A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 4. szám - A német csekk-törvényjavaslát - Büntető politika

14 A JOG alperesnek a váltó aláírásakor tudomása volt arról, hogy a kereseti váltó felperesnél fog leszámitoltatni, nem jelent megállapodást sem a váltó fizetési helyére, sem annak utólagos telepitésére nézve, keresetével annak dacára elutasitandó volt, hogy alperesnek az óvás elkésett voltára alapitott kifogása az alsóbiróságok ítéleteiben ide vonatkozóan kifejtett indokok szerint alaptalan. Felperes teljesen pervesztes lévén, a prts 251. §-a alapján a per és sikeres felebbezési költségek fizetésére is kötelezendő volt. Megfelelő alakban kiállított adóslevél ellen a kölcsön le nem számlálása vagy a kötelezettség fenn nem állasa miatt csak ugy van helye kifogásnak, ha azt a perbefogott tömeg gondnoka bizonyítja. A m. kir. Kúria (1907. okt. hó 30-án 75/907 r. sz. alatt) következő' itélcret hozott: A m. kir. Kúria mindkét alsóbiróság ítéletét megváltoztatja akként, hogy felperest keresetével csak abban az esetben utasítja el, ha felperes ie nem teszi a részére ezennel megítélt lőesküt arra, «hogy a közadós V. B-nak 1907 évi október hó 1-én 3000 K. készpénz kölcsönt tényleg adott, és hogy nem igaz, hogy a közjegyzői okirat csak színleg állitatott ki, és hogy a közadostól e követelésre semmiféle ellenértéket nem kapott.* Erdekében áll tehát felperesnek a megitéit eskü letételére 3 nap alatt jelentkezni és az esküt a kitűzött határnapon le is tenni, a mely esetben a felperes követelése 3000 K. tőke és ennek 1905 ápril. 1-től járó 69/0 kamatai és 88 K. költség erejéig valódinak kimondatik és alperes köteleztetik felperesnek 279 K. 60 f. per és felebbezési költséget 15 nap és végrehajtás terhe alatt megfizetni. Indokok: Felperes a csatolt közjegyzői okiratban foglalt kötelezvénynyel bizonyította, hogy a közadós a kölcsön kézhezvételét elismerte. Minthogy pedig a prdts 169 §-ábnn foglalt rendelkezés értelmében a megfelelő alakban kiállított adós-ievél ellen a kölcsön le nem számlálása vagy a kötelezettség fenn nem, állása miatt csak ugy van helye a kifogásnak, ha azt perbefogott bizonyítja, és minthogy az alperes tömeggondnok az általa bizonyítandó ennek a körülménynek a bizonyítása a felperest a rendelkező részben szövegezett főesküvel kínálta meg, a melyet felperes el is fogadott és minthogy az alsóbiróságok ítéletének e helyütt is elfogadott indoklása szerint az a körülmény, hogy a kötelezvény közegyzoi okiratba foglaltatott és hogy ennek alapján a közadós ellen végrehajtás rendeltetett el, nem állapítja meg azt, hogy a felperes által bejelentett követelés a csődtörv. 134., illetve 145. §-a értelmében birói határozattal megállapítottnak tekintessék; minthogy továbbá a felperesnek megítélt foeskü letétele esetében az alperes által a közjegyzői okiratban foglalt kötelezvény ellen a kölcsön le nem számlálása és a követelés fenn nem állása tekintetében felhozott kifogása bizonyitallan marad : ennélfogva mindkét alsóbiróság ítéletének megváltoztatásával a felperesnek az alperes által kínált és ez által elfogadott főesküt megítélni és a főeskü le vagy le nem tételétől függőleg a bejelentett és számszerűleg nem kifogásolt követelést valódinak kimondani, illetve felperest keresetével elutasítani és a pervesztes ügyfelet a prdts. 251. §-a értelmében a falmerült költségben marasztalni kellett. A csődtörvénynek a közadós jogcselekvényeinek a csődhitelezök egyeteme érdekében megtámadására vonatkozó rendelkezései, mint speciális rendelkezések, erre vonatkozó tételes törvény hiányában, csőd esetén kivül alkalmazást nem nyerhetnek. A m. kir. Kúria (1907. dec. 27. 