A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 19. szám - Az osztrák általános polgári törvénykönyv mai érvényében

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 19. számához. Budapest, 1908. május 10. Köztörvényi ügyekben. A kir. Kúriának az 1890: XXV. t.-c. 13. §-a alapján hozott XVII. számú polgári döntvénye. Az 1868: LIV. t.-c. 35. §. 2. bekezdésében foglalt az a jogszabály, hogy a könyvkivonati és számlakövetelések a könyvvitel helyének birósága előtt perelhetők a kereskedelmi könyvekbe bevezetett, az üzlet körében megkötött kereskedelmi ügyletek nem teljesitéséből származó kártérítési követelések beperelésénél alkalmazható-e vagy nem ? Határozat: Az 1868 : LIV. t.-c. 35. §-ának 2. bekezdésében foglalt az a szabály, hogy könyvkivonati és számlakövetelések a könyvvitel helyének birósága előtt perelhetők, a kereskedelmi ügyletek nem teljesitéséből származtatott kártérítési követelésekre nem alkalmazható. Indokok : A polgári törvénykezési rendtartás életbeléptetése idejétől kezdve a bíróságok túlnyomó részben azt a gyakorlatot követték, hogy a kereskedelmi ügyletek nem teljesitéséből származó kártérítési követeléseket nem tekintették oly könyvkivonati követeléseknek, amelyekre nézve a polgári törvénykezési rendtartás 35. §-a 2. bekezdésében szabályozott kivételes illetőség volna igénybe vehető. E felfogás helyes gyakorlati érzékből indul ki, amidőn az idézett törvényhely kivételes illetőségét azokra az esetekre szorítja, amelyekben a kereskedelmi könyvekkel való bizonyítás eredményre vezethet, s az ellen annál kevésbbé tehető alapos kifogás, mert a törvény is a könyvvitel helyének, illetőleg a könyvek bizonyító erejének időtartamához köti. Igaz ugyan, hogy a kereskedő akkor, amikor a kereskedelmi törvény 25. §-a értelmében ügyleteit és azokból származó követeléseit könyveiben kitünteti, nem csupán üzleti tényeket vezet be könyveibe, hanem követeléseinek és vele üzleti összeköttetésbe lépett felek tartozásainak bejegyzésével jogi természetű következtetéseket von le ügyleti tényeiből és hogy ezért a könyvek bizonyító erejét azon az elméleti alapon, hogy egyedül tények s nem egyúttal az azokból vonható jogi következtetések képezhetik bizonyítás tágyát, feltétlenül megtámadni nem lehet : a bizonyítás kérdésének szempontjából mégis okvetlenül szükséges, hogy megfontolás tárgyául tétessék az a kérdés, ha vájjon a kereskedő következtetései nem mentek-e tul azon a határon, amelyet a könyvvezetésnek helyesen felfogott feladata és jelentősége szab. Addig, ameddig a kereskedő köztudatba átment amaz egyszerű kérdések körében mozog, amelyek megoldása rendszerint nem kétséges : ily irányú bevezetések nem kelthetnek aggályt, amihelyt azonban ezeken tul kényesebb természetű kérdéseket kiván a könyvekbe való bevezetés tényével megoldani, bevezetéseinek, mint üzleti tényeiből vont s pusztán egyéni véleményen alapuló többé-kevésbbé valószinü távolabbi következtetéseknek jelentőségét és bizonyító erőt tulajdonítani nem lehet. Minthogy pedig az ügyletek nem teljesitéséből származható kártérítési kötelezettség törvényes feltételeinek megállapítása kétségtelenül azok közé a kényesebb természetű jogkérdések közé tartozik, s minthogy minden kétségen felül áll az is, hogy az 1868. évi törvényhozás az u. a. évi LIV. t.