A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 14. szám - Kezelői szakvizsga

A JOG Kezelői szakvizsga. Irta DIÓSZEGI GYŐZŐ dr. kir. aljárásbiró Borosjenőn. Rég tapasztalt tény, hogy a bíróságok kezelőszemélyzete a szükséges előképzettséggel nem bir, e baj még érezhetőbbé vált a járásbíróság] lajstromrendszer bekozatala óta, mely a kezelőt többé nem tekinti eszköznek, hanem az előadó biroknak a kezelő valóságos jobb keze, szellemi munkájában is segitő társa lett. És ez igy van jól. A kezelő hivatva van, hogy az előadó biró által ejtett hibát felfedezze, az ügyeknek összes fázisait ismerje, tisztában legyen az általa vezetett kezelési könyvek és számadások fontosságával, rendeltetésével, ismerje a bélyeg- és illetéktörvényeket ; az iratok tartalmát is legtöbb esetben ismernie kell, sőt egyenesen minősít is, mikor megállapítja, hogy a beadványt mely lajstromba kell bevezetnie, minden lépten-nyomon az előadó bíróhoz nem mehet felvilágosításért, mert annak nincs mindig ideje a kitanitásra, igy saját képességére van utalva. Ehhez a nehéz, felelősségteljes és meglehetős értelmiséget feltételező szellemi munkához a kezelőknek szükséges előképzettségről a mai szervezeti szabályok mellett gondoskodva nincs. Lássuk, milyen készültséggel lépnek ifjaink e pályára ? A dijnoki állásra legalább járásbíróságoknál ritkán hirdetnek pályázatot, hanem valamelyik kéznél levő alkalmasnak látszó írástudó egyént felfogadnak, ki kezdetben díjtalanul dolgozik, majd bizonyos idő — esetleg 1—2 év elteltével napidijat kap. Ujabban az igaz, hogy rendesen oly fiatalabb egyéneket fogadnak fel dijnokoknak, kiknek a 4 polgári osztályuk megvan, erre azonban kötelező szabály nincs, ezt a minimalis qualiíicatiót pedig feltétlenül meg kellene követelni a szolgálatba lépés előfeltételéül. Sok esetben a díjnok később szerzi meg a négy polgárit, hogy t. i. telekkönyvi vizsgára bocsátható legyen, ám de mindennek megvan a maga ideje, a férfikorban levő dijnokot szánalomból esetleg átengedhetik a vizsgákon, képzettsége azonban fogyatékos lesz, innen van, hogy sok kezelőnek a helyesírási szabályokról sincs tiszta fogalma. De menjünk tovább. A négy középiskolán felül rendszerint a telekkönyvi vizsga is megkívántatik, illetve igen helyesen ujabban nem igen neveznek ki Írnokká telekkönyvi vizzga nélkül. Ez is jobb mint semmi. De a telekkönyvi szakban a dijnokok csak kis részben nyernek alkalmazást, nagyobb részük sohasem jut abba a helyzetbe, hogy telekkönyvben is dolgozhatik, tehát hogy szerezze meg a telekkönyvi vizsgához szükséges gyakorlati ismereteket ? Ép ugy a kinevezett írnokok nagyobb része sohase nyer telekkönyvi ügyszakban alkalmazást, joggal kérdheti tehát, miért kényszeritették őt éppen telekkönyvi vizsgára, amire semmi szüksége nincs ? Világos dolog, hogy a telekkönyvi vizsga olyan hiánypótló vizsga s arra való, hogy az a kezelőjelölt némi intelligenciájáról tegyen bizonyságot, de kérdem, nem sokkal inkább szükséges volna általános kezelői vizsga létesítése, melylyel a kir. ítélőtáblák ép ugy megbízhatók volnának, mint ma a telekkönyvi vizsgákkal. E kezelői vizsgába csoportosítani lehetne a legszükségesebb alapismereteket, melyek nélkül jó kezelőt elképzelni sem lehet, igy a birói ügyviteli és kezelési szabályok, a legelemibb magánjogi és eljárási szabályok, a végrehajtási törvény ismerete, stb. Minő anomália, hogy a birósági tisztviselő birói kiküldöttként is szerepelhet, holott a végrehajtási eljárást ismernie nem kötelessége. Számos és alapos panasz merül fel a bírósági kezelőszemélyzet nyers modora miatt — különösen ügyvédi körökből. E nyerseségnek inditó oka legtöbb esetben a kezelő alacsonyabb műveltségi foka, ki csak közte és a biró között levő alárendeltségi viszonyt ismeri, de az ügyvéd magasabb képesítéséről, szellemi fölényéről nem vesz tudomást, mert óriási ür van közöttük képzettség és értelmiség dolgában. A közel jövő feladata leend a kezelők, s a jogvégzett birák és ügyvédek