10,999/1906. p. sz.) következő ítéletet hozott: A m. kir. Kúria a másodbiróság ítéletét a felperest keresti követelése egy részével elutasító és a felperes ügyvédje járandóságának összegét tárgyazó rendelkezésében helybenhagyja, egyebekben pedig az elsőbiróság ítéletére is kihatólag megváltoztatja, a felperest keresetével egészben elutasítja és végrehajtás terhével arra kötelezi, hogy az alpereseknek 15 nap alatt 426 K. 4 f. perköltséget és a kétrendbeli felebbezés költsége fejében összesen 187 K. 30 f.-t fizessen. Egyúttal a m. kir. Kúria a felebbezés diját a felperes ügyvédje részére 45 K.-ban, az alperesek ügyvédje részére pedig 50 K.-ban állapítja meg saját feleik irányában. Indokok: Egész tartalmához és végkérelméhez képest a felperes keresete lényegileg arra irányul, hogy 1. r. alperesnek az a jogcselekménye, mely szerint a néhai fia : W. Miksa hagyatékának tárgyalása alkalmával a tokaji kir. közjegyző előtt azt a nyilatkozatot tette, hogy a nevezett örökhagyó után maradt hagyatéki vagyonra igényt nem tart, vele (felperessel) szemben hatálytalannak mondassék ki és hogy a II. — VI. r. alperesek, kiknek I. r. alperes jelzett nyilatkozatából folyólagia.hagyaték átadatott, s akik ennélfogva megajándékozottaknak tekintendők, annak tűrésére köteleztessenek, hogy felperes I. r. alperes elleni követelésére nézve a II —VI. r. alpereseknek, mint örökösöknek átadott hagyatéki vagyonból magát kielégíthesse. A kereset minden irányban alaptalannak találtatott azért, mert a csődtörvény első része III. fejezetének a közadós jogcselekvényeinek a csődhitelezők egyeteme érdekében megtámadására vonatkozó rendelkezései minst speciális rendelkezések, erre vonatkozó tételes törvény hiányában, csőd esetén kivül alkalmazást nem nyerhetnek, s igy — csőd esete fenn nem forogván — I. r. alperesnek a keresettel megtámadott jogcselekvénye annak egyes hitelezője : a felperes fellépésére a csődtörvény rendelkezéseinek alkalmazásával hatályon kivül nem helyezhető; továbbá : mert az a puszta tény, hogy a törvénynél fogva öröklésre hivatott I. r. alperes az örökség megnyilta után — de annak kijelentése nélkül, mintha öröklési igényét II—VI r. alperesekre ruházná át, vagy hogy II—VI. r. alperesek érdekeben teszi nyilatkozatát - a hagyatékot tárgyaló kir. közjegyző előtt egyszerűen azt a kijelentést tette, hogy az örökhagyó után maradt hagyatéki vagyonra igényt nem tart, figyelemmel arra, hogy az ipso iure örökles elve mellett is az örökös pusztán az örökösödés megnyíltának ténye által nincs megfosztva attól, hogy az örökséget az átszállás időpontjára viszszaható hatálylyal visszautasíthassa és az ipso iure átszállott vagyon s illetőleg annak reá eső része csak akkor lesz az örökös tényleg megszerzett végrehajtás alá vonható vagyonává, ha az örökséget vissza nem utasítja s igy I. r. alperes nyilatkozatának megtörténtével ajándékozási szerződésnek tárgy sem létezett, — továbbá — arra figyelemmel, hogy az ajándékozási szerződés fogalma ajándékozó és megajándékozott szerződő felet feltételez, amely lényeges követelmény — tekintve, hogy II.—VI. r. alperesek^ részé ről a jelzett kijelentésre semminemű nyilatkozat nem történt, — itt fenn nem forog, az I. r. és másrészt a II.—VI. r. alperesek közt szerződést és különösen ajándékozási szerződést nem létesített; mert ezekhez képest I. r. alperes kérdésben forgó egyoldalú kijelentésének jogi következménye csak abban áll, hogy hagyaték, a hagyatéki bíróság által az I. r. alperesre minden tekintet nélkül és nem I. r. alperes jogán, hanem törvényen alapuló saját öröklési joguk alapján volt II—Vl.