A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 14. szám - A Magyar Szerzői Jog

54 Indokok: Alperesnek az a kifogása, hogy az ő megbízásából felperes által folytatott 3,200 K.-ás váltópert a felperes tudatlansága és hanyagsága miatt elvesztette és hogy felperes azért nem igényelheti munkadijának és kiadásának megtéritését, nem áll meg, mert jogszabály az, hogy a megbízó a megbízott által a megbízás körében kifejtett munkásságát az erre vonatkozó megállapodás értelmében díjazni a felmerült kiadásait megtériteni köteles. Minthogy pedig alperes a . . . váltóperiratokhoz C) alatt mellékelt meghatalmazással felperest a váltóper vitelével megbízta és abban kötelezte magát, hogy a felperes kiadásait és munkadiját megtéríti és megfizeti, ennélfogva felperes követelheti az általa teljesített munka díjazását és kiadásainak megtéritését, tekintet nélkül arra, hogy ama tevékenység sikerrel járt-e vagy nem. . .. A már bíróilag megállapított tételeket változatlanul, a még bíróilag meg nem állapitottakat pedig a felszámítás mérvében mint nem kifogásoltakat ezennel megállapítani és alperest a rendelkező részben foglalt tőkeösszegnek stb. megfizetésére kötelezni kellett. A budapesti kir. itélő tábla : Az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja, felperest keresetével elutasítja. ^Indokok: Felperes nem tagadta és így a prts. 159. §-a értelmében beismerte alperesnek az elleniratban tett azt az állítását, hogy amidőn az alperes a kérdéses 3,200 K.-ról kiállított váltókat perinditás céljából a felperesnek átadta, a váltókon csupán az összeg volt kitüntetve, a váltókötelezettek névaláírásán kívül, hogy a váltók egyéb tartalmát felperes töltötte ki, miután alperes kijelentette, hogy a váltók kitöltéséhez nem ért A váltóper irataiból pedig kitÜDÍk, hogy a táblának 2,712/905. számú és az ezt helybenhagyó 205/906. számú haimadbirósági ítélet szerint alpe^s ebben a váltóperben azért utasíttatott el keresetével a váltókat kibocsátóként aláirt M. J.-nével szemben, mert a váltók utólagosan és jogtalanul telepittettek s igy a telep helyén felvett óvás a visszkereseti jog fentartására nem volt alkalmas. Minthogy felperes nem is állította azt, hogy a kérdéses váltóknak mily módon leendő kitöltésére nézve alperestől utasítást kapott; minthogy e szerint felperes ténye volt az oka annak, hogy jelen perbeli alperes a váltóperben keresetével M. J.-nével szemben elutasittatott, minthogy az ügyvédi rendtartás 71. §-ának az a rendelkezése, amely szerint az ügyvédi eljárásból folyó kártérítési kötelezettség érvényesítése a polgári bíróság elé tatozik, nem zárja ki azt, hogy ügyvédi díj iránti perben ez a kártérítési kötelezettség ^figyelembe vétessék annyiban, amennyiben az ügyvéd mulasztásából, vagy hibájából sikerre nem vezetett perben felmerült ügyvédi munkadíj és költség ebből az okból meg nem itélhetőnek mondassák ki, nyilvánvaló, hogy felperes a saját ténye miatt sikerre nem vezetett perbeli eljárás dijának és költségének megfizetését az alperestől nem követelheti. A kir. Kúria. (1907. december 4-én, 590/V. sz.) A másodbiróság ítéletét helybenhagya indokainál fogva és azért, mert habár a felperes az alperes képviséletében a váltókeresettel nemcsak a váltó kibocsátóját, hanem annak elfogadóját és forgatóit is a perbe vonta és ezekkel bírói egyességet kötött, minélfogva azok a dijak és költségek, melyek az utóbb nevezettekkel szemben felmerültek, nem esnek egy tekintet alá a kibocsátó perlésének költségeivel; minthogy azonban a felperes azokat a dijakat és kiadásokat, melyek a váltó elfogadójának, illetve forgatóinak perléséből folyólag őt megilletnék, sem költségjegyzékében, sem a per során nem részletezte, részére azok nem voltak megítélhetők. Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. Az a körülmény, hogy a bérleti szerződésben megjelölt helyiségekre, mint a bérbeadó illetőségére a telekkönyvi osztatlan közösségnél fogva a bérleti jog bekebelezése el nem rendelhető, nem akadályozza azt, hogy a szerződésen alapuló bérleti jog a bérbeadó eszmei fele jutalékára bekebeleztessék. A pozsonyi kir. törvényszék : Ezen kérelem újra elutasittatik ; mert bérbeadó T. F. azon háznak, melynek egyes részeit bérbeadta, nem egyedüli tulajdonosa, továbbá, mert a becsatolt megállapodási okmányból nem tűnik ki az, hogy azon házrészek, melyeket T. F. kérvényezőknek bérbeadott, azonosak volnának | azokkal, melyekre az említett okmány szerint önálló bérszedési joga van. Végre elutasittatik a telekkönyvi rendtartás 122. §-a értelmében azért is, mert a kérvényben nincsenek felsorolva azon házrészek, melyekre a bérleti jog bekebelezése kéretik s e hiányt nem pótolhatja az, hogy ez irányban a bérleti szerződésre történik hivatkozás. (1906. szeptember 15. 