között ama tátongó ürt áthidalni, akkor jobban megértik egymást. A közel jövő feladata leend a kezelők qualificatióját felemelni és pedig az uj perrendtartással és egyéb szervezeti kérdésekkel kapcsolatosan, az elméleti előképzettséget VI. középiskolára felemelni és a kezelőliszti vizsgát rendszeresíteni, mely feleslegessé tenné a külön telekkönyvi és végrehajtási vizsgát. Attól nem kell tartani, hogy a kvalifikáció telemelése mellett alkalmas anyag nem jelentkeznék a pályára, a jelenlegi kenyérharc mellett ma is valóságos küzdelem folyik egy dijnoki állásért, hát még az Írnoki állásért! De nem is csoda, a községi jegyzői pályán mennyivel több képesítést követelnek, holott alig tekinthető jobban dotáltnak. Figyelembe véve az ujabb szabályozást, a bírósági kezelők javadalmazása a többi állami tisztviselők javadalmazásához képest a kivánt csekély qualifikációt és alacsonyabb társadalmi állásukat figyelembe véve rossznak nem mondható. Vannak jogos kivánságaik, ilyen az irodatiszti állások szaporítása, a segédtelekkönyvvezetői állások megszüntetése stb. melyek valósulása csak rövid idő kérdése. Ép ugy eltörlendő volna az ingyenes dijnoki állás, mi igazán megszégyenítő az államra, hogyan fogadhat el az állam ingyen munkát éppen a legszegényebb emberektől ? Ennek káros kihatásai nem is maradnak el, igy tehetetlen, használhatatlan egyének férkőznek be, kik ingyen dijnokoskodással előnyt nyernek a díjas állásra, s a szerény, de alkalmasabb egyéneket kiknek az ingyen munkára sem kedvük, sem módjuk nincs, s kiknek munkáját mások pl. ügyvédnél jól megfizetik, leszorítják. A qualificatio felemelésével az az előny is járna, hogy igy vissza lehetne szorítani a kevésbé alkalmas egyéneket e pályáról, igy az igényjogosult altiszteket, akik minden bíróság rémei, mert csekély intelligenciájuk és hiányos előképzettségüknél fogva a legkevésbé alkalmas anyagot szolgáltatják e pályára. Elvégre is a katonai kincstár gondoskodjék rokkant altisztjeiről máskép, de ne ugy, hogy fontos állásra betolják őket, s oly hivatást töltsenek be, mire alig képesek, ezzel az alkalmasabbakat visszatolják és megnyomorítsanak velők egy-egy bíróságot. Ideje, hogy vége legyen a régi rendszernek, hogy a bírósági irodák züllött, existentia nélküli egyének menhelyei legyenek, hol még mindig akadnak,kik élemedett korukban fanyalodtak dijnoki állásra, s kinek nincs egyéb ambíciójuk, minthogy napról-napra tengessék életüket. Mit lehet várni az ilyenektől, lehet-e csodálni, hogy a hivatali titkot az ilyen egy-két koronáért elárulja. Hogy sűrűbben nem történnek visszaélések, csak a nagyobb ellenőrzésnek köszönhető; szerencsére az ilyen pályatévesztett egyének egyre ritkábban találnak helyet bíróságainknál, de ezt egyenesen lehetetlenné kell tenni azzal, hogy a kiválasztásra nagyobb gondot kell fordítani és csak olyanokat kelli felfogadni dijnoknak, kik pályájuknak fogják tekinteni e kezelői állást; töröltessék el a megszégyenítő dijnoki elnevezés, legyenek irodagyakornokok, kik ambícióval dolgoznak és kiket nem szánalomból megtűrnek. A kezelői vizsga létesítése eredményezné, hogy a fiatal irodagyakornokok vetélkedve igyekeznének elsajátítani a kezelési szabályokat és bármikor irodavezetésre helyettestkül alkalmazhatók volnának. Ma ha egy irnok szabadságra megy, irodája jóformán gazdátlan, mert a helyettesnek elég a maga dolga, s a helyettesítés úgyszólván csak papíron van meg. Be kell látni végtére, hogy a bírósági kezelői állás olyan pálya, melyhez szakképzettség kell, nem mesterség, amit látásból el lehet tanulni, hanem külön élethivatás, amihez képzettség is kell. Külön szaktanfolyam létesítése volna szükséges, táblánként, esetleg törvényszékenként rövid 4 —6 heti kurzus volna nyitható, hová különösen nyári szabadságidő alatt, mikor a munka kevesebb, útmutató előadásra a kezelőjelöltek behívhatok volnának. Ez őket a tanulásra ősztökélné és becsvágyukat növelné. Ezután is megmarad ugyan általános igazságnak, hogy a