A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 22. szám - A békebiróság intézménye Angliában. 3. [r.]

yy - ' A J hogy vájjon a tettes nobileshez, vagy a plebshez tartozott.35) Ha pedig a gyilkos kegyetlenséggel hajtotta végre a tettet, akkor minősitett halálbüntetéssel sújtották.38) Az atyaggyilkosság oly súlyos bűncselekmény volt, amely sohasem évült el.37) Gaudinus szerint, «aki mást injuria et industria insidiaverit et occiderit,» halállal büntetendő; ezen büntetés alól azonban mentesül az, aki «sine dolo hominem occidit.») Az ölési deliktumok elbírálásánál azoknak az inditó oka veendő alapul, mert: «delictum ex animo et stúdiósé commissum punitur ordinaria poena; si pro illo delicto certa poena non sit ibi determinata, tunc imponitur poena consueta; si autem delictum non ex animo, sed negligentia, vei culpa commissum est, impunitum esse non debet tale maleíicium, sed mitius puniri debet.» Arretinus nTractatus de maleficiis-n cimü munkájában a következőképpen indokolja meg a büntetési fokozatokat: «Et appensate: Ista verba apponuntur, quia major poena imponitur, quando quis appensate et deliberate deliquit quam ex abrupto, vei in rixa, vei calore iracundiae, vei impetu, vei casu.» De Belvisio a cselekmény inditó oka szerint állapítja meg a büntetés jellegét. így azon cselekmények, amelyeket valaki «cum calore iracundiae et sine detrimento injuriam passi» követett el, «per poenitentiam revocari possunt», ilyen pl. a «repudium missum uxoris per maritum, vei e contra.w Azon cselekmények pedig, amelyek «fiunt calore iracundiae cutn detrimento injuriam passi, ut vituperium factum, vei dictum alicui et tale per poenitentiam non purgaturw.39) Ide tartozik a gyilkosság és az emberölés is. Decianus «Tractatus criminalis»-ában4t>) az előre megfontolt szándékot praemeditatio, propositum, tractatus, appensamentum, elnevezésekkel jelöli meg. Az emberölés egyes esetei pedig — munkájában — a következők; homicidium ex proposito, ex consulto, e voluntate, e judicio, ex instituto, e studio, homicidium praemeditate, de industria, data, opera et appensate commissum. Bartolus szerint41) a szándékosság kétféleképen nyilvánulhat meg, u. m. insultando, midőn valaki az ellenfélnek nekiesik, vagy pedig proditorie, midőn az ellenfélnél behizelgi magát s annak a barátságos bizalmával visszaél. Az ölési bűncselekmények fölosztásánál is ebből a szempontból kell kiindulnunk. Ha azonban «inter duos simul instantes oritur subito rixa, seu propter verbum nóvum, vei contentionem noviter emergentem, seu propter ebrietatem. ... in illo maleficio non potest dici insultus commissus, nec potest dici factum proditorie, sed impetu et ri.ra.n fíossi?is munkája («Practica criminalis») azért nevezetes, mert abban kijelenti, hogy «az emberölés enyhébben büntetendő, ha a tettest harmadik személy cselekménye provokálta. » ia) Casonus szerint, az emberölést előre megfontolt szándékból, merő veszekedésből, vagy pedig véletlenségből lehet elkövetni.43) Ily esetekben fontossággal bir annak a megállapítása, hogy a bűncselekmény valamely lelki zavar («perturbatione aliqua animi) folytán, vagy pedig meggondolva és szándékosan (cogitato et consulto) követtetett e el ? Ha Idus szerint, akik «fölindulásukban, azaz nem megfontolva és megfontolva és meggondolva, hanem meggondolás nélkül, hirtelen mozdulattal (subito motu) követték el a bűncselekményt (az emberölést), azok nem büntethetők, mert do351 «Variarum quaestionum et communium opiniorum criminalium», qu. 19. n. 20. »•) U. o. qu. 18. n. 73. 37) U. o. qu. 10. n. 29. se) oDe homici diariis», num. 4. 89) «Practica crimir.alis», I. 3. 10. 