A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 22. szám - Német birodalmi törvényjavaslat az ipartörvény módosításáról. 7. [r.]

JOGESETEK TÁRA FELSŐBÍRÓSÁG! HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK Melléklet a Jog 22. számához. Budapest, 1908. május 31. Köztörvényi ügyekben. A kir. Kúria 81. számú polgári döntvénye. «Abban az esetben, ha a per bírósága a végrehajtást róm. kath. plébánia nevén álló ingatlan állagára rendeli el, a telekkönyvi hatóság a végrehajtási zálogjog bekebelezése iránti megkeresést az 1881 : LX. t.-c. 136. §-ának második bekezdése értelmében telekkönyvi akadály miatt megtagadhatja-e ?» (a 7,633/1907. sz.-hoz.) Határozat. Ha a per bírósága a kielégítési végrehajtást róm. v. gör. kath. plébánia nevén álló ingatlan állagára rendeli el, a telekkönyvi hatóság a végrehajtási zálogjog bekebelezése iránti megkeresést az 1881 : LX. t.-c. 136 §-ának második bekezdése értelmében telekkönyvi akadály miatt köteles megtagadni. Indokok: Hazai törvényeink, valamint legfőbb felügyeleti joguknál fogva királyaink is mindenkor szigorúan ó'rködtek a felett, hogy a kath. egyházi javak alapítványi jellegükhöz képest eredeti rendeltetésüktől el ne vonassanak s mindenkorra épségben fentartassanak. E célból alkottattak ama számos, elvi szempontjaikban a gyakorlat által is követett törvények és törvényes szabályok, melyek az egyházi javak elidegenítését (elfoglalását, eladását, elcserélését, elzálogosítását, vagy egyébkénti megterhelését) következetesen és nyomatékosan tiltják, azzal a szigorú sanctióval, hogy az e törvénybe ütköző jogügyletek érvénytelenek, és az elidegenített egyházi javak birtokosaiktól visszavétessenek a nélkül, hogy az előbbi állapotba visszahelyezést a pénz, vagy egyéb érték visszaadásától tennék függővé. Ide tartoznak az 1435: XXI. t.-c. (mely az elidegenítésről «absque speciali mandato regio» szól), az 1439: XXI. t.-c, az 1550: XX. t.-c. (mely a visszaszerzést a főpapoknak hagyja meg «authoritate regia>), az 1559: hl. t.-c, az 1589: XXXI. t.-c. (oppignorata autem redimere el ordini ecclesiastico reddere dignetur sua majestas, juxta pubiicas constitutiones praecedentium annorum) az 1526 : XXIII. t.-c. 1. §. infine. Kiváló fontosságú az 1567 : XXXI. t.-c, melynek 9. §-a az elidegenített (zálogba adott vagy eladott) egyházi javaknak a Felség általi visszaszerzését rendeli és hozzá teszi: «et qui pro eis pecuniam mutuarunt, querant ab eo, cui mutuum dederunt,* 12. §-a ily törvénybe ütköző cselekményektől a főpapokat és másokat is eltilt és kijelenti (13. §.), hogy az ily törvényellenesen létrejött jogügyletek érvénytelenek; végre: H. K. í. R. 10. c. 3. §. II. R. 45. c. 1. §. és 51. c. 1. §. Az egyházi javak elidegenithetésének tilalma tekintetében sem hazai iróink közt, sem a gyakorlatban nem volt és ma sincs számbavehető nézeteltérés. Frank Ignácnak tanítása szerint «az egyház javait sem zálogul, sem örökre eladni, sem akármiféle javait kisebbíteni nem szabad.* (Osztó igazság L 130. §. 3.) Wenzell: «az egyházi javadalmakhoz tartozó jószágok . . közforgalom tárgyai nem lehetnek.* (Magy. és erd. mag. j. rendsz. I. 336. 1. 148.), Kövy, Fogarassy (49. §. végén), Récsy (Magyarország közjoga 228. 1. 3.), Kőnek : Egyházjogtan kézikönyve 7. kiad. 216. 1., Szeredy : Egyházjog 3. kiad. II. kötet 1,639 1., Boncz Ferenc : A valláskörüli felségjogok 154. és köv. I., Dósa: Erdélyhoni jogtudomány 1,861.2. könyv — 178. §. 231. és köv. 1. Már a «holtkéz» elnevezés is tudvalevőleg onnan vette eredetét, hogy a törvények tilalmánál fogva az egyházi javak soha el nem idegeníthetők, «ame!y jószág kézről-kézre nem mehet, hanem örökké egy kéznél marad, az már adás-vevés tekintetében mintegy megsemmisült.