A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 19. szám - Az osztrák általános polgári törvénykönyv mai érvényében

74 A JOG azonban alperes nem is vitatott, a fenti nem vitás tényállás és az emiitett jogszabály alapján alperes kártérítési kötelezettsége annak kutatása nélkül is, hogy terhelte-e öt valamely mulasztás, vaoY gondatlanság avagy sem, megállapítandó volt. . . • . A szakértők egybehangzólag a víz által okozott kárt 3752 K.-ban állapították meg, . . alperes kártérítési kötelezettsége alapján ezen összegben felperes részére elmarasztalandó volt. (1906 május hó 23-án. 21,473. sz.) A budapesti kir. itélö tábla: Az elsó'biróság ítéletét felhozott indokai alapján helybehagyja. A kir. Kúria: A másodbiróság ítéletét helybenhagyja. Indokok-. A székesfó'város tulajdonát képező vízvezetéki mtí, bár a közérdeket szolgáló közigazgatási intézményt képez, amennyiben az a köztisztaság és közegészség általános céljainak a megvalósítására van hivatva ; harmadik személyekkel szemben az már tárgyánál és üzemben tartásának természeténél fogva vállalatnak tekintendő. Nem bir befolyással az ily műből harmadik személyekre netán származó vagyoni hátrányok magánjogi természetére az, hogy a székesfőváros közjogi testület : mert az anyagi magánjog szabályai nemj tesznek különbséget physikai vagy jogi személyek és közjogi testületek között akkor, ha a magánjog szabályaiból származtatott jogok és kötelezettségek forognak kérdésben. Ebből következik, hogy fenforgó esetben, amikor felperes a székesfőváros közönségétől mint vállalattulajdonostól kártéritést követel, a Budapest fővárosi törvényhatóság alakításáról és rendezéséről szóló 1872. évi XXXVI. t.-c.-nek a fokozatos felelősség megállapítására vonatkozó 115. és 117. §-ai alkalmazást nem nyerhetnek: alperesnek ezen az alapon tett kifogása tehát az alsóbiróságok által helyesen mellőztetett. De a kártérítés iránti kötelezettség megállapítása tárgyában is helyesen határoztak az alsóbiróságok. A nem vitás tényállás szerint ugyanis tény az, hogy az alperes tulajdonát képező vízvezetéki mü főcsöve 1905. évi június hó 1-én megrepedt, az abból kiömlött viz a felperesnek pinceraktárába behatolt és az ott elhelyezve volt árukban jelentékeny kárt okozott. Az a körülmény, hogy a csőrepedést mi idézte elő ? a perben fel nem derittetett. Alperes azt állította ugyan, hogy a csőrepedést egyszerű véletlen elemi esemény okozta, de ezt nem bizonyította, azzal pedig, hogy felperes a kárt kellő gondosság mellett elháríthatta volna, nem védekezett; hanem azon az alapon kérte a kereset elutasítását, mert őt vétkesség nem terheli • a nélkül pedig a kártérítési kötelezettség meg nem állapitható. Igaz ugyan, hogy a szerződésen kívüli kártérítési kötelmek egyes tételes törvények rendelkezéseitől eltekintve rendszerint vétkesség alapján létesülnek ; ez az általános jogszabály azonban s vállalatok üzeméből bekövetkező károkra nem alkalmazható: mert az, aki a személy- vagy vagyonbiztonságot valamely vállalat létesítése által veszélynek teszi ki, a vállalat üzeméből eredő károkért vétkesség nélkül is felelni és a kárveszélyt mint üzleti kockázatot viselni tartozik. A vizvezetékj berendezés mindenesetre olyan vállalat, amelynek üzeme, mint a bekövetkezett esetek is tanúsítják, a vagyonbiztonságra nézve veszélylyel járhat, annak tulajdonosa tehát vétkesség nélkül is felelős azokért a károkért, amelyek az üzem vagy üzemberendezések hiányaiból másokra hárulnak. Ennélfogva,és tekintettel arra, hogy a fenforgó csőrepedés a per adatai szerint másnak, mint a vízvezetéki műberendezés hiányosságának nem tulajdonitható ; mert alperes, mint a vállalat tulajdonosa, nem bizonyította, hogy azt vis major, vagy harmadik személy elhárithatlan cselekménye idézte volna elő; a másodbiróság ítélete a jogi kérdésekre vonatkozó részében az itt. felhozott és.a benne felhívott vonatkozó indokok alapján, helyben volt hagyandó annál inkább, mert a vízvezetéki művek hiányos berendezéséből, eredő kártérítés kérdésében a Kúriánál az itt felhozott jogelvekkel ellenkező állandó joggyakorlat analóg esetekre vonatkozó, többször ismételt döntések hiányábap ki sem fejlődhetett, sőt a Kúria, 7,437/904. sz. a. teljesen analóg esetben hozott itéle-. tében is már. az itt kiemelt jogi álláspontot foglalta el, (1908, áp-. rilis 7-én, 2,058/907. sz.) Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. Nem egész borraktárról, hanem egyedileg meghatározott hordókról lévén, szó, a kézi zálog kézrátevéssel nem, hanem csak tényleges átadással volt megszerezhető ; minthogy pedig az utóbbi már a csődnyitas előtti hat hónapon belül történt, a megtámadási keresetnek helyt kellett adni. A kolozsvári kir. törvényszék : Felpereset keresetével elutasítja. indokok: Felperes keresetét kifejezetten a Cs. T. 27. §-ára alapítja, tehát azt megtámadási pernek kívánja tekinteni. Mint ilyennek azonban a törvényszék a keresetnek helyt j nem adhatott azért, mert a Cs. T. I. részének III. fejezetében ! szabályozott megtámadási keresetek csakis a közadósnak a hitelezők érdekeire hátrányos jogcselekményének hatálytalanítására irányulhat; már pedig felperes keresetében nem a közadós valamely cselekményének, hanem az alperes annak eljárásának sérelmes és a csődtömegre nézve kárositó voltát panaszolja, mely szerint alperes a közadós tulajdonát tevő 186 h. 56 1. bort és tartályait 1904. évi február hó 16-án önhatalmilag elvonta és a közadós ellenzése dacára birtokába vette . . . Minthogy ezek szerint a kereset alapjául felhozott cselekmény közadós cselekményének nem tekinthető . . . felperes keresete tisztán tulajdoni igényt tárgyazó kereset lévén, a törvényszék azt mint ilyent vette elbírálás al.á. A felperes keresetének azonban ezen az alapon sem lehetett helyt adni azért, mivel az alperes elleniratához 1., 2., 3., 4. és .">. a. okiratok tartalmából, valamint E. H. és Sz. S. tanuk vallomásaiból megállapítható ugyan, hogy a szóban levő 186 h. 56 1. bor valóban közadós tulajdona volt, azonban a fent érintett bizonyítékok alapján az is megállapítható, hogy E. H. közadós az alperessel szemben fennállott s az 1. pont alatt közjegyzői okirat szerint 1903. évi március hó 15-én 6,702 korona 97 fillért kitevő tartozásának biztosítására az 1. pont alatti közjegyzői okirat 3. pontjában körülirt borait tartályostul együtt alperes részére kézi zálogul lekötötte s hogy alperes fenti, követelésének törlesztése céljából azok túlnyomó részét 1904. február 16-án a K. T. 306. §-a értelmében eladta; amely alkalommal 4,289 K. 76 fillér vételár folyt be ; a tulajdoni keresetnek tehát az alperes részéről szerzett zálogjog útját állja. Vitatta ugyan felperes, hogy a közadós által még a csődnyitás előtt engedett zálogjog hatálytalan, egyfelől azért, mivel a zálogul lekötött borok alpereseknek tényleg átadva nem lettek, de még ha ez meg is történt volna, a zálogjog az által, hogy a borok továbbra is a közadós birtokában maradtak s ezáltal kicseréltettek, utóbb elenyészett. Felperesnek ez az érvelése azonban,, tekintettel arra, hogy a tanuként kihallgatott E. H. vallomása szerint 1904. évben történt elszámoláskor alperes és közadós kifejezetten íentartották az 1 alatti közjegyzői okirat hatályát, figyelembe vehető nem volt azért, mert ebből folyóan kétségtelen, hogy a közadós az ujabbi elszámoláskor meglevő s az 5. a. közjegyzői okirat szerint eladott borokra is zálogjogot adott alperesnek, következésképen, ily körülmények között teljesen közömbös, hogy az eredeti zálogtárgy utóbb kicseréltetett ; az a körülmény pedig, hogy a közadósnak ez a cselekménye a csődhitelezőkkel szemben esetleg megtámadható : az alperes ellen indított eme tulajdoni perben nem vehető tekintetbe azért, mivel felperes a közadósnak ezt a jogügyletét meg nem támadta. (1907. évi augusztus 13-án, 8,014. sz.) A kolozsvári kir. itélö tábla: Az elsőbiróság Ítélete indokainál fogva és azért hagyatik helyben, mert a Kolozsvárott 1903, március 15-én 223. ü. sz. alatt felvett közjegyzői okirattal bizonyítva van, hogy azon okiratban felsorolt borok felperes által alperesnek kézi zálogul — egyes hordónként — külön-külön kézrátétel mellett tényleg átadattak és alperes rendelkezése alá lettek bocsátva, ki fentartotta az iránti jogát, hogy azokat szükség esetén saját pincéjébe elszállíttassa, aminek később eleget is tett és bizonyítva van ezen szerződés által az is. hogy felperes fel lett jogosítva arra, miszerint azon kézi zálogból birói közbenjárás nélkül magát kielégíthesse ; az a körülmény pedig, hogy alperes az általa átvettnek elismert borokat felperes felügyelete és gondozása alatt hagyta, nem tette hatálytalanná a zálogszerződést, hanem annak hatálya függött a tényleges átvételtől, amit eszközölni a szerződés alapján később is jogosult volt. Ennélfogva alperes a zálogszerződésben biztosított jogával élt akkor, a