A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 22. szám - Német birodalmi törvényjavaslat az ipartörvény módosításáról. 7. [r.]

86 A JOG feltett kérdést közvetlenül telekkönyvi szempontból illeti: szabály, hogy oly esetben, midó'n valamely bejegyzést telekkönyvi akadály gátol, a telekkönyvi hatóság azt megtagadni köteles ; áll ez akkor is, midó'n a bejegyzést a per birája rendelte el (végrehajt, törv. 136. §.). Kétség csak az iránt támadhat, vájjon helye van-e a megtagadásnak akkor is, midőn a per bírája a telekkönyvi ak adályt, mely feltétlen törvényes tilalmon alapszik, ismerte, mire határozott igen-nel kell válaszolni. A megkeresett telekkönyvi hatóság eljárására nézve ugyanis teljesen közömbös az a körülmeny, hogy a per birája, ki a törvényes tilalomba ütköző' bejegyzést elrendelte, ismerte-e a fennálló telekkönyvi állapotot vagy sem, (igy különösen a végrehajtási zálogjog bekebelezésének elrendelésénél), mert eltekintve attól, hogy a szóbanforgó közjogi tilalmi törvény megtartására a közhatóságok és egyesek feltétlenül kötelesek, hogy tehát az abba ütköző' birói tévedés következményeihez saját eljárásukkal segédkezet nem nyújthatnak : minthogy annak megbirálására, hogy fenforog-e a telekkönyvi akadály vagy sem, első sorban maga a telekkönyvi hatóság illetékes, ebből önként következik, hogy azt a per bíróságának rendelkezésétől is függetlenül kell eldöntenie, mit az 1881 : LX. t.-c. 136. §-ának az a szabálya is megerősít, mely szerint annak megbirálását, forog-e fenn telekkönyvi akadály vagy sem, «a megkeresett telekkönyvi hatóságnak tartja fenn. A jogossági alapelvnél (legalitás) fogva a telekkönyvi hatóságnak kötelessége megvizsgálni, hogy a megkereső bíróság bir-e a törvénynek értelmében hatáskörrel a kérdéses ingatlanra vonatkozó rendelkezés tekintetében. Ami már a kath. egyházi javakra vonatkozó s a forgalomkivüliségen aiapuló telekkönyvi akadály szempontját illeti, annak kettős kizárólagos ismérve: egyrészt a telekkönyvbe bejegyzett ingatlannak oly megjelölése (körülírása), mely annak rendeltetését tünteti fel, másrészt az arra vonatkozó törvényes elidegenítési tilalom. Midőn ugyanis az elidegenítési és terhelési tilalom nem az egyéni akaratban, hanem a törvényekben gyökerezik és a telekkönyvi bejegyzés tárgya oly ingatlan, melynek már magából a telekkönyvi megjelöléséből kétségtelenül felismerhető az a jogi minősége, hogy közforgalom tárgyát nem képezi, az elidegenítési és terhelési tilalomnak, vagy mi ezzel egyértelmű,a közforgalmonkivüliségnek külön kitüntetése teljesen felesleges. Hazai jogunk szerint a kath. egyházi javakon kívül ilyenek a koronajavak is, melyek az országgyűlés beleegyezése nélkül a magyar szent koronától «semmi szin alatt* el nem idegeníthetők (Wenzell id. m. I. 350. 1.) Ha tehát az elidegenítési és terhelési tilalmat maguk a törvények szabják meg, s az ingatlannak, mint közforgalmon kívül állónak a telekkönyvből nyilván felismerhető, attól elválaszthatatlan minősége kétségtelenné teszi, hogy ama törvények oltalma alatt áll, akkor minden jogi előfeltételnek elég van téve abból a célból, hogy azt mind a biró, mind a magánfél, mint feltétlenül kényszerítő korlátot figyelembe vegye, anélkül, hogy annak külön feljegyzése megkívántatnék. Minthogy pedig abban az esetben, midőn a telekkönyvben valamely ingatlan, a róm. vagy gör. kath. plébánia tulajdonául van bejegyezve, ebből kétségtelenül kitűnik, hogy az ekként megjelölt ingatlan a közforgalmon kivül álló egyházi javakhoz tartozik, melyekre nézve az elidegenítési és terhelési tilalom, mint telekkönyvi akadály abszolút hatályú törvényekben gyökerezik, melyeket a telekkönyvi hatóság mindenkor hivatalból köteles figyelembe venni. Ezeknél fogva ki kellett mondani, hogy abban az esetben, ha a per bírósága a kielégítési végrehajtást a róm. vagy gör. kath. plébánia nevén álló ingatlan állagára rendeli el, a telekkönyvi hatóság a végrehajtási zálogjog bekebelezése iránti megkeresést az 1881. évi LX. t.-c. 136. §-ának második bekezdése értelmében telekkönyvi akadály miatt megtagadni köteles. Kelt Budapesten, a kir. Kűria polgári szakosztályainak 1908. évi március 20-án tartott teljes üléséből. Hitelesíttetett az ugyanazon évi április 29-én tartott teljes ülésben. Oberschall Adolf s. k., a kir. Kúria elnöke; Födi Károly dr. s. k., kir. kúriai tanácsjegyző, törvényszéki biró. Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. Az 1895: XXXVII, t.-c. 21. szakasza akként rendelkezik, hogy a szabadalom megsemmisítése esetén ugy tekintendő, mintha meg sem adatott volna, ezért aki szabadalmából kifolyólag jogai biztosítására, akár jóhiszeműen is, zárlatot eszközöl ki, szabadalmának megsemmisítése után, a zárlat következményeiért kártérítés cimén felelősségre vonható. A m. kir. Kúria (1908 márc. 26. 7,537/1907. sz. a.) következő Ítéletet hozott: Mindkét alsóbiróság Ítéletét megváltoztatja, az alperes kártérítési kötelezettségét a felperessel szemben megállapítja és az alsóbiróságoknak a perköltségről szóló rendelkezései hatályon kivül helyezésével, az elsőbiróságot oda utasítja, hogy az esetleg szükségesnek mutatkozó bizonyítás felvétele után, hozzon a kártérítés mennyisége kérdésében a perköltségre is kiterjedő Ítéletet. Egyúttal a felperesi ügyvéd felebbezési munkadiját és kiadását a felhasznált bélyeggel együtt megbízójával szemben 64 K 30 f-ben megállapítja. indokok : A felperes keresetét arra alapítja, hogy az alperes az 1898. évi december hó 12. napján 13,107. sz. a. cipőfényező találmányára kieszközölt szabadalmi jogának állítólagos bitorlása miatt, ellene 1904. évi augusztus hó 15. napján büntető eljárást tett folyamatba, amelynek rendén a felperes által forgalomba hozott cipőfényesito árukra és azok anyagára 1904. évi augusztus hó 16. és 17. napján zárlatot foganatosíttatott; minthogy azonban az alperes által kieszközölt szabadalom a m. kir. szabadalmi hivatal birói osztályának 1904. évi december hó 2. napján 11,633. sz. a. hozott Ítéletével találmányi jelleg hiánya miatt megsemmisíttetett, következően az alperes ellene jogellenesen eszközölte ki a zárlatot, annálfogva a zárlat által szenvedett kárának megtérítését az alperestől követelni jogosult. A felperes ama tényállításai, amelyekből követelését származtatja, a becsatolt hivatalos iratok tartalma és az alperes beismerése alapján valóknak bizonyulván, eme tényállás alapján a m. kir. Kúria mindkét alsóbiróság Ítéletének megváltoztatásával az alperes kártérítési kötelezettségét megállapitandónak találta; mert az 1895. évi XXXVII. t.-c. 21. §-a, tekintet nélkül arra, hogy a szabadalmat kérő a bejelentés idején tudatában volt-e vagy sem annak, hogy a szabadalmazni kért találmány, találmányi jelleg hiánya miatt a szabadalom elnyerésére nem alkalmas, akként rendelkezik, hogy a szabadalom megsemmisítése esetén ugy tekintendő, mintha meg sem adatott volna ; következően az alperes által kieszközölt, de utóbb az illetékes biróság állal találmányi jelleg hiányából megsemmisített szabadalom már eredetileg hatálytalan volt. Minthogy pedig az 1895. évi XXXVII. t.-c. 8. §-a a szabadalom tulajdonosának a szabadalmazott találmány készítésére és forgalomba hozatalára kizárólagos jogot csak a szabadalom jogos fennállásának idejére biztosit, az alperes azonban a zárlatot egy alapjában érvénytelen és jogilag fenn nem állott szabadalom alapján, következésképpen nyilvánvalóan alaptalan igény biztosítására jogellenesen eszközölte ki, annálfogva az alperes a zárlat következményeiért felelős és ebből folyóan a zárlat által a felperesnek okozott kárt megtéríteni tartozik. A kártérítés mennyisége kérdésében az alsóbiróságok nem határozván, e részben az elsőbiróságot megfelelő eljárásra és a perköltség viselésének kérdésére is kiterjedő határozat hozatalára kellett utasítani. Bűnügyekben, Az eskü letételét a következményekre való figyelmeztetés dacára törvényes ok nélkül megtagadó tanura a Bp. 195. szakaszában megállapított büntetés csak az esetben szabható ki ha az eskü letétele előzőleg tényleg el is rendeltetett. A m. kir. Kúria (2,712/B. 1908. sz. a.) következő végzést hozott : A koronaügyész perorvoslata alaposnak találtatván, kimondatik, hogy a tanú ellen az eskü letételének törvényes ok nélkül való megtagadása miatt pénzbüntetés, illetőleg letartóztatás a Bp. 195. §-a értelmében csak abban az esetben alkalmazandó, ha tanú megesketése elrendeltetett. Megsértette tehát a törvényt a galgóci kir. járásbíróság