-r. alpereseknek átadható ; és mert a kifejtetteknél fogva II—IV. r alperesek I. r. alperes által megajándékozottaknak nem tekinthetők. Alperes ügyvédje részére az elsőbirósági eljárás során felmerült díj és költség cimén saját fele irányában megállapított összeget a m. kir. Kúria is kellő arányban állónak találván, a teljesített munkával és a készkiadással, azt fel nem emelte. A per- és felebbezési költség iránti intézkedés a prts. 251. §-án alapul. Bűnügyekben. A Bp 547. § harmadik bekezdésének 2 pontja szerint a vádlott terhére csak akkor van helye igaz felebbezésnek, ha a járásbíróság az 1878 évi V. t.-c. 92. illetve az 1879. évi XL. t -c. 21. § át alkalmazta, ámde ebben az esetben a felebbezés a vádlott terhére minden megszorítás nélkül engedtetik meg, nem pedig csak abból az okból miszerint a bíróság az emiitett 92., illetve 21. S okat tévesen alkalmazta. A m. kir. Kúria (1907. dec. 17. 9,476/1907. B. szám. a.) következő végzést hozott: A perorvoslat elutasittatik. Indokok: A szamosujvári kir. járásbíróság R. Márton dési kir. törvényszéki joggyakornoknak mint kiskorú R. Katalin állami óvónő törvényes képviselőjének feljelentésére P. Ernő szamosujvári rendőr-alkapitány ellen a Btk. 258. §-ában meghatározott rágalmazás vétsége miatt folyamatba tett bűnvádi ügyben 1907. évi február hó 14-én 1907. B. 27 5. sz. a. hozott Ítéletével megállapítván, hogy P. Ernő a nevezett R. Katalinról többek jelenlétében azt állította, hogy <teherben volt és gyereket is szült,* P. Ernő vádlottat az R. Katalin irányában elkövetett, a Btk. 258. §-ában meghatározott rágalmazás vétségében bűnösnek nyilvánította és ezért a Btk. 92. §-ának alkalmazásával behajthatlanság esetén két napi fogházra átváltoztatandó negyven (40) K. pénzbüntetésre mint fő-, valamint behajthatlanság esetén további egy napi fogházra átváltoztatandó tíz (10) K. p nzbüntetésre mint mellékbüntetésre Ítélte el. Főmagánvádló képviselőjének ezen ítélet ellen a Btk. 92. §-ának alkalmazása miatt közbevetett felebbezésére a dési kir. törvényszék 1907. évi március hó 15-én 1,080. szám alatt hozott jogerős másodfokú ítéletével a kir. járásbíróság ítéletének vádlott büntetéséről rendelkező felebbezett részét megváltoztatta és vádlott büntetését, tekintettel a fenforgó súlyosító körülményekre, behajthatlanság esetén tíz napi fogházra átváltoztatandó egyszáz (100) K. pénzbüntetésre mint fő-, valamint behajthatlanság esetén további négy napi fogházra átváltoztatandó, negyven (40) K. pénzbüntetésre mint mellékbüntetésre emelte fel. A koronaügyész törvénysértést lát a másodfokú Ítélet ama rendelkezésében, melylyeí a vádlott büntetése sulyosbittatott annak da:ára, hogy a főmagánvádló által a Bp. 547. §-a harmadik bekezdésének 2. pontja alapján vádlott terhére a Btk. 92. §-ának alkalmazása miatt használt felebbezésnek nem adatott hely. A koronaügyész álláspontja szerint ugyanis a Bp. 547. §-a kizárja azt, hogy a vádló részéről a vádlott terhére a Btk. 92. §-ának alkalmazása miatt közbevetett felebbezésnek a büntetés súlyosbítására kiterjedő hatály tulajdonittassék abban az esetben, ha a felebbviteli bíróság az elsőfokú ítéletnek a Btk. 92. §-ának alkalmazására vonatkozó rendelkezését nem találta megválloztatandónak. Ámde ez az álláspont téves. A Bp. 547. §-a a felebbezést, amennyiben a járásbíróság ítéletének csak a büntetés kiszabásáról rendelkező része ellen