> így Frank: id. m. 129. és 206. I. Hogy a kath. lelkészségeknek (plébániáknak), mint a katholikus egyház szerves intézményeinek javadalmai, tehát az öszszes azokhoz tartozó .ingatlanok szintén egyházi vagyontárgyak, melyek mint ilyenek f legfőbb kegyúr felügyelete alatt állanak, kétséget nem szenved, reájuk tehát teljes mértékben alkalmazandók az idézett elidegenítési tilalmak. Ami különösen az egyházi javaknak kölcsönök általi megi terhelését illeti, jelenleg az a gyakorlat áll fenn, hogy ily kölcsönszerződések kötéséhez, hogy azok teljes joghatálylyal bírjanak, 40 ezer K.-ig, hasznos beruházások esetében pedig 80 ezer K.-ig a jóváhagyást átruházott hatáskörben a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter adja meg és pedig: Érseknél a káptalan meghallgatása mellett. Megyés püspöknél a káptalan és az illető érsek, mint metropolita meghallgatása mellett, székes káptalanok cs társas káptalanoknál a megyés püspök, illetve megyés püspök meghallgatása mellett, papnevelő-intézeteknél a káptalan, ha van, és a megyés püspök meghallgatása mellett, a pannonhalmi főapátnál a rendi konvent hozzájárulása mellett; és végre a vallásalap kegyurasága alá tartozó plébániáknál. A 40 ezer, illetve 80 ezer K.-t meghaladó kölcsönszerződések érvényes megkötéséhez ezekben az esetekben mindenkor 0 Felségének mint legfőbb kegyúrnak jóváhagyását kell kérni. A magánkegyuraság alá tartozó plébániáknál és egyházközségeknél, eltekintve az esetleg létező autonóm szervezeti szabályoktól, a jóváhagyást általában a kegyúr és a megyés püspök adja meg. Azokban az esetekben azonban, midőn egyes plébániák vagy hitközségek kölcsöneikhez miniszteri jóváhag) ást kértek, igy különösen, midőn a hitelező pénzintézet azt kikötötte, ezek a kölcsönügyek ugy tárgyaltatnak, mint a királyi adományozásból javadalmat élvező főpapok vagy káptalanok kölcsönügyei. Az ezen kölcsönök felvételére, illetőleg az egyházi javadalmak azok által való megterhelésére vonatkozó különös eljárási szabályok és feltételek felsorolása e döntvény feladatkörén kivül esik. Ki kell azonban emelni, hogy az ily kölcsönök mindenkor csak a terhelt javadalom jövedelméből törleszthetŐk s azok törlesztésére maga az egyházi javadalom állaga el nem idegeníthető. Jogi természetüket tekintve az egyházi javak tilalmára vonatkozó törvények, mint közcélok szolgálatában állók, a közjog keretébe tartoznak, reájuk tehát az idevonatkozó jogelvek nyernek alkalmazást. Ezek szerint az egyéni akarat a közjogi törvények uralmának feltétlenül alá van rendelve, mely azoknak kényszerítő erejével szemben teljesen hatálytalan. Jus publicum privatorum pactis mutari non potest. A közjogban gyökerező jogról lemondani nem lehet, s a benne rejlő kényszerrel szemben a felek minden törekvése, mely annak meghiúsítását célozza, sikertelen. Amennyiben tehát az ilyen törvény az állandóan követett ellenkező gyakorlat által érvényét aem vesztette, az ellenére létrejött cselekmény, mintha meg sem történt volna, a célbavett jogeredményt elő sem idézheti. Önként értetik, hogy ily törekvések, mint a törvény által feltétlenül megvédendő közérdeket sértők birói segélyben nem részesíthetők, s ha az mégis megtörtént volna, következményei, mint az állam jogrendjét veszélyeztetők, fenn nem tarthatók, mert ellenkeznék a közjog sarkalatos elveivel, hogy annak abszolút kényszerítő rendelkezéseit a magánfelek egyéni érdekeik érvényesítése céljából bármi módon meghiúsítsák s ezzel azokat közcélt szolgáló rendeltetésüktől megfosszák. Az előrebocsátottakból kitűnik, hogy a fenforgó vitás elvi kérdés egyedül a telekkönyvi szabályok szerint el nem dönthető. Az itt szóbanforgó és döntő jelentőségű telekkönyvi akadály meghatározásánál sem lehet a szorosan vett telekkönyvi szabályok korlátai közt maradni, mert kétségtelen, hogy ezektől eltekintve, minden abszolút törvényen alapuló elidegenítési és terhelési tilalom oly telekkönyvi akadályt létesít, melyet a bíró hivatalból is mindenkor figyelembe venni tartozik a nélkül, hogy annak külön telekkönyvi kitüntetése szükséges volna. Ami már a