A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 14. szám - Kezelői szakvizsga

116 A J gyakorlat a legjobb tanítómester, de kétséget nem szenved, hogy a gyakorlat ott tanit jól, hol a kellő alap megvan. Sokszor láthatni szorgalmas tisztviselőket, kik örökösen küzdenek az általános és alapismereteknek hiányával, szivesen pótolnák a hiányt — melyet ők legfájóbban éreznek, de késő ; az ilyen ember szánalmas, mert sysiphusi munkát végez, olyan, mint aki létra nélkül akar padlásra feljutni. A bírósági kezelő tisztviselőknek a hat középiskola csak a szükséges általános műveltséget, a kezelői tanfolyam és szakvizsga csak a nélkülözhetetlen alapot adja meg amihez járul a gyakorlat, ami őket hivatásos és képzett tisztviselőkké teszi ! Az alapos képzettséggel biró tisztviselő a munkát félannyi fáradsággal és hasonlithatlanul jobban végzi el, örömmel teljesiti hivatását, mig a hiányos képzettséggel biró a nem neki való munka terhe alatt görnyed és irigyli azokat, kik csak testi munkával foglalkoznak. Ne szaporitsuk az ilyen pályatévesztett emberek számát Személyes ügy? Irta egy végrehajtó. A magyarországi birósági végrehajtók körében élénk megbeszélés tárgyát képezte és képezi még mindig két végrehajtói állás betöltése. Egyik budapesti és a sátoraljaújhelyi kir. járásbíróságnál megüresedett végrehajtói állások betöltéséről volt a szó, a beszédtárgy. Amily feszült várakozással, mondhatni: összpontositott figyelemmel kisérte az egész kar ezen állásokra hirdetett pályázatot, nyert értesülést a pályázókról s testületi beavatkozás révén igyekezett a szó szoros értelemben a legkiválóbbakat törekvéseikben támogatni, éppen oly megdöbbenést, visszatetszést és végeredményében elkölcsi csalódottságot idézett elő a miniszteri döntés. A legkiválóbbak, a legérdemesebbek áthelyezést kérők voltak. A budapestire: Radnóti Adolf segesvári, — a sátoraljaújhelyire Gál Vilmos iglói birósági végrehajtók. Talán ismert nevek, mintha hallotta volna még valaki e két nevet széles e hazában a végrehajtatok és végrehajtást szenvedetteken kivül ? Évtizedekre terjedő szeplőtlen, kifogástalan működés, az átlagon íelül álló szellemi intelligencia és egy testület megteremtése, összetartása, működésre képessé tétele állanak mint tények a pályázók mellett. De helyes értelmezés mellett pályáztak-e ezek? Hasonló indoku, chablonszerüleg támogatott érvekkel megspékelt volt-e az ő kérelmük, mint — bizonyára — anynyi százé, kik az 1 koronás bélyeget kérvényükre ráragasztották? Nem. Ők nem pályáztak ; nem, csak áthelyezést kértek. Áthelyezést, emberileg, résztvevő szivvel és lélekkel elfogadható közvetlen és meggyőző okok alapján. Az egyik : Radnóti Adolf, évtizedek óta nyomorog messze, messze vidéki helyen, ismerete, tudása, szerepvitelre képesiti, hivatottságánál fogva érvényesülni akar az ország szivében, Budapesten; a másik: G^/Vilmos, 18 évi feddhetetlen szolgálat után enyhébb vidékre akarja vinni családját, kikért él, dolgozik, hogy megmentse ezek életét, kik jelenlegi alkalmaztatást helyén senyvednek . Akad-e ember; ember, kiben sziv, lélek, érzés és átérzés van, ki ne lenne képes teljes horderejében felfogni e kérelem jogosultságát ? Igen, akad. A miniszter ; ki Budapestre egy irodatisztet, Sátoraljaújhelyre pedig a helyi országgyűlési képviselő és ügyvéd irodájában alkalmazott leiró Írnokot nevezte ki. Nem személyi kérdés e kinevezés, nem Radnóti Adolf és Gál Vilmos birósági végrehajtók, a magyarországi birósági végrehajtók egyesülete elnökének és titkárának mellőzése ez, hanem magát a kart ért, annyiszor felpanaszolt igaz sérelem ismétlődése. Hogy e sérelem ez alkalommal a kar két legkiválóbb tagjával esett meg és hogy az ezeket ért mellőzés helyesen értelmezve és felfogva magának a birósági végrehajtói kar jogos igényeinek törvényen sarkaló jogosultságának negligálása : éppen ez a körülmény emeli ki e kérdést személyi