A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 24. szám - Német birodalmi törvényjavaslat az ipartörvény módosításáról. 9. [r.]

94 A JOG Kimondatik továbbá, hogy az, aki 'valamely nevet jogosan visel, ennek bitorlása által jogaiban sértettnek (Bp. 13. §-ának 6. bekezdése) tekintendő; s ehhez képest a bűnvádi perrendtartás szerint a sértettet illető jogokat igénybe veheti. Megsértette tehát a törvényt a békéscsabai kir. járásbiróság 1907. évi november hó 14-én 1907. B. 100/3. sz. a. hozott Ítéletével annyiban, amennyiben M. Zs. vádlottat az 1894. évi XXXIII. t.-c. 44. S-ában meghatározott és ezen törvény 83. §-a szerint büntetendő anyakönyvi kihágás vádja alól fölmentette, habár megállapította, hogy vádlott az özv. M. S.-né nevét jogosuiatl anu használta. Megsértette a törvényt a gyulai kir. törvényszék mint másodfokú bíróság is annyiban, amennyiben az emiitett névbitorlás miatt sértettként fellépett özv. B. G.-né szül. M. M.-tól a sértett minőségét megtagadta és annak a felmentő Ítélet ellen közbevetett felebbezését 1907. évi június hó 15-én 3,103. sz. a. hozott végzésével visszautasította. Jelen határozat a felekre nézve nem bif hatálylyal. Indokok : Özv. B. G.-né, szül. M. M. aradi lakosnőnek azon feljelentése folytán, mely szerint M. Zs. békéscsabai szakácsnő nem az anyakönyvébe bevezetett ezt a családi és utónevét, hanem daczára annak, hogy nem volt felesége M. S.-nek, jogtalanul özv. M. S.-né nevet használ, az ügyészségi megbízott M. Zs. ellen az 1894. évi XXXIII. t.-c. 44. §-ában körülirt és ezen törvény 88. §-a szerint büntetendő anyakönyvi kihágás miatt emelt vádat. A békéscsabai kir. járásbiróság a vádlott védője által a tárgyaláson tett előterjesztés alapján megállapítottnak vette ugyan, hogy M. Zs. özv. M. S.-né nevét használja, őt mégis, habár nem is állíttatott, hogy vádlott az említett név használatára jogosítva volt, a kérdéses kihágás vádja alól, hivatkozással a Bp. 326. §-ának 1-sö pontjára, felmentette azzal, hogy a jelen esetben a vád tárgyává tett kihágás tényálladéka nem forog fenn. Az ítélet indokolása szerint ugyanis az 1894. évi XXXIII. t.-c. 44. §-a csak a születési anyakönyvbe bejegyzett családi és utónév jogtalan használatát tiltja, ellenben a házassági viszonyt, illetőleg az özvegyi állapotot jelző elnevezés jogtalan használata, minthogy a nő férjhez menetele utólag sem jegyeztetik be a születési anyakönyvbe, nem esik a törvény tilalma alá. A sértettként fellépett özv. B. G.-né született M. M.-nak ezen ítélet ellen közbevetett felebbezését a gyulai kir. törvényszék mint másodfokú bíróság 1907. évi június hó 15-én 3,103. sz. a. hozott végzésével a Bp. 550. §-a alapján visszautasitotta azért) mert özv. B. G.-né ki nem mutatta, hogy bármely jogát sértette^ vagy veszélyeztette volna a vád tárgyát képező cselekmény; a nélkül pedig a Bp. 13. §-a értelmében sértettnek nem tekinthető. A békéscsabai kir. járásbiróság azzal, hogy M. Zs.-t az eljárás tárgyát képező anyakönyvi kihágás vádja alól a fentebb részletezett indokokból felmentette, a törvényt megsértette. Az 1894. évi XXXIII. t.-c. 44. §-ának első bekezdése szerint ugyanis senki se viselhet más családi és utónevet, mint amelyek a születési anyakönyvébe be vannak jegyezve és ezen rendelkezés megszegését az idézett törvény 83. §-a kétszáz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő kihágásnak minősiti. A 44. ij-ban kifejezett szabály alkalmazásánál azonban nem hagyhatók figyelmen kivü!, az egyébként fennálló törvényeknek és a törvényes gyakorlatnak azok a megállapításai sem, melyek a név használatára vonatkozván, az emiitett szabály kiegészítését vagy megszorítását tartalmazzák. A házastársak közötti jogviszonynak, különösen a férj családfői minőségének egyik folyományát az képezi, hogy a nő férjhez menetele által férje nevét, címét és polgári állását nyeri. Ezzel kapcsolatban áll az 1894. évi XXXIII. t.-cikk 64 ij-ának 2. pontjában foglalt az a rendelkezés, mely szerint a házasságkötésnél eszközlendő házassági anyakönyvi bejegyzésnek a házasulok családi és utónevét és állását is tartalmaznia kell. Ezekhez képest a férjes nő férjének a házassági anyakönyvbe bejegyzett nevét viseli; használhatja ezt a nevet férjének halála után annak özvegye is, az elvált nem vétkes nő pedig férje nevét az 1894. évi. XXXI. t.