A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 15. szám - A gyámi törvény 4. §-ának gyakorlati alkalmazása

124 A JOG legszegényebb néposztály tagjai közül kerülnek ki, — hartem azért is, mert azt hittük, hogy minden bíróban van akkora önérzet, hogy állásánál fogva az osztálykülömbségeken felülemelkedettnek érzi magát hogy tekintetes voltában sem érzi a maga kicsiségét akkor sem ha kegyelmes, vagy pláne nagyságos urak felett kell is Ítélkeznie ! Ne rontsa el a cikkíró ur ebbeli hiedelmünket! Ha az ügyvédek tekintélyes kara, közöttük igen tudós es tekintélyes férfiak, megelégszenek a «tekintetes ur» szerény címzéssel; ha Deák Ferenc élte fogytáig nem volt más, csak ((tekintetes ur» ; ha Kossuth Lajos megelégedett mindig a ((kormányzó ur» puszta címével: akkor mi elsőfolyamodásu birák is megelégszünk a tekintetes címzéssel. Sőt többet mondok : a cikkíró ur nevének kezdőbetűi előtt látható «Dr.» cimzés jelent annyit, mint egy könnyen elért nagyságos cím; mert annak megszerzéséhez bizonyára szorgalom kellett, mig emezt a haladó idő «illatos rózsaként)) sokszor különösebb érdem nélkül a hivatalnok ölébe hullatja! Arra kérjük tehát a miniszter urat, hogy a cikkíró ur «egy szavára» rá se hallgasson ; hanem legyen meggyőződve, hogy hálás köszönetünket kiérdemelte már az által, hogy a mai szűkes viszonyok közt annyira szükséges fizetésemelésben részesített. A vitulus mellé még külön titulusra egyelőre nem vágyunk. A gyámi törvény 4. §-ának gyakorlati alkalmazása. Irta ANDA GYULA, Mosonvármegye árvaszékének ülnöke. ./ Jog 12-ik számában oly értelmű közlemény jelent meg, hogy egyes gyámhatóságok a gyámi törvény 4. §-a szerint való nagykorusitásnál «kutatják, hogy előnyös-e, célszerü-e az illetőre nézve a nagykorúsítás, lesz-e belőle haszna, és még azt is keresik, hogy mi lesz vele a jövendő homályában. Ez aztán az oka annak, hogy ma a nagykorúsítás keresztülvitele egyike a legkeservesebb dolgoknak». Kétségtelen, hogy a hivatkozott 4. §. 3. bekezdése értelmében, nagykorusitásnak akkor van helye, ha a kiskorú saját ügyeinek vitelére elegendő képességgel és érettséggel bír, ámde a törvény ezen rendelkezéséből nem az következik, hogy aki igazolja, miszerint ügyeinek vitelére elegendő képességgel és érettséggel bír, azt ipso íacto nagykorúsítani is kell, tehát elégséges, ha beadványában e körülményre egyszerűen hivatkozik és azt a szülő, gyám, rokonok kijelentésével igazolja. Minthogy azonban a törvény imperative nem irja elő, hogy a gyámhatóság a jelzett értelemben beadott egyszerű kérelemre köteles is a nagykorusitást megadni, nyitva marad a gyámhatóság azon joga, hogy bírálat tárgyává teheti, vájjon a nagykorúsítás a kiskorura szükséges vagy hasznos-e ? De ettől eltekintve önálló képesség és a nagykorúsítás szükséges és hasznos voltának beigazoiása egymástól el sem választható. Ugyanis a nagykorusitáshoz személyi és tárgyi kellékek szükségeltetnek. Személyi kellék az önálló képesség. Tárgyi kellék az rügyek* vitele. Minő ügyek vitele? Minden ügynek vitelét kell érteni, de elsősorban azon ügyek vitelét, amelyeket a kiskorú életviszonyai határoznak meg. Lássunk egy példát. A kiskorú joghallgató, van egy százezreket érő gazdasági gépgyára. Az anya életben van, beteges, elaggott nő, aki tudja, hogy napjai e földi sárgolyón már nagyon is meg vannak számlálva. A fiu, hogy pénzhez juthasson és azt pocsékolhassa, anyját állandóan zaklatja, hogy egyezzék bele nagykorusitásába. Az anya megunván az örökös zaklatást, beleegyezik. Már most a gyámhatóság ipso facto köteles a kiskorút nagykorúsítani ? Szó sincs róla! Az ügyiratok adatai igazolják, hogy a kiskorú joghallgató, tehát gazdasági gépgyár vezetéséhez mit sem ért, vagyis nem minden ügyeitek önálló vitelére képes. Azt ugy-e bár senki sem állithatja, hogy egy joghallgató el tüd vezetni egy gépgyárat r Az