A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 22. szám - A gyilkosság és emberölés. 3. [r.]

A JOG 180 A §. előírja, hogy ugyanazon végrehajtást szenvedő ellen ugyanazon foglalás folytán, vagy ugyanazon tárgynak többszöri lefoglalása folytán beadott több igénykereset együttesen tárgyalandó és döntendő el. Ezen rendelkezésnek nyilvánvaló célja, hogy valamennyi érdekelt fél érdekében a költség csökkentessék. Éppen ezen célból és miután különben is az alapügy a végrehajtás, a §-t kiegésziteni véljük oly értelemben, hogy egy alkalommal többek ellen toganatositott végrehajtás esetében az igénylő egy keresettel igényelhesse a lefoglalt ingókat, továbbá, hogy egy végrehajtási foglalás esetében, ha a lefoglalt ingókra többen támasztanak igényt, ugyancsak egy keresetben érvényesíthessék. (Folyt, köv.) A gyilkosság és emberölés. Irta TÓTH LÁSZLÓ dr., budapesti kir. Ítélőtáblai tanácsjegyző, (Folytatás.)*) V. Az olasz jogfejlődés. A longobárd jog - amelynek az uralma az olasz jogfejlődés első korszakát képezte különbséget tett a királyi parancsra, továbbá a szándékosságból, véletlenségből, önvédelemből, valamint titokban elkövetett ölési deliktumok között. A longobárd büntetőjog — az ölési cselekményeknél — súlyosító körülmények vette, ha valaki a templomban, a királyi udvarban, avagy a közbéke és a köznyugalom föltűnő meg zavarásával követte el.27) A legsulyositóbb körülmény az volt, ha valaki a megölt egyén holttestét elrejtette, vagy megsemmisítette. Az emberölés ezen esete — amelyet a longobárd edictum homicidium in abseonse perpetratumnak nevezett — már közel járt a gyilkosság valódi fogalmához, mert a tettesnek ama — folytatólagosnak tekinthető — cselekménye, amelylyel a holttest eltüntetését idézte elő, illetve kísérelte meg, csak erősebb kifejezésre juttatta a tervszerűséget, az előre megfontolást. Ezen elméletet, illetve distinkciót, tovább fejlesztette a II. Henrik rendelete, amelyben a homicidium dölosumoty amely alatt valakinek az álnok módon történt megöletését («modo furtivae mortis aliquem pcremerit») értette — föltétlen halálbüntetéssel és vagyonvesztéssel büntette s ezzel az ölési deliktumok közül, a gyilkosságot kiemelte. fi) A középkori olasz büntetőjog fejlődésének a második korszakát a városi statutumokban találjuk, amelyek a longobárd jog alapján többnyire azonos elvek szerint fejlődtek. Ezen fejlődésnek a jellemző oldalát az ölési deliktumok különböző eseteinek az elhatárolásában, valamint a gyilkosság fogalmának — a longobárd jognál is szabatosabb, bár nem egészen tökéletes — meghatározásában kell keresnünk. A longobárd büntetőjog — mint föntebb emiitettük — a gyilkosság tényálladékát az alattomosságban kereste, amelyben már megvolt az előre megfontolás fogalma, de, amely nem volt megfelelő kifejezés, miután - per speciem — voltaképen ravasz fondorlatot jelentett. A városi statútumok közül a genuai statútum (1143), már erősebben fejezi ki a még mindig emberölésnek nevezett gyilkosság fogalmát, midőn azt akként állapítja meg, hogy «homicidium, quod specialitcr et mcditativc commissum erat, mortis poena puniatur»a") E meghatározásból azt látjuk, hogy a genuai statútum a kii Ionos megfontolást teszi a gyilkosság alaptényálladékává amivel — lényegileg helyesen jelzi ugyan a gyilkosságnak a megfontolásban rejlő voltaképeni fogalmát, de amely megjelölésben a «megfontolás» (illetve: megfontolva, «meditative») kitétel még mindig helytelen, a pracmeditative kifejezés helyett *) Előző közlemény a 21 számban •4) Tit. X, L. V. Dec Greg. IX. <-De bis, qui filios occiderunto. Tit. XI. «De infantibus et languin dis expositis.» — Tit. XII. «De homicidio voluntario et casuali ss) Lombardi, i. m. III. k. 98. 1. ff) d 6. X. de immun, eccles. Innocenti III. c. 6. C 17 qu. i c. 3. C. 36. qu. 1. ") R o t. 1.. 