A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 24. szám - Német birodalmi törvényjavaslat az ipartörvény módosításáról. 9. [r.]

A J tábla fentebb idézett keletű és számú végzésével annyiban, amenynyiben Z. Ferenc ellen, aki polgári perben annak lényeges körülményére nézve állitóan hamisan tett és esküvel megerősített vallomását az eskü szentségére és a hamis eskü következményeire lett figyelmeztetése után eszközölt ismételt kihallgatása alkalmával fentartotta, a Btk. 215. §-ában körülirt hamis tanuzás tényálladékát abból az okból nem találta megállapíthatónak, mert nevezett Z. Ferenc ujabb vallomására esküt nem tett. Jelen határozat a felekre nézve nem bír hatállyal. Indokok: A csatolt polgári periratokból meríthető' tényállás szerint Dálya községben 1903. évi szeptember hó 14-én korán reggel, mikor a tulajdonosok állataikat a csordába hajtás végett a falu utcájára kicsapták, megtörtént, hogy F. Sándor dályai lakosnak egy hat éves pej kanca lova egy kerítés karójába ugrott és hasán olyan sérülést szenvedett, hogy annak következtében elhullott. F. Sándor az ezáltal szenvedett 260 K kár megtérítése iránt az oklándi kir. járásbíróságnál 1903. Sp. 630. szám alatt keresetet indítván Sz. Tamás és Sz. Mózes dályai lakosok, mint Dálya község felelős pásztorai ellen azon az alapon, hogy azok vigyázatlanságuk által okozták a kérdéses kárt, a most nevezett alperesek az oklándi kir. járásbíróságnak 1903. évi október hó 19-én Sp. 630/2. szám alatt hozott ítéletével a 260 K kár és járulékai megfizetésére köteleztettek azért, mert a tárgyaláson törvényszabta módon történt megidéztetésük dacára nem jelentek meg. Sz. Tamás és Sz. Mózes 1903. Sp. II. 18. szám alatt beadott perujitási keresetükben azt vitatván, F. Sándor lovának megsérülése nem az ő vigyázatlanságukból, hanem abból származott, hogy id. B. Józseí dályai lakos, aki a csorda zömétől külön vált lovak közé került, saját lovát onnan kiválasztani akarta, a lovakat egy kerítéshez szorította s ekkor történt, hogy F. Sándornak kancalova egy karóba ugrott és megsérült, ezen állítás igazolására tanukra hivatkoztak és az alapügyben hozott ítélet hatályon kivül helyezését kérték. Az oklándi kir. járásbíróság előtt 1904 évi február hó 10-én megtartott tárgyaláson a ptrs. 200. §-ában előirt figyelmeztetés után tanuként kihallgatott Z. Ferenc dályai földész azt vallotta, hogy látta, mikor id. B. József a kérdéses alkalommal a lovak egy részét a kerítésnek neki szorította, s e közben történt, hogy F. Sándornak a lova a kerítés egyik karójába ugrott, — és ezt a vallomását esküvel is megerősítette. Az oklándi kir. járásbíróság 1904. évi február 10-én 1903. Sp. II. 18/4. s^ám alatt hozott Ítéletével az alapügyben hozott Ítéletet hatályon kivül helyezte és F. Sándort 260 K. és járulékai iránt folyamatba tett keresetével elutasította. Az ítélet indokolása szerint Z. Ferenc tanú vallomásával, továbbá Z. Ferencné és özv. A. Zsigmondné tanuknak azt támogató vallomásaival megállapittatott, hogy F. Sándor károsodását nem a pásztorok vigyázatlansága, illetőleg a köteles felügyeletnek részükről történt elmulasztása, hanem egy harmadik személynek (id. B. Józsefnek) beavatkozása idézte elő; azonkívül pedig a károsodás előidézéséhez felperesnek saját ténykedése is hozzájárult, amennyiben megállapittatott, hogy F. Sándor a ló sebét szakértő által nem kezeltette, hanem azt F. József részéről késsel tett hasítás utján megnagyobbittatta, a beleket visszatolták és a sebet szurkos cérnával bevárták. A kir. járásbíróságnak F. Sándor által felebbezett ezt az ítéletét a székelyudvarhelyi kir. törvényszék polgári felebbezési tanácsa 1904. évi április hó 14-én D. 47/1904. szám alatt hozott ítéletével az alapperbeli költségekre vonatkozó rendelkezés kivételével helybenhagyta, helyesnek nyilvánítván indokolásában a kir járásbíróság ítéletének azt a megállapítását, mely szerint a károsodás nem az alperes felelős pásztorok őrizetre felfogadott cselédjei hanyagságából vagy mulasztásából, hanem a B. József beavatkozásából és ténykedéséből származott, melyhez felperes ténykedése is hozzájárult. Ezek után F. Sándor az oklándi kir. járásbíróságnál 1904. Sp. 367/1. szám alatt beadott keresetében id. B. Józsefnek a ló elhullásából származott és az előbbeni ügyben meghallgatott szakértők által 210 K.