejével egy táborba kényszeríteni a mezőgazdasági termelők óriási tömegét, kik között szerződéses alapon alig képzelhető kartel létesítése. íme néhány önkényesen kiragadott példa, melyeknek meg kell győzni bennünket arról, hogy a megváltozott gazdasági körülményekkel a magángazdaságnak az államhatalomhoz való viszonya sem maradt a régi. A magyar karteltörvény körüli vitákban minduntalan hallottuk, hogy a kartelek törvényes szabályozása illetéktelen beavatkozást jelent az állam részéről a gazdasági erők szabad alakulásába, óva intettek az állami omnípotenciától és államszocializmustól. Tökéletesen átértem ezen intelmek komolyságát és súlyát, de mégis meg kell állapítani, hogy a magángazdaság nemcsak éppen Magyarországon, de világviszonylatban igénybe veszi az államhatalom apparátusát saját, egyébként többnyire igen közhasznú céljainak megvalósítása érdekében. Amidőn tehát az államok karteltörvények alkotásával ellenőrzési jogot igyekeznek maguknak biztosítani ezen alakulatok működése felett, akkor lényegileg olyan gazdasági hatalomnak mikénti felhasználását ellenőrzik, melynek forrását ugyancsak az államhatalom nyújtja. Belföldi karteleknél gondoljunk csak az állam által alkotott vámfalakra, az ezek által nyújtott védelem alkotja a kartel egész létének előfeltételét; nemzetközi karteleknél pedig a fentiekben láttuk, hogy mily gyakran veszik igénybe a kartelek létrejöttük érdekében a kormányok és a törvényhozás segítségét. Úgy látszik, hogy a gazdasági élet újabb fejleményei az individualista nemzetgazdaságtan alapfogalmainak revízió alá vételére kényszerítenek bennünket.* * Lapunk legközelebbi számában fogjuk ismertetni Prof. Hans Goldschmidt érdekes tanulmányát, amely miként címe (Das neue Zeitalter der Organisationswirtschaft) is elárulja, egész új korszak eljövetelét állapítja a versenyt kikapcsoló nemzeti és nemzetközi kartelek illetve trösztök hatásaként. Szerző már nem is nevezi jelenlegi termelési rendünket kapitalizmusnak, hanem új nevet alkot és „Organisationswirischaftnak nevezi a kartelizáit, illetve eltrösztösödött termelést. SZEMLE. X Nemzetközi kartelek, mint a dumping ellenszere. A verseny túltengésénck kétségkívül legegészségtelenebb megnyilatkozása az a sokszor egész jelentékeny különbség, amely valamely terméknek belföldi és annak export-ára között van. A racionális gazdálkodással kétségkívül ellenkezik, hogy a belföldi fogyasztó esetleg a gyár közvetlen közelében többet fizessen ugyanazért a cikkért, mint a külföldi, kihez költséges szállítás után jut el az árú. Sok vita hangzott már el ebben a kérdésben, mely már a háború előtt is előtérben állott, hisz a németek elleni ellenségeskedésnek nem utolsó sorban a német ipar dumpingje volt az oka. Az 1927. évi genfi világgazdasági konferencia is foglalkozott a dumping hatásaival és leghatározottabban állást foglalt ellene. A vonatkozó határozati javaslat azt ajánlotta az államoknak, hogy nemzetközi megállapodással tiltsák el, hogy valamely állam vámfallal védjen olyan ipart, mely már oly fejlettségi fokot ért el, hogy nem szorítkozik belföldi szükséglet kielégítésére, hanem exporttal is foglalkozik. így akarták megakadályozni, hogy bizonyos iparágak a vámfalak mögött magas belföldi árakat számítsanak és az ekként elért haszonnal szubvencionálják veszteséges exportjukat. A genfi konferencia ezen határozatának — tudomásom szerint — semmiféle visszhangja nem volt. Érdekes ebben az összefüggésben a veszteségre exportáló iparok érvelése, mellyel nemcsak ezen eljárásuknak szükséges voltát bizonyítják, de egyben kimutatják, hogy még a belföldi fogyasztónak is ez az érdeke. Valamely cikk önköltségi árának kiszámításánál ugyanis megkülönböztetendő két tétel: azok a költségek, melyek effektív a kérdéses cikk előállításával merülnek fel (a felhasznált nyersanyag, a munkásnak bére stb.) és az általános gyártási költségeknek egyes cikkekre vonatkoztatott hányada (az épületek és a gépek amortizációja, tisztviselői kar fizetése stb.). Az előbbinek elnevezése a változó (variábilis) költségtényező, az utóbbié az állandó (konstant) faktor. Ha tehát valamely ipar olyan áron exportál, mellyel behozza az egész „variábilis" költségeket és az állandó költségeknek egy részét, akkor ez a termelő szempontjából máris haszon, mert az állandó költségek akkor is terhelnék az üzem költségszámláját, ha ilyen „veszteséges" exporttal nem foglalkoznának; tehát tiszta haszon, ha legalább egy részét behozzák ezeknek az amúgyis meglevő általános költségeknek. A belföldi fogyasztót, aki magas árakat fizet, azzal nyugtatják meg, hogy ha lemondanának a dumpingről, akkor a belföldi fogyasztásnak kellene viselni ugyanazt az általános „konstant" költséget, nyilvánvaló pedig, hogy ha ugyanazt a költséget jóval kisebb mennyiségű árura osztják fel, úgy egy-egy cikkre megfelelően több jut, tehát a belföldi fogyasztónak ebből semmi haszna sem lenne. Minél nagyobb töke fekszik benne egy iparvállalatban, minél értékesebb gépekkel van felszerelve, annál nagyobb ez az úgynevezett konstant költség tényező, annál elkerülhetetlenebb a mindenáron való termelés. Ez az az eset, amikor a gép erősebb mint alkotója, a gép hajszolja az embert, kell termelni, hogy a befektetett tőke kamatozzék, a megállás veszteséget hoz. Minél nagyobb