volna a gyámhatóság hivatása, hogy ne kutassa, miért kell a nagykorúsítás! Akkor az egész gyámhatósági intézmény nagyon illuzórius volna, ha ennyi joga sem lenne neki! Egyébként a gyakorlat ezen már rég túltette magát, mert számtalan miniszteri határozat van, amelyben világosan ki van mondva, hogy a nagykorusitáshoz nem elégséges annak beigazoiása, miszerint a kiskorú ügyeinek vitelére elegendő képességgel és érettséggel bir, hanem megkívántatik annak igazolása is, hogy a kért nagykorúsítás a kiskorura szükséges vagy hasznos. (Pl. 76,338/1891. belügyminiszter.) Az igazságszolgáltatás kétféle : alaki és anyagi. Absolut igazság csak akkor jöhet létre, ha az anyagi igazság érvényesül. Erre kell törekednie minden bírónak. Ott természetesen, ahol a bíró kezét a jog merev szabályai megkötik, nem lehet szó anyagi igazságról, ott a § rideg betűi uralkodnak, pl. a váltójognál. No de azt hiszem, hogy kevés jogászember akad az országban, aki arra az álláspontra helyezkednék, hogy a gyámi törvény merev alaki jog, amelyben a betűk, a szavak döntők, nem pedig magának az egész törvénynek szelleme. Éppen ellenkezőleg alig van törvény, amely oly tág magyarázatot engednemeg a bírónak, mint a gyámi törvény. Es ez így van rendén, mert csak igy érvényesülhet az anyagi igazság. Normativumot felállítani arra nézve, hogy mikor helyes, célszerű és hasznos a nagykorúsítás nem lehet, de én, mint ülnök nyugodt lélekkel állithatom, hogy helyesebb az, ha az illető egyén nem nagykorusittatik, mert a nagykorusitások 90%-ban az igazi célt, amelyért a nagykorúsítás történik, elhallgatják, hanem hamis okokat hoznak fel, csakhogy a gyámhatóságot megtéveszthessék. A mai modern korban, dacára a modern epitétonnak, annyira érettek a fiatalemberek 24 éves korukban, hogy jó részének a kiskorúságát meg kellene hosszabbítani, nem hogy még előbb nagykorúsítani. Nagyon kevés embernek nő be 24 éves korában a feje lágya. Nem értem én a most előadottak alatt a vaskalaposságot, mert azt magam is elitélem, de tagadásba kell vennem azt, hogy szerény tudomásom szerint a magyar gyámhatóságok indokolatlanul «atyáskodnának)) a nagykorúsítás engedélyezésekor. A konkrét esetet, amelyre a t. cikkíró ur hivatkozik, nem ismerem, csak a közleményből látom, hogy azért kellett volna az illető egyénnek a nagykorúsítás, mert a nyáron a főiskolai tanulmányait itthon bevégezvén, az őszszel külföldre akar menni tanulmányait folytatni, kptár pedig külföldi főiskolára csak nagykorú egyént vesznek fel.* Nem mondom, hogy az illető nagykorúsítandó nem komoly, szorgalmas, derék fiatalember s igy minden veszély nélkül vagyona kezelése rábízható volna, ámde ahhoz, hogy valaki külföldi főiskola hallgatója legyen, nem kell nagykorúsítás. Nem pedig azért: 1. mert kiskorú egyén is lehet külföldi főiskola hallgatója. Hová jutnának a külföldi főiskolák, ha csak nagykorú egyének lehetnének hallgatói! Akkor javarészét hamarosan be kellene zárni. Lehetnek biz ott kiskorúak is hallgatók. Nem azért 2. mert nem is szükséges, hogy főiskolai hallgató vagyonát önmaga kezelhesse. Ha külföldön van és vagyona nem készpénz, vagyonát itthon hagyván, maga nem is kezelheti, tehát megbízottat kellene rendelnie, tehát érdekében áll, ha a vagyonkezelő gyámhatósági ellenőrzés alatt áll. Ha készpénz a vagyon, akkor még kevésbé kell neki a szabad rendelkezés, mert hisz a gyámhatóság oly összeget bocsáthat rendelkezésére, amelyből tanulmányait elvégezheti. Végül még egyet. Az árvaszék mindenütt mostoha gyermeke a közigazgatásnak, igazán ő is várva*. Ha egy borjú elszalad a községben, agyondoboltatnak érte hét vármegyét, de azzal, hogy a szegény apátlan, anyátlan árva gyerekkel, aki felnő, mint az erdőben a fa, mi történik, senki sem törődik, ha csak nem az árvaszék. Ne méltóztassék tehát lekicsinyelni ezen áldásos intézményt, amelyről nem. kisebb