-ra becsült kárának és járulékainak megfizetésében leendő marasztalását kérte. Az ebben az ügyben a kir járásbíróság előtt 1904. évi június hó 25-én megtartott tárgyaláson ismét a prts. 200. $-ában OG 95 előirt figyelmeztetés után tanuként kihallgatott Z. Ferenc az 1903. Sp. 18/4. számú jegyzőkönyvben foglalt vallomását egész terjedelmében fentartotta és azt még azzal egészítette ki, hogy az általa leirt jelenetet csűrje kapujában állva, észlelte, s hogy innen az a hely, ahol B. József a lovakat szorította, 70—80 lépésnyire van. Z. Ferenc tanúnak megesketése azonban, minthogy azt a felek nem kívánták, ezúttal mellőztetett. Az 1904. évi október hó 8-án megtartott tárgyaláson kihallgatott P. Lajos tanúnak esküvel megerősitett azon vallomása folytán, mely szerint ez a tanú látta, hogy Z. Ferencné szül. D. Rebeka a kérdéses alkalommal a háza mellett lévő kertből több lovat s ezek között F. Sándor lovát is kikergetvén, egy hosszú vesszővel a lovakat csapdosta, minek következtében a lovak a kerítésen átugorva, F. Sándornak a lova oly szerencsétlenül ugrott, hogy egy hegyes karó a hasán mély sebet ejtett ; valamint annak folytán, hogy Sz. Ferenc tanú is látta, mikor Z. Ferencné a lovakat a kertből kifelé kergette, az oklándi kir. járásbiróság Z. Ferenc fenntebb jelzett vallomását nem fogadván el valónak, 1904. évi október hó 8-án 1904. Sp. 367/5. szám alatt hozott Ítéletével felperest keresetével elutasította és a költségek megfizetésére kötelezte. Ellenben a székelyudvarhelyi kir. törvényszék polgári felebbezési tanácsa 1904. évi november hó 24-én D 184,1904. szám alatt hozott ítéletével a kir. járásbiróság ítéletét F. Sándor felebbezése folytán megváltoztatta és id. B. József alperest a 210 K. kár és járulékainak megfizetésére kötelezte abból az indokból, mert P. Lajos tanú vallomását megbizhatlannak tekintvén, a Z. Ferenc és özv. A. Zsigmondné tanuk vallomásaival már az előbbeni perben megállapított tényállást ezúttal is bizonyítottnak vette. Id. B. József feljelentése a bűnvádi eljárás Z. Ferenc ellen a Btk. 215. §-ában meghatározott hamis tanuzás büntette miatt folyamatba tétetvén, a kir. ügyész a vizsgálat befejeztével beterjesztett vádiratában Z. Ferenc ellen az emiitett bűntett miatt vádat emelt azon az alapon, hogy terhelt Sz. Tamás és társának F. Sándor ellen 260 K. és járulékai iránt az oklándi kir. járásbíróságnál 1903. Sp. II. 18. szám alatt lejárt ujitott sommás perében 1^04. évi február hó 10-én a biróság előtt mint tanú a per lényeges körülményére nézve hamis vallomást tett és azt esküvel megerősítette és azt az 1904. Sp. 367. szám alatt lejárt sommás perben egész terjedelmében fentartotta. A székelyudvarhelyi kir. törvényszék vádtanácsa a Z. F. részéről a vádirat ellen beadott kifogások fölött 1906. évi szeptember hó 22-én megtartott tárgyalás alapján 2,526. szám alatt hozott végzésével a bűnvádi eljárást a vádirat elutasítása mellett a B. P. 264. §-ának 6. pontja alapján megszüntette, mert a terhelt ellen felhozott bizonyítékokat nem találta elegendőknek arra, hogy bűnösségére nézve alapos gyanút keltsenek. A kir. ügyész felfolyamodására a marosvásárhelyi kir. Ítélőtábla 1906. évi november hó 21-én 1,728. szám alatt hozott végzésével a vádtanács végzését helybenhagyta azzal a változtatással, hogy az eljárást a B. P. 264. §-ának 1-ső pontja alapján szüntette meg. Indokolja a kir. Ítélőtábla ezt a változtatást azzal, hogy a Btk. 215. §-ába ütköző hamis tanuzás tényálladéka csak abban az esetben forog fenn, ha a polgári ügyben az ügy lényeges körülményére nézve tett vallomás esküvel megerősíttetett, minthogy pedig «a terhelt a szóban forgó kihallgatása alkalmával különben is kiegészített vallomására esküt nem tett s arra, hogy vallomását a korábban letett esküje alatt teszi, figyelmeztetve nem volt, vallomása esküvel megerősitett vallomásnak és olyannak, mely miatt a Btk. 215. §-a alá lenne vonható, nem tekinthető, s nem alkalmas ez okból arra, hogy emiatt terheltet büntető uton felelősségre vonni lehetne.» A kir. ítélőtábla végzésének indokolásában foglalt ezzel a kijelentésével a törvényt megsértette. Elsősorban törvénysértő már az, hogy a kir. Ítélőtábla a hamis tanuzás tényálladékának fennforgása iránt felmerült kérdés elbírálásánál Z. F.-nek csak F. S. által id. B. J. ellen 1904. Sp. 367/1. szám alatt 210 K járulékai iránt folytatott perben 1904. évi június hó 25-én lett kihallgatása alkalmával másodízben tett és esküvel ujabban meg nem erősített azt a vallomását veszi alapul, melylyel a nevezett tanács Sz. T. és társának F. S. ellen 260 K és járulékai iránt 1903. Sp. II. 18. szám alatt megújított perében 1904. évi február hó 10-én szabályszerű figyelmeztetés