-c. 35. §-ának megalkotásakor csakis azokat a könyvkivonati követeléseket tartotta szem előtt, amelyekre nézve a könyvek által előállított részbizonyiték a kereskedőnek v?gy könyvvezetőjének az ugyanezen törvény 174i^-ában szövegezett azzal a pótesküéjvel, hogy tudtára a számvitelben előforduló tételek mind jogcímükre, mind mennyiségükre nézve helyesek, kiegészithető volt, a nem teljesítésből származó kártérítési követelések pedig ezek közé feltétlenül nemtartozik : a budapesti és kolozsvári táblák helyesen határoztak akkor, amidőn fentidézett számú döntvényeikben az eddig túlnyomóan követett gyakorlatnak megfelelően kimondották, hogy az ügy- ' letek nem teljesitéséből származó kártérítési követelések az ellenfél kifogása esetében a könyvvezetés helyének birósága előtt nem érvényesíthetők. (1908. évi március 20-án). A fizetés előlegezése egyértelmű a fizetésnek lejárat előtt való kiadásával, amig tehát az adott előleg az esdékessé váló fizetési részleteknek visszatartása utján törlesztést nem nyer, addig a fizetésre vezetett letiltásnak nincsen tárgya. Azonban a szolgálatadó nincs jogosítva arra, hogy az adott előleget a fizetésnek lefoglalt (egyharmad) részéből való levonás utján törlessze, hanem csak arra jogosult, hogy az esedékes fizetés egészéből vonhatja azt le. A végrehajtatóval szemben nem érvényesíthet az alkalmazó főnök oly levonásokat, melyek különben nyugdíjjárulék, betegsegélyző pénztári járulék, bélyegdij, adó címen a letiltott fizetésből volnának fedezendők. (Budapesti kir. ítélőtábla, mint felülvizsgálati bíróság, 1907. I. G. 624/1908, február 8.) A közszerzemény nem szavatol a házasságkötés előtt elvesztett külön vagyonért. h Az özvegynek közszerzemény iránti igényét az elsőbiróság elutasította, mert a vagyon közszerzeményi eredetét is tartozik bizonyítani, aki a vagyont közszerzemény címén igényli ; felperes ezt nem bizonyította, sőt megállapittatott, hogy a házasság előtt hét, illetve tiz évvel a férj kb. 800 K.-t örökölt. A tábla helyt adott a keresetnek, mert : a vagyonszerzeménynek, a több évi házasság megszűntével jelentkező ingó szerzemény a házasság tartama alatt szerzettnek vélelmezendő; az pedig nem bizonyittatott, hogy a férj örökölt külön vagyona a házasságkötés idejében is meg volt. A Kűria (1908. ápr. 3. 2,434/907. sz. a.) helybenhagyta a másodbiróság ítéletét, mert: elsősorban az irányadó, hogy a házasság megkötésekor birtak-e a házasfelek külön vagyonnal; a jelen esetben akkor külön vagyonuk nem volt és ilyen a házasság tartama alatt sem hárult rájuk ; az egyik házastársnak azért a külön vagyonáért pedig, mely a házasság kötéskor már nem volt meg, a házasság tartama alatt szerzett javakból a másik házastársak közszerzemény címén illető vagyonérték nem szavatol, az a külön vagyon tehát ebből nem pótlandó. 2. Az egyik házastárs külön vagyonát képezett malom elégett. Kimondatott, hogy a külön vagyonnak ilyen módon való elenyészése egészben a külön vagyonnal birt házasfél terhére esik és igy ennek az értéknek a közszerzemény megállapításánál való számbavétele nem kívánható. (Kűria 1908. ápr. 10.2,648/907. sz. a.) A fővárosi vizmü, bár a közérdeket szolgáló intézményt képez, harmadik személyekkel szemben vállalatnak tekintendő ; az 1872 : XXXVI. t.-c-nek a fokozatos felelősségre vonatkozó rendelkezései tehát itt nem alkalmazhatók s igy a főváros mint vállalkozó felelős ; a személy vagy vagyonbiztonságot veszélyeztető vállalatok üzeméből eredő kárért pedig a vállalkozó — bár szerződésen kivüli kártérítési kötelmek rendszerint csak vétkesség alapján létesülnek — vétkességre való tekintet nélkül felelős, mert a kárveszélyt mint üzleti kockázatot viseli. A budapesti kir. törvényszék: Alperes köteles 3,752 K. tőkét stb. felperesnek megfizetni. Indokok: Nem vitás peres felek között, hogy . az alperes tulajdonát képező vízvezetéki müvek főcsöve .. . . megrepedt, abból a viz kitódult, a felperesi pinceraktárba behatolt s az ott levő nagy mennyiségű posztóáruban kárt okozott. . . Tekintettel arra, hogy alperes a vízvezetéki müvek szempontjából vállalkozónak tekintendő, a fennálló jogszabályok és birói gyakorlat szerint pedig a vállalatot folytató felelős mindazon károkért, melyek az üzem vagy üzemberendezés hiányából másokra hárulnak, még az esetben is, ha ... . őt nyilvánvaló mulasztás nem is terheli, kivévén, ha az előállott kár valamely el nem hárítható erőhatalom (vis major) folyománya, ily eset fenforgásását