13., 36 , US.. 163 , 200., 203. - L i u t p r. 17., Nagy Károly- 20. A bergamoi statútum (I220)aö) a gyilkosságot ((homicidium tractatim perpetratumnak» nevezi, amelyet «ex modo et qualitate interíectionis et indiciis praecedentibus» kell megítélni. A «tractatim» kitétel elnyújtott, hosszas, lassú cselekvést jelent s még közelebb áll a praemeditatió valódi fogalmához, mint a genuai statútum; az «indiciis praecedentibus» kitétel pedig a a tractatim» kifejezést erősbbiti. A többi városi statútum közül figyelmet érdemel a veronai (1228), amely a 85. fejezetben a homicidium non praemeditaiumot emlegeti, azonban a homicidium praemeditatumról, kifejezetten, sehol sem szól. A parmai statútum (1237) az aappensata interfectio kifejezést használja a gyilkosság fogalmának a kifejezésére ; ehhez hasonló a parmai (1347) statútum ((homicidium, quod fit appensatev, valamint a carpi-'x statútum (1353) ((homicidium deliberate et appensate commissum* kifejezése is. A novarai statútum (1277) (.(homicidium ex propösito commissum*, a pistojai (1296) «studióse i?iterfícere»} a moucalieri (1475) (dnterfectio meditatar>, a ravennai (1480) ((homicidium animo pensatov kifejezést használ. A gyilkosság valódi és szabatos fogalma már csaknem megvolt a bresciai és a flórenci statutumokban, amelyek közül az előbbi (1584) ((homicidium praemeditatumot», az utóbbi (1415) pedig astudiose et praemeditate pcrcutere» kifejezéseket használ. A dhomicidiumn szó használata alkotta ama hajszálat, amely e két utóbbi definíciót a gyilkosság igazi fogalmától, illetve helyes elnevezésétől elválasztotta. Ami magát az emberölést illeti, arra nézve sem találunk egységes szankciót a statútumok büntetőjogában. Míg a gyilkosság büntetése a halál volt, addig az emberölést vérdijfizetéssel30) testi büntetéssel31) halállal, vagy gályarabsággal3-) büntették. y) A középkori olasz jogfejlődésnek az újkorba is átmenő utolsó fázisa: a praktikusok működése volt. A statutumjog kifejlődése (Brescia, Flórenc) óta már nem a gyilkosság fogalma, hanem helyes elnevezése, illetve az ölési deliktumok közül való kiemelése s sui generis delictummá tétele forgott szóban. Ama vékony választóvonal, amelyet a brtsciai és a flórenci statútum definíciójában láttunk: a praktikusok korában eltűnik s az ((assassinium* uj kifejezésének a latin jogi nyelv terminus technikusai közé való beiktatásával, a gyilkosság preciz fogai mának megállapítása betetőzést nyer. Clarus volt az, aki a praktikusok között először emiitette az assassinium fogalmát, «Receptae seutentiae» cimü, korszakalkotó munkájának V. szakaszában. Szerinte az előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés, illetve az assassinium, az orgyilkossághoz hasonlít. Ezen hasonlósággal Clarus a premeditáció fogalmát igyekszik erősbbiteni. A gyilkosság lényeges tényálladéka: a propositum, vagyis midőn valaki «aggreditur alium praevia animi deliberatione ex intervallo praecedente et illum interfecit.» A gyilkosságról szólva, fölemlíti, hogy a legszigorúbb büntetésekkel sem lehet annak a számát csökkenteni, mert «quotidie videmus etiam ex levissimis causis homines trucidari.»3:i) Az ölési cselekményeket az azokat kisérő körülmények szerint kell elbírálni s a gyilkosságot éppen azért, mivel menthetetlen okból követtetik el, a legszigorúbban kell büntetni. fáriuaeius az animus occidendi és az animus deliberatus occidendi közötti különbséget abban találja, hogy az animus occidendi nemcsak a gyilkosságnál, hanem a veszekedés közben és a dolus-szal elkövetett emberölésnél is előfordulhat.34) A gyilkosság büntetése a halál volt, tekintet nélkül arra, 2b) Sercnissimae Civitatis Genuensis statuta poenalia. Genuae, 1540. -9) «Statuta Urbis Bergamensis.» IX. 6. 30) L a veronai, susai, spaletói, fermói statútumokat. 31) L. a genuai statútumot. 33) A milanói bírói gyakorlatban. (Clarus, V. c. 3.) 3S) H o m i c i d. bev. 3<) Ou. 126. t. 14 num 10.