5578/1906. sz. a.) A pozsonyi kir. tábla: Az elsőbiróságnak végzését megváltoztatja s az 1904. évi december hó 17-én, illetve 18-án kelt eredeti okirat és az 1906. évi július hó 23-án kelt, közjegyzőileg hitelesített eredeti bérleti szerződés alapján az 1906. május 1-étől kezdődő tizenkét évre terjedő bérleti jogot, továbbá 4,000 K kártérítés, illetve birság, mint biztosíték erejéig, a zálogjogot a pozsonyi 2,552. sz. telekkönyvi betétben A-fl. sor 1,408/1. hrsz. ingatlannak T. F. pozsonyi lakost megillető fele részére D. 0. és neje, szül. K. F. pozsonyi lakosok javára bekebeleztetni rendeli; mert a B) a. bemutatott és a telekkönyvi rendtartás 81. és 82. §-nak megfelelő bérszerződés szerint ugy a bérleti, mint a zálogjognak bekebelezése a megjelölt ingatlanokra megengedtetett; annak alapján tehát ugy a bérleti jog, mint a zálogjog bekebelezése nem volt megtagadható. (1906. évi november hó 20-án 2,409/1906. sz. a.) A kir. Kúria (1908. január 23. 714/1907. sz. a.) A másodhiróság végzését helybenhagyja indokainál fogva és azért, mert az a körülmény, hogy a bérleti szerződésben megjelölt helyiségekre, mint a bérbeadó illetőségére a telekkönyvi osztatlan közösségnél fogva a bérleti jog bekebelezése el nem rendelhető, nem akadályozza azt, hogy a szerződésen alapuló bérleti jog a bérbeadó eszmei fele jutalékára bekebeleztessék. Bűnügyekben Elutasittatott a BP. 384. S -ának 9. pontjára hivatkozással amiatt bejelentett semmisségi panasz, hogy az elsőbiróság a védelem által felhitt alibitanuknak kihallgatását megtagadta, mert a Kúria a bizonyítás anyagának mérlegelése után ugy találta, hogy ugyan a bizonyítani kivant körülmény nem lényegtelen, de az újonnan megnevezett tanukra való hivatkozás csak az ügy érdemleges eldöntésének késleltetését célozza. A m. kir. Kúria (1908 jan. 28. 656/908. sz. a. IV. Bt.) a semmisségi panaszt elutasítja. Indokok: A közvédő fentartotta a tárgyalás folyamán annak a körülménynek bizonyítására, hogy N. G. nem is volt a verekedés helyén, megnevezett tanuk kihallgatásának el nem rendelése miatt a BP. 384. §. 9. pontja alapján bejelentett semmisségi panaszát. Minthogy azonban a kir. tábla a kért bizonyitásfelvételt különösen arra való tekintettel is, hogy N. G. az elsőbiróság előtti főtárgyaláson nem is állította azt, hogy az utcai verekedés tartama alatt más helyen a korcsmában lett volna, de sőt ellenkezőleg az látszik vallomásából, hogy a verekedés helyén volt, mint olyant, melyre nézve alapos a gyanú, hogy az újonnan megnevezett két tanura való hivatkozás csak az ügy érdemleges eldöntéssnek késleltetését célozza, ha nem is a BP. 393. §-a 3 bekezdésének 1., de a 3. pontjához képest helyesen tagadván meg határozatával a törvénynek a védelem szempontjából lényeges rendelkezését vagy elvét nem sértette és nem is alkalmazta tévesen: minélfogva a semmisségi panaszt el kellett utasítani. Leányszöktetés állítása által elkövetett rágalmazás esetén a valódiság bizonyításának nincs helye. A m. kir. Kúria (1907. évi október hó 16-án 8,069. sz.) A semmisségi panasz a B. P. 384. §-ának 9. pontjára alapított részében visszautasittatik, egyebekben pedig elutasittatik. Indokok : . vádlott a B. P. 384. §-ának 4. pontja alapján azért használ semmisségi panaszt, mert a főmagánvádló, mint nyilvános iskolai tanár, közhivatalnok lévén, a per az esküdtbiróság hatáskörébe tartozik. A panasz alaptalan, mert a tábla helyesen mondotta ki, hogy a bevádolt cikkben foglalt azon állítás, hogy a főmagánvádló, ki nős ember, egyik leánynövendékét megszöktette, a főmagánvádló családi viszonyaira vonatkozik és a megszöktetettnek állított leány női becsületét támadja meg ; ily esetben pedig a B. T. K. 264. §-ának 4. pontja szerint a valóság bizonyításának még a sértett fél kívánatára sem lévén helye : az ügy az 1897évi XXXIV. t.-c. 16. §-ának utolsó bekezdése szerint a törvényszék hatáskörébe tartozik. . . .