40) IX. 29. num. 2. és Kohler: «Studien aus dem Strofrecht.), VI. k. 715. I. 4,j Kohler i. m. 711, *') U. ott 71M. ") U. ott 712. OG 181 lusuk kisebb, mintha megfontolással követték volna el azt, mert az már nagyobb dolus.» Végül megemlítjük még Blanest, aki szerint a szándékosan és a megfontolva elkövetett emberölés súlyosabban büntetendő, mint az, amelyet veszekedés közben követett el valaki. A cselekmény előre megfontolt volta azonban sohasem vélelmezhető, hanem mindenkor bebizonyítandó és igazolandó a «qualitas pensamenti.a Mint a föntebbiekből látjuk, a praktikusok kétségtelen érdeme abban áll, hogy a gyilkosság, illetve az előre megfontolt szándék fogalmát sikerült teljesen tisztázniok. VI. A középkori francia büntető jogban — eleinte — semmi különbség sem volt a gyilkosság és az emberölés fogalma között, amelyet a «homicide» szóval jelöltek. Később is csak a büntetések alkalmazásánál tettek különbséget a két fogalom között, amennyiben a még mindig homicide-nek nevezett gyilkosságot minősitett, az emberölést pedig egyszerű halálbüntetéssel büntették. Kétségtelenül az olasz praktikusok hatása alatt fejlődött ki az újkor elején az «assassinat» és a «meurtre» fogalmaamely — tudvalevőleg — a jelenleg érvényben levő btk.-ben is helyet foglal. VII. A középkori belga jog az ölési cselekményeket két csoportba osztotta, u. m. a súlyos és a magánjogi jellegű bűncselekmények csoportjába. Az előbbihez tartozott: az atya- és a gyermekgyilkosság s a mérgezés, az utóbbihoz pedig: a gyilkosság és az emberölés ; ez utóbbiaknak a szabatos meghatározását sehol sem találjuk ugyan, de annyit megállapíthatunk) hogy gyilkosságnak a kegyetlenkedéssel elkövetett emberölést' tekintették.^) VIII. A spanyol jog egyik legnagyobb tekintélyű forrása, a-Las partidosn volt az első, amely a gyilkosság fogalmát elválasztotta az emberölés fogalmától s az előbbinek a kritériumaként az előre megfontolt szándékot és az alcvosiát állította foiy*) Az emberölésnek három nemét különböztette meg a törvény. Ezek voltak : a jogos, a véletlen és a bűnös emberölés. A véletlen emberölést kétféleképen lehetett elkövetni, u. m. gondatlanságból, és tudatlanságból. Megemlítjük még, miszerint a gyilkosság fogalma a spanyol jogban előbb fejlődött ki, mint akár az olasz, akár a francia jogban. Megállapíthatjuk továbbá azt is, miszerint az eddig tárgyalt jogrendszerek közül, szintén a spanyol volt az, amely az emberölés nemeit a legjobban precizirozta. (Folyt, köv.) A békebitóság intézménye Angliában. irta REICH PÉTER KORNÉL, budapesti törvényszéki alapítványi joggyakornok. (Folytatás.) Angliában a selfgovernement tisztviselőit minden fokban a király nevezte ki és bocsátotta el. A királyok sem nem akartak, sem nem mertek nagy hatalmat a békebirák kezébe adni, hogy ha esetleg a királylyal ellentétes állásponton volna, - ne kelljen saját emberét elbocsátani. Az elbocsáthatóság és a fegyelmi hatóság által az államakaratot minden fokon, biztosították, a selfgovernement erkölcsi függetlensége csupán a birtokos társadalmi állásán és társasalakulaton és a tiszteletbeli tisztség jogi felelősségein alapul.41) Első tekintetre, ha tanulmányozzuk a békebirói intézményt ugy látjuk, mintha a nép választotta hivatalnokok lettek volna s mintha ezek kinevezési jogát a király idővel usurpálta. A sheriffekkel ugyanígy vagyunk42)? A normán exchequer és landvogt idejében nem engedték a királyok nagyobb összeg adása elle**) L. De Cro os: «Ancien droit belge. Histoire du droit criminel et pénal dans le Comité de Flandrie». Bruxelles 1878. «s) L. alább. *) Előző közlemény a 21. számban. 41) Gneist : Jogállam. 28. p. (Akad. kiadás.) **) Gneist : Selfgovernement I. v. 18Y. p.