-c. 94. §-a és az ennek alapján kifejlődött birói gyakorlat értelmében a házasság felbontása után is megtarthatja, ha a bíróság a nőt az elvált férje nevének viselésétől el nem tiltotta. Kétségtelen ezekből, hogy az a nő, aki a házassági viszonyból kifolyóan férje nevét használja, minthogy ezzel törvényileg biztosított jogát gyakorolja, azon a cimen, mert más családi és utónevet visel mint amelyek születési anyakönyvébe be vannak jegyezve, az 1894. évi XXXIII. t.-c. 44 $-a alapján nem vonható felelősségre ; de másrészt kétségtelen az is, hogy abban az esetben, ha a nő születési anyakönyvébe bejegyzett családi és utónév helyett más nevet használ anélkül, hogy erre a házassági viszonyból kifolyóan jogositva lenne, az idézett 44. §-ban körülirt anyakönyvi kihágás tényálladéka fenforog. Minthogy pedig M. Zs. a kir. járásbiróság megállapítása szerint nem a születési anyakönyvébe bejegyzett családi és utónevét, hanem özv. M. S.-né nevét anélkül, hogy arra jogositva lett volna, vagyis jogosulatlanul használta, s minthogy a név használata egyértelmű annak viselésével, nyilvánvaló, miképp vádlott a terhére rótt anyakönyvi kihágás vádja alól a kir. járásbiróság Ítéletében felhozott indokokból nem volt felmenthető. A gyulai kir. törvényszék azzal, hogy a sértettként fellépett özv. B. G.-né szül. M. M.-tól a sértett minőségét megtagadva, ennek alapján a nevezett nő részéről a kir. járásbiróság felmentő ítélete ellen használt felebbezést visszautasitotta, szintén a törvényt megsértette. A névnek mint a személy megjelölésére és a családi hozzátartozás felismerésére szolgáló jelnek az állami élet és a jogrend szempontjából való fontossága kitűnik már abból, hogy az 1894. évi XXXIII. t.-cikk 38. §-a szerint minden embernél a családi és utónév a születési anyakönyvbe bejegyzendő, s hogy ezen törvény 44 §-a más családi és utónévnek, mint a születési anyakönyvbe bejegyzettnek, használatát a 83. §-ban megállapított büntetés terhe alatt tiltja. De a magánjogi jogviszonyokban is rendkívül nagy fontossággal bír a név, amennyiben azzal nyer megjelölést viselőjének a személyisége; s amennyiben a jogügyleteknél és a jogszerzésnél ezek alanyai legbiztosabban neveik után ismerhetők fel. Ebből következik, hogy a név védelme a személyiség védelme, s hogy minden személyt a saját nevéhez való jog megillet, melynek természetszerű folyománya az, hogy más ugyanazt a nevet jogtalanul nem használhatja. Kétségtelen ezekből az is, hogy valaki nevének más által való jogosulatlan használata a név jogos viselőjének jogait sérti, vagy legalább veszélyezteti; hogy tehát a név jogos viselője annak bitorlása által a Bp. 13. §-ának hatodik bekezdése értelmében jogaiban sértettnek tekintendő. Minthogy pedig a fenforgó esetben nem vonatott kétségbe, hogy a feljelentőként szereplő özv. B. G.-né a M. családi nevét jogosan viseli; s hogy a feljelentett M. Zs. ezt a nevet bitorolja, nyilvánvaló, miképp a törvényszék a nevezett feljelentőtől a sértett minőségét és a felmentő itélet elleni felebbezés jogát csak a törvény megsértésével tagadhatta meg. Mindezeknél fogva a koronaügyész perorvoslatát alaposnak felismerni és a kétrendü törvénysértést megállapítani kellett. Annak kimondása, hogy a jelen határozat a felekre nézve nem bir hatálylyal, a Bp. 442. §-ának utolsó bekezdésén alapul. A B. T. K. 215. szakaszában meghatározott hamis tanuzás tényálladéka akkor is fennforog, ha az, aki polgári ügyben annak lényeges körülményére nézve tett és esküvel megerősített hamis vallomását az eskü szentségére és a hamis eskü következményére való kijelentése után eszközölt ismételt kihallgatása alkalmával fenntartja ; habár ezen ujabb vallomására való megesketése a felek előállítása folytán mellőztetett is. A m, kir. Kúria (1908. ápr. 1. 2,492/1908. B.) következő végzést hozott: A koronaügyész perorvoslata alaposnak találtatván, kimondatik, hogy a Btk. 215. §-ában meghatározott hamis tanuzás tényálladéka abban az esetben is fennforog, ha az, aki polgári ügyben, annak lényeges körülményére nézve tett és esküvel megerősített hamis vallomását az eskü szentségére és a hamis eskü következményeire történt figyelmeztetése után eszközölt ismételt kihallgatása alkalmával fentartja ; habár ezen ujabb vallomására való megesketése a felek elállása folytán mellőztetett is. Megsértette tehát a törvényt a marosvásárhelyi kir. itélő-