jellegéből. QG S mikor ekként magán az elven csorba esett, joggal, az igazságérzet meggyőző erejével kérdheti az egész végrehajtói kar: kiknek érdekében történt e mellőzés és mily okok voltak e mellőzésre ? Ne kerteljünk, ne köntöríalazzunk, mélyen letiporva, megalázva a miniszteri döntés eredményétől ne veszítsük el férfias önérzetünket s mondjuk meg nyíltan, nyilvánosan, határozottan, hogy illétéldelen protekció és a kortesssolgálat jutalmazása érvényesült. Illetéktelen protekció. Mert nem áltatjuk magunkat; hiszékenyebbek lennénk az együgyüeknél, ha azt hinnők, hogy az «uj korszak», az «uj rendszer)) szakított volna a keleti typushoz tartozó befolyásolás, megdolgozás és ajtókilincselés nemzeti karakterével. Nem. Nem hisszük! Sőt magunk is elismerjük, hogy egyenlő minősítésű, képességű, tehetségű pályázóknál helyt foghat talán a közvetlen megismerésen alapuló ajánlat, figyelmeztetés, mikor az arravalóság és rátermettség kerül mérlegelés alá. De ez az ajánlat, figyelembevétel önzetlen, köztekintet által indokolt és becsületes szándékú legyen. Ha érdek, egyéni szolgálat jutalmazása ez. ha az állam által lerótt borravaló cimén történik a közbenjárás: nemcsak kifogásolható, hanem korrumpáló is. S mit tagadnók, miért hallgatnók el, ránk ezt a benyomást teszi a kinevezés. Nem hinnők, hogy csalódnánk, hiszen a kinevezettek egyénisége, érdekeltsége ezt igazolja. Ám cáfoljanak meg ! Mert bár fáj, méltán rosszul esik, sért e miniszteri döntés, rossz érzést kelt, elkeseredésünket joggal kihívja: nem haragszunk, nehogy azt fogják ránk, hogy nincs igazunk Mert igazunk van. Igazunk. Vagy talán már ez sem szabad ? Annyira nyomorultjai vagyunk szervezetlen helyzetünknek; annyira eltörpült volna lelkünkben minden emberi érzés, gondolkozás, hogy ilyen és hasonló eljárások mellett az önmegadást túlhaladó, a változatlanba való megnyugvás állati türelme csak ütést, arculcsapást nyerhet a jogos előrehaladás és emberi törekvés elismeréseként? S talán boldogok lehetünk, hogy ilyenben részesülünk ? Oh nem! Mindenkinek van joga a boldogságra. S bár férfi sorsa a küzdés, állásunk, helyzetünk erre naponként, óránként megtanít: viseljük sorsunkat emberileg, férfiasan. Letöröl hetlen, kiszakitathatlan él bennünk azonban a hit, amely annyi megpróbáltatás, szenvedés dacára is az elkövetkezendő jobb jövőt remélni megtanít. Belföld. A Magyar Jogászegylet mult szombaton folytatta magánjogi vitasorozatát, melynek keretében polgári törvénykönyvünk tervezetének egyes fontosabb kérdéseit fesztelen eszmecsere alakjában tárgyalja. Az ily üléseken történt felszólalások nincsenek formához kötve, ugy, hogy mindenki, akinek a felvetett kérdéshez bármilyen indítványa vagy megjegyzése van, ennek kifejezést adhat. A mult szombaton a Tervezet 956. és 957. §-ai alapján <a jó erkölcsökbe ütköző szerződésiről volt szó. Az előadó, Löw Lóránt dr. vázolta a felvetett kérdés főbb irányelveit és különösen arra mutatott reá, hogy a tényállás elhatárolása nagy nehézségeket okoz. A judikaturából vett példák mutatják hogy a gyakorlat ingadozó és a kellő ismérvet az erkölcstelen szerződések elhatárolására nehéz feltalálni. A tárgyhoz hozzászóllottak Schvarz Gusztáv dr. egyet, tanár. Márkus Dezső kúriai biró, Almást Antal és Szladits Károly birók. A Jogászegylet mind növekvő érdeklődéssel kiséri a vitaestély sorozatát, melynek ez idényben április 4-én lesz utolsó esetélye, midőn Almási Antal dr. fogja előadni a Tervezet állásfoglalását a szerződésszegésre való felbujtás esetében. A budapesti ügyvédi kör gyermekvédöbizottsága március 26-iki ülésén Szilágyi Arthur Károly dr. beszámolt arról, hogy a lefolyt évben a gyermekvédelmi bizottság minő tevékenységet fejtett ki. Kiemeli, hogy a bizottság tavaly 1907. évi március hó 14-én tartott teljes ülésén fogamzott meg azon eszme, melyet a belügyi kormány azonnal magáévá tett, s mely utóbb a belügy-