A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 4. szám - A német csekk-törvényjavaslát - Büntető politika

A J irányul, lényegesen korlátozza ugy arra az esetre, ha az a vádlott javára, valamint arra az esetre is, ha az a vádlott terhére használtatik. Nevezetesen a vádlott terhére csupán a büntetés kiszabása tekintetében a Bp. 547. §-a harmadik bekezdésének 2. pontja szerint csak akkor van helye felebbezésnek, ha a járásbíróság az 1878. évi V. t.-cikk 92., illetőleg az 1879. évi XL. t.-cikk 21. §-át alkalmazta. Ebben az esetben a törvény a felebbezést a vádlott terhére minden további megszorítás nélkül engedi meg; nem tűzvén ki a megengedés feltételéül azt, amit a Bp. 385. §-ának 3. pontja az ebben meghatározott anyagi semmisségi ok érvényesítésének feltételéül megkíván; hogy tudniillik a bíróság az 1878. évi V. t.-cikk 92. § át, illetőleg az 1879. évi XL. t.-cikk 21. §-át tévesen alkalmazta légyen. A törvény jelzett korlátozó rendelkezésének indoka annak felismerésében rejlik, hogy az állam érdeke a büntetésnek csekélyebb mérvben való kiszabása által, — hacsak a bíróság a rendkívüli enyhitési jog igénybevételével tulenyhe büntetést, nem szabott, — nem szenved sérelmet. A vádlott büntetésének rendkívüli enyhitési jog igénybevételével történt megállapítása azonban a Bp. 547. §-a harmadik bekezdésének 2. pontja értelmében csak feltételt képez arra nézve, hogy a vádló vádlott terhére a büntetés kiszabása tekintetében felebbezést használhasson; de a jelzett feltétel fenforgása esetére a törvény a felebbezést a büntetés kiszabása tekintetében általában és minden megszorítás nélkül engedvén meg, nem volna indokolható, hogy a felsbbezés ilyen esetben a Btk. 92., illetőleg a kih. Btk. 21. §-ának alkalkazasával okozott sérelem orvoslására szorittassék. Kétségtelen tehát, hogy a másodfokú bíróság a Bp. 547. §-a harmadik bekezdésének 2. pontja alapján használt felebbezés folytán vádlott büntetését nemcsak a Btk. 92., illetőleg a kih. Btk. 21. §-ának mellőzésével, hanem az ezen §-ok alkalmazásával kiszabott mérték felemelésével is súlyosbíthatja. Nincs alapja a koronaügyész azon érvelésének, mely szerint a másodfokú bíróság a vádlott büntetésének súlyosbítására nem jogosult abban az esetben, ha rendkívüli enyhitési jog igénybevételét a maga részéről is helyén valónak, de a büntetést mégis tulenyhe mértékben kjszabottnak találja, mert ha a másodfokú bíróság a Btk. 92. §-ának, illetőleg a kih. Btk. 21. §-ának mellőzésével a vádlott büntetését az alkalmazottnál súlyosabb büntetési nemben is megálJapithatja, akkor ellenmondás nélkül nem tagadható meg tőle az a jogosultság sem, hogy a rendkívüli enyhitési jog igénybevételével, de tulenyhén kiszabott büntetést megfelelően felemelhesse. Gyakorlati szempontok sem szólanak a másodfokú bíróság hatáskörének a koronaügyész perorvoslatában javasolt megszorítása mellett, mert a másodfokú bíróság a büntetés kiszabása tekintetében a törvény engedélyénél fogva használt felebbezés folytán az ügyet a büntetést illetően amúgy is felülvizsgálván, a felülvizsgálatnak a büntetés mértékére való kiterjesztése munkaszaporitást nem idéz elő. Igaz ugyan, hogy a főmagánvádló az elsőfokú bíróság Ítélete ellen a jelen esetben kifejezetten a Btk. 92. §-ának alkalmazása miatt élt felebbezéssel s hogy a törvényszékre mint másodfokú biróságra nézve is irányadó a Bp. 387. §-ának az a rendelkezése, mely szerint a felülvizsgálat, — kivéve a hivatalból figyelembe veendő semmisségi eseteket, — csak az Ítéletnek felebbezéssel megtámadott intézkedésére szoritkozik; ámde ez a körülmény a kir. törvényszéket az elsőfokú bíróság ítéletének a büntetés mértékére kiterjedő felülvizsgálásában nem korlátozhatta, mert a Btk. 92. §-ának alkalmazása miatt emelt panasz tágabb kereténél fogva a büntetés súlyosbítása iránti kérelmet is magában foglalván, a Btk. 92. §-ának alkalmazásával kiszabott büntetés mértéke a felülvizsgálat köréből nem volt kirekeszthető. Igazolja ezen álláspont helyességét a Bp. 550. §-ának negyedik bekezdésében foglaitaza rendelkezés is, mely szerint a másodfokú bíróság a kir. járásbíróság ítéletét abban az esetben, ha a felebbezést csak a büntetés kiszabása miatt használták, tehát a Bp. 547. §. harmadik bekezdésének 1. és 2. pontjaiban felsorolt esetekben is, tanácsülésben vizsgálja felül; és pedig akként, hogy azonnal az érdemben itél és a járásbíróság ítéletét helybenhagyja vagy megváltoztatja ; holott az ügy akkor, ha nem csupán a büntetés kiszabásáról van szó, hanem a Bp. 385. §-ában meghatározott anyagi semmisségi okok valamelyikének érvényesítése céloztatott; s ez a ténybeli megállapítások helyességének elbírálásától függ, a Bp. 550. §-ának utolsó bekezdése értelmében csak felebbviteli tárgyalás utján intézhető el. Nem követett el tehát törvénysértést a dési kir. törvényszék azzal, hogy mint másodfokú bíróság a kir. járásbíróság ítéletének a vádiott büntetéséről rendelkező részét a vádlott büntetésének súlyosbításával változtatta meg, habár a főmagánvádló a Btk. 92. §-ának alkalmazása miatt felebbezett és habár a felébbviteli bíróság a felebbezést a Btk. 92. §-ának alkalmazását illetően, nem találta alaposnak. .Mindezeknél fogva a koronaügyész perorvoslatát elutasítani kellett. A BTK. 437. paragrafusában meghatározott közveszélyü cselekmény vétsége és a BTK. 290. paragrafusában meghatározott gondatlanság által elkövetett emberölés vétségének eszmei halmazata. A m. kir. kúria (1907. nov. 5-én 8,545. B. sz a ) közveszélyü cselekmény vétsége miatt vádolt Sz. I. elleni bűnügyében következő Ítéletet hozott: A semmisségi panasznak a B. P. 385. §. 1. a) pontjára alapított része elutasittatik, azonban a B. P. 385. §. 1. b) p. alapján használt része alaposnak találtatván, mindkét alsófoku bíróság ítélete a bűncselekmény minősítésére nézve, a B. P. 385. §. l.b) pontjában meghatározandó semmisségi okon és ebből folyóan a büntetésre nézve is a B. P. 437. §. 3-ik bekezdéséhez képest és G. I. vádlott a Btk. 437. § első tétele szerint minősülő közveszélyü cselekmény vétségével eszmei halmazatban lévő Btk. 290. §-a szerint minősülő és büntetendő gondatlanság által elkövetett emberölés vétségében mondatik ki bünőssnek és e miatt a Btk. 290. és 295. §-ai alapján, a Btk 92. §-a alkalmazásával be nem hajthatás esetében hét (7) napi fogházra változtatandó (70) K. pénzbüntetésre Ítéltetik. Indokok: A kir. ítélőtábla ítélete ellen a vádlott csatlakozásával a védő semmisségi panaszt jelentett be, a Bp. 385. §-a 1. a) pontja alapján, mert a kir. ítélőtábla a vádlott bűnösségét megállapította, noha a eselekmény bűncselekmény tényálladékát nem állapítja meg és a Bp. 385. §. 1. b) pontja alapján, mert a kir. Ítélőtábla tévedett a kérdésbén, hogy a cselekmányt a Btk. melyik rendelkezése szerint kell minősiteni. Tekintve, hogy a kir. ítélőtábla a kir. törvényszék ítéletével egybehangzóan tényként azt fogadta el, hogy a vádlott 1906. december 27-én kocsijába fogott lovat hajtva, útközben ittas állapotban elaludt és igy a vezetés nélkül maradt ló a kocsival, a sorompó nélküli vasúti átjárónál a vasúti pályatestre ment, ahol az ugyanakkor oda érkezett vegyesvonat által a kocsi elüttetett és a rajta ülő G. T. vádlott és P. G. a kocsiból kilökettek, ugy, hogy P. G. a vasúti kocsik alá kerülve elgázoltatott s nyomban meghalt, maga vádlott is súlyos sérelmet szenvedett, a vasúti váltó az ütközés folytán összetörött, a hóeke pedig megrongálódott, tekintve, hogy a Bp. 437. §. első bekezdése szerint a kir. Kúria határozatának is alapjául szolgáló eme tények, figyelemmel a Btk. 437. éz 290. §-aira, bűncselekmény tényálladékát megállapítják : ugyanazért a semmisségi panasznak a Btk. 385. §. 1. a) pontjára feltételes része mint alaptalan a Bp. 437. §. 4-ik bekezdése szerint elutasitandó volt. Azonban a semmisségi panasz a Bp. 385. §.1. b) pontjára alapított részére alaposnak találtatott, mert a fennebiekben megállapítandó tények szarint vádlott a ló hajtásánál és vezetésénél gondatlanul járt el, a vaspályához tartozó tárgyaknak gondatlanul történt megrongálása által a vasúton lévő személyeket vagy árukat veszélynek tette ki, mely tényben a Bp. 437. §. értelmében meghatározott közveszélyü cselekmény vétségének ismérvei foglaltattak, mert továbbá arra való tekintettel, hogy vádlott ténykedésével nem a vasúton lévő személy halála okoztatott, hanem gondatlanságából a saját kocsiján volt P G. halála következett be: eme tény kimeríti a Btk. 290. §-ában meghatározott vétség ismérveit, minélfogva vádlottnak cselekménye a Btk. 437. §. első tétele szerint a közveszélyü cselekmény vétségével a Btk. 95. §-ához képest eszmei halmazatban lévő, a B. T. K. 290. §a alapján minősülő gondatlanság által elkövetett emberölés vétségének minősítendő. Minthogy ezek szerint az alsófoku bíróságok a bűncselekmény minősítésének kérdésében jogi tévedésben voltak, mindkét Ítéletet a bűncselekmény minősitésére nézve a Btk. 385. §. 1. b) pontjában foglalt semmisségi okon és ennek folytán a büntetésre nézve is megsemmisíteni és a törvénynek megfelelő ítéletet hozni kellett. Jogesetek a kolozsvári királyi Ítélőtábla gyakorlatából Rendezi és közli TÓTH GYÖRGY dr. tanácsjegyző. 35. §. Házassági életközösség visszaállítására kitűzött határidő lejárta előtt beadott kereset idöelöttiség okából nem utasítható el, l/a a tárgyalási határnapig ezen kitűzött határidő már lejárt. 3,836/1902. szám. A házassági életközösség visszaállítására kitűzött 30 napi határidő lejárta előtt beadott kereset időelőttiség okából nem utasittatik e], mert a tárgyalási határnapig a /elhívó határozatban kitűzött idő lejárt és mert felperes a felhívási határozatnak részére történt kézbesítését követő 32. napon okszerüleg vélelmezhette, hogy a kitűzött 30 nap már lejárt (Kir. Kúria: 1901. okt. 23. 4,463/901. sz.) 42. §. A házassági kötelék felbontása iránti kereset tárgyalására a trdts 132. %-aban meghatározott határidőnél rövidebb időre tüzetett ugyan, de az eljárás ebből az okból nem hiányolható. A kereset tárgyalására a trdts